Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-251

Az országgyűlés képviselőházának 251. ülése 1937 november 11-én, csütörtökön. 397 koldusodtak, majdnem az utcára kerültek és most hiába jelentkeznek rokkantságukkal, megkapják a stereotip választ: elkéstél. Méltóztassék lehetőséget adni, hogy ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, amelynek lényege a tűzharcosok megsegítésének gondolata, segítsük meg a tűzharcosokat azzal is, hogy rokkantságukkal odaállhassanak a hatóságok elé, hogy meglehetősen szűken kiszabott, de mégis csak valami életlehetőséget nyújtó rokkantsági díjukat megkaphassák. T. Ház! Még egy baj van a rokkantság megállapításával kapcsolatban. Van egy helytelen gyakorlat, csak azt minősítik: rokkantnak, aki a háború idejéből, vagy a, közvetlen, utána következő időkből származó orvosi bizonyítványokkal, r kórházi látleletekkel tudja igazolni rokkantságát. Ha visszagondolunk arra, hogy a világháború milyen messzeségekben, milyen szétszórt területeken zajlott le, akkor lehetetlenség elképzelnünk azt, hogy az a szerencsétlen magyar katona a világ nem tudom melyik tájáról hozzon írást és igazolványt arról, hogy őt itt ié:s itt, ebben' és ebben a kórházban ápolták, különösen, amikor az a kórház már nincs, amikor azok az iratok eltűntek. Ugyanaz a magyar katona azonban a saját tisztjeivel, századparancsnokaival, mellette küzdő bajtársaival, egy egész légióval tudná igazolni, hogy igenis ott lőtték keresztül a térdét, ott rakíkant meg. A jelenlegi gyakorlat ez elől elzárkózik és aki papirossal, igazolvánnyal nem jön, hogy rokkantságát a háborúban szerezte, azt hadirokkantnak nem ismerik el. A törvénynek nem is az a fő hibája, ami benne van. Ami benne van, az jó; inkább az a hibája,, hogy nincs benne az, amit hele kellene tenni. Aaért is van ez a megértő hangulat itt az igen t. Házban, mert csak az a különbség köztünk, hogy ki mit szeretne még 'beleszorítani a törvényjavaslat keretei köz.é A törvényjavaslat megemlíti a köztisztviselőket. Nagyon helyes, mert frontharcosak közt nem ítészünk különbséget, mindegy, hogy ki milyen foglalkozású. A köztisztviselők érdemeit elismerték, ez igen helyes. Itt is van azonban hiba. Minden frontharcos tisztviselő panaszkodik, hogy a háborúban eltöltött idő kárára volt. Maga a Frontharcos Szövetség, mint kiadványából látom, elsősorban is'főkép azért harcol, hogy a fronton teljesített katonai szolgálat miatt serikit károsodás ne érjen. Ha nem adunk a .frontharcosoknak többet, az csak hagyján, de legalább károsodás ne érje őket. A köztisztviselőknél megvan ez a károsodás. A háborúban eltöltött idő ugyanis nem számít be az úgynevezett várakozási időbe. Ha megvan a közvetlen kapcsolat, akkor igen, egyébként azonban nem. Fonák helyzet ez is, mint ahogy rettentő fonák volt a háború kitörésekor kiadott az a kormányrendelet, amely például az állami szolgálatban lévő díjnok okát azonnal elbocsátotta az állam kötelékéből, mondván, hogy: bevonult katonának és minthogy a katonai szolgálat nem közszolgálat, ennélfogva a mai naptól kezdve elbocsátják. Ez is lehetetlen valami. Az a díjnok, akinek szerencséje volt ittmaradni, aki tényleg csak az újságból olvasta, hogy merre jár a barátja, merre aratják a magyar dicsőséget, közszolgálatban volt. Annak a díjnoknak a szolgálata viszont, aki ott harcolt a fronton és a végiéin hősi halált halt a hazáért, a közért^ nem volt közszolgálat. A legkevesebb, . amit itt is megkívánhatunk, az, hogy méltóztassék vagy még ebben a törvényjavaslatban megállapítani, hogy a harctér en teljesített iszolgáliat a legelső, úgynevezett minősített közszolgálat. Méltánytalan, hogy ha a tisztviselőnél 2—3 évnyi megszakítás van, az a szolgálati idő, amelyet a harctéren töltött, ne számítiassék javára előmenetele tekintetében. De legkevesebbet mégis a tisztviselők panaszkodhatnak, mert róluk mégis csak történik valamelyes gondoskodás, vannak azonban nagy rétegek, amelyekről — ágylátszik — a pénzügyi nehézségek miatt nem tudtunk gondoskodni. Itt van például a kisgazdatársadalom, az egész földmívestársadalom, a földmíves-.szegénység. Köszönettel tartozunk a honvédelmi miniszter úrnak azért, hogy a törvényjavaslat 14. §-ában lehetővé méltóztatott tenni bizonyos kis adókedvezményt, amelynek értelmében azok a tűzharcosok, akik földadó, házadó és általános kereseti adó címén évente 50, illetve 100 pengőt fizetnek, bizonyos — 30—20—10%-os — engedményben részesülnek. Ez köszönettel vehető azoknak a szempontjából, akiket érdekel, azonban nagyon kevés tűzharcost érdekel, mert aki tisztában van az adózási viszonyokkal, aki tudja, hogy hogyan vetik ki a kereseti adót, a házadót, aki tudja, hogy mennyire ki van szolgáltatva az adózó a hivatalos közeg becslésének, az rögtön megállapíthatja, hogy nagyon kevés ember van, aki csak 100 pengő adót fizet. Akinek már van valamicskéje, akinek kis házacskája mellett van 2—3 holdnyi földterülete, vagy egy kis szőlője, annak az adója már meghaladja ezt az összeget s már nem részesül a kedvezményben. Kétségtelen tehát, hogy megütközéssel fogja ember észrevenni, hogy a szomszédja részesül az adókedvezményben, ő pedig nem, noha ő is éppen úgy harcolt, mint a szomszédja s ha leméri a jövedelem közötti különbséget, alig* talál valamit, a különbséget számokban alig lehet kifejezni, de mert neki pár öllel több birtoka van és 103 pengő az adója, nem pedig 99 pengő, (Vázsonyi János: Sajnos, a közterhek aránytalanul súlyosak!) ő már nem részesedik semmiféle ilyen előnyben. Én sokkal helyesebbnek tartanám, ha ez az adókedvezmény nem köttetnék ^kizárólag ezekhez az adóösszegekhez, hanem a törvényjavaslat mindazokat segítségben részesítené, akik arra rászorulnak. A rászorulás mértékét azonban sokkal magasabb vonalban kellene megállapítani. De mi lesz a teljesen nincstelen földmunkással, a szegény kubikossal, a szegény napszámossal'! Valamit annak is kellene adni. Felmerült az Ötlet,— amelyet én is szívesen magamévá teszek és amelyet talán a honvédelmi miniszter úr is méltóztatik magáévá tenni — hogy a kórházellátásnál, a gyógyszersegélyeknél, az orvosi kezelésnél, a temetkezésnél és :— amint az előbb is említettem — az ingyenes sírhelyek adományozásánál lássa a legszegényebb kis napszámos is, hogy megbecsülik, amiért ott harcolt a honért. (Helyeslés balfelől.) Lássa, hogy őt megbecsülik és a hazának ezt az elismerését necsak hallja, hanem érezze is. T. Képviselőház! Ezekről kívántam általában megemlékezni. Ami a vasúti jegykedvezményeket illeti, szeretném, ha a tűzharcosoknak arcképes-igazolványt adnának <ee ennek az arcképes-igazolványnak az alapján, ha nem is 100 százalékos, vagy 50 százalékos kedvezményben, de mégis lényeges kedvezményben részesülnének. Ha ugyanis a miniszter úr fog esetenként dönteni a felől, hogy ha egy tűzharcos utazni akar, az kapjon vasúti ked-