Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-252
Az országgyűlés képviselőházának 252, készen és odaadó állhatatossággal kitartó hivatalnokoknak és munkásoknak adja tudtul köszönetét és elismerését. Ennek a hiteles okmánynak alapján minden a háború alatt a front mögött dolgozó, termelő munkás és hivatalnok I. Ferenc József signum laudisának tulajdonosává lett. A király szükségét érezte annak, hogy köszönetet mondjon a munkásoknak és hivatalnokoknak a szerinte is elismert nehéz munkáért, nehéz feltételek között végzett nehéz munkáért. Amidőn tehát meglobogtatjuk az elismerés zászlaját, — szükségesen és jogosan — a harctéri teljesítmények előtt, hálátianság volna meg nem emlékezni arról, hogy a front mögött a front szükségleteit ellátó gyárakban dolgozó munkások és hivatalnokok is becsületesen állták a sarat és becsületesen elvégezték a munkájukat, (vitéz Ujfalussy Gábor: Az ellenkezőjét nem állította senki! — vitéz Kő József: Nem állítja senki az ellenkező ját! —• vitéz Kenyeres János előadó: Senki sem vonja ezt kétségbe! — FelMáltások jobbfelől: Ez így van!) De továbbmegyek. Rendkívül nehéz viszonyok voltak idehaza. Megfeszített erővel kellett dolgozni a hadigyárakban, amelyek katonai felügyelet alatt voltak. Akik ezekben a gyárakban dolgoztak, valósággal katonai fegyelem alatt állottak, hiszen a nagy gyárak mellett méy fogdákat is építettek és állandó őrséé- volt ott. Különösen az első időkben a legcsekélyebb dologért bizony katonai módon bántak el a munkásokkal, (vitéz Ujfalussy Gábor-: Jól tették!) Megfeszített munka volt ez, csökkentett élelmezési és egyéb lehetőségekkel. Méltóztassanak meghallgatni egy másik erre vonatkozó okmányt. A teljp«séw okából mondom ezt csak el. mert hozzátartozik a tárgyhoz. U trvancsak 193 6-ban — már az év vé^efrlé — a közélelmezési hivatal elnöke, báró Kürthy Gvörgy. aki tnlajdonkéoDen közélelmezési diktátor volt a háború alatt, rendeletet bocsátott ki a törv«nvhatósá2'okhoz, am^ly szó szerint a köve + Vp7Őkér>T)f>n hpngzik (fel^lvnssa): »Mind gyakrabban érkeznek hozzám panaszok amiatt, hogy a törvényhatóságok a hadsereg szükségleteinek kilátásán dolgozó ipari munkásság- ellátását nem az üsy iiap-v fontosságát megillető gondossággal eszközük, miáltal a hadseregnek elkerülhetetlenül szükséges felszerelési cikkekkel állandó, minden legkisebb zökkenő nélküli ellátása is veszélyeztetve lehet.« Ma^d így folytatódik a rendelet: »A munkás munkaerejét csak akkor fogja egészen, n termelés szolgálatába állíihatni, ha az ereje fenntartásához szüksésres élelmet megkapja, ha családja ellátását biztosítottnak tekintgeti és ha nem kell a létfenntartás eszközeinek beszerzéséért nap-nap mellett, gyakran egészen hiábavalóan harcolnia« Ezt mondta 1916 végén báró Kürthy Görgy, a közélelmezési diktátor, (Gr. Takách-Tolvav József: Nagyon szépen gondoskodó rendelet!) ami annak dokumentuma, boo-y nemcsak a harctéren voltak baj ok és nemcsak ott ették — sajnos — sajkából a f kukoricak°nyí i ret, hanem itthon is kukoricakenyeret ettek, ittbon is bajok voltak és e mellett a sok nagy baj mellett kellett végezni ezt az igazán nehéz munkát, amelyet a gyárakban végezni kellett. (Gr. Takách-Tolvay József: De pergőtüz és lángszóró nem vol* itt!) Nem vita+om és ne vitatkozzunk felette. Vöt^saéq- volt. éuoen úo-y, mint a harctéren. íGr. Takách-Tolvay József: Helyes!) Kötelesség volt teljesíteni a harctéri szolgálatot s ugyanolyan kötelesség volt a front mögött minülése 1937 november 12-én, pénteken. 411 I den erőt megfeszíteni ennek a célnak érdekében. (Helyeslés jobbfelől. — Hertelendy Miklós: És kitartani!) De az, ami utána következett, fájdalmas volt. Utána ezt nem méltányolták; utána a munkásságnak nem megbecsülésben^ nem eny hülésben, nem elismerésben, nem meleg szeretetben volt része, amelyre áhítozott és amelyre vágyott, amelyre szüksége volt és amelyet megérdemelt, hanem üldöztetésben, megvetésben volt része. Nem egyesek részéről, mert egyes emberek indulatait nem lehet irányítani, hanem a hatóságok részéről. A nagy háború után a katonákkal szemben is és a civil lakossággal szemben is az ellenforradalomban minden hivatalban szerető, megértő embertársak helyett villámszóró Jupiterek és hetedíziglen büntető Jahvék ültek ahelyett, hogy a háborúban megrongyolódott, idegileg tönkrement, fizikailag legyengült, gazdaságilag kifosztott emberekkel, tömegekkel szeretettel, jóakarattal bántak volna, (vitéz Martsekényi Imre: Ki az a Jahve! Tessék megmondani!) Jehova, ha nem tetszik tudni, (vitéz Martsekényi Imre: Most már tudom!) Én az ön olvasottságának a hiányát nem tudom pótolni, (vitéz Martsekényi Imre: Ezen a téren tényleg kevés! — Buchinger Manó: A munkásságot még ma is gyűlölik! — Gr. Takách-ToIvay József: A munkásságot szeretjük, csak a vezetőket nem! így állunk! — Buchin| ger Manó: Még ma is gyűlölik! — vitéz Kő József: A vezetőket!) Ez a riposzt a túloldalról nem más, — tessék elhinni — mint frázis és demagógia. A munkásság önmaga választja meg a maga vezetőit. Ha vitéz Kő Józsefet, vagy Takách-Tolvay József grófot. fogja megválasztani vezetőknek, akkor azok lesznek a vezetők. Ne tessék e mögé a frázis mögé elbújni. De különben elmondok önöknek egy egészen klasszikus esetet ennek a visszavágásnak megdöntésére. Mindig azt mondják, hogy a munkásokat nem gyűlöli senki, ellenben a munkásokat nem munkások vezetik. Ez nem felel meg a valóságnak, legfeljebb nem mint aktív munkások működnek tovább. Volt egy eset, amely rávilágít erre a dologra. Van egy igen derék, becsületes, jóakaró barátunk és munkástestverünk, aki a székesfőváros törvényhatóságában működik, közmegelégedésre, — talán az uraií közül is fogják egyesek ismerni — s közben egy lemezgyárban dolgozott, mint ipari munkás. A t. jobboldal összeférhetlenségi bejelentést tett ellene azért, mert olyan gyárban dolgozik, — mint egyszerű szakmunkás — amely a székesfővárossal összeköttetésben áll. A bizottság a/. j összeférhetlenségi bejelentést visszautasította, nem mondotta ki az összeférhetlenséget, mert annak az egyszerű kalapácsoló munkásnak semmi köze nincs ahhoz, hogy a vállalat t micsoda vállalkozásokba bocsátkozik a fővárossal. De a gyár az illető munkást sajnálattal és tisztelettel elbocsátotta, mondván, hogy: kérem szépen, az, hogy ön nálunk dolgozik, nem lehet akadálya annak, hogy mi a fővárossal összeköttetésben legyünk. így fest a gyakorlatban az önök elmélete. (Buchinger Manó: Az igazgatóság tagjai itt ülnek!) De ez nem tartozik ide. Én azonban azt mondom, hogy igen, valóban, másként kell kezelni a dolgozó magyar népet, másként kell kezelni nemcsak háborús, harctéri és frontmögötti teljesítményeiért, ha nem a jövő szempontjából is. (vitéz Kő József: Szeretjük mi a munkásokat!) Nem élünk olyan gyönyörűséges, nyugalmas időket. A mai gene-
