Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-251

394 Az országgyűlés képviselőházának 251 zat mérlegelés tárgyává tette azt, hogy ki kapjon Károly-csapatkeresztet és amikor .szimbolizálni akarták, hogy ki a tulajdonképpeni frontharcos, megállapították azokat a kritériumokat, amelyeknek fennforgása mellett a Károly-csapatkereszt adományozható. Ezt így ebben a vonatkozásban talán én is aláírom, azt hiszem azonban, hogy amikor a Károlycsapatkeresztet alapították, akkor azzal — mondjuk — a tűzharcosoknak tényleg egy kiváltságosabb,, többet teljesített rétegét .akarták kitüntetni s nem hiszem, 'hogy akár az akkori hadvezetőségnek, akár az akkori kormánynak eszébe jutott volna, hogy két évtized múlva elkövetkezik egy idő, amikor a Károly-csapatkeresztet fogják tekinteni a tűzharcos jelleg kritériumának. Mert ha gondoltak volna erre, akkor minden bizonnyal másképpen rögzítették volna meg a frontharcos fogalmát. Hiszen igen t. képviselőtársaim^ közül többen rámutattak már és a magam részéről is rámutatok arra, hogy^ egész tömegek maradnak ki a tűzhareosntörvény kedvezményei közül, (Meskó Rudolf: Kérhetik most!) tömegek, amelyekről el kell ismernünk, hogy rászolgáltak a kedvezményekre. Lehet valaki frontharcos,, harcolhatott a hazáért, megsebesülhetett, a nélkül, hogy az illetőnek Károly-csapatkeresztje lenne. Előáll az a fonák helyzet, hogy valakinek van ezüst vitézségi férnie, vagy akár két ezüst vitézségi érme is és a törvény értelmében, mégsem tűzharcos- Ez furcsa helyzet. Örömmel hallottam a honvédelm miniszter úrnak azt a kijelentését, mely szerint lehetőséget fog adni időbeli kitolással, hogy a Károly-csapatkereszt a jövőben is megszerezhető legyen, szerény véleményem szerint azonban ez nem elég, mert a megszerzési feltételeken is kellene módosítani. A Károly-csapatkeresztet utólag olyanoknak is lehessen, adományozni,, akik nem esnek pontosan azok alá a meghatározások alá és azon kritériumok keretei közé, amelyeket annak idején, 1916-ban állapított meg a hadvezetőség. Aki irésztvett a szörnyűséges küzdelemben, aki ott vérzett a világháború kataklizmáiban, akár egy hétig is, az már feltétlenül megérdemli a frontharcos, a tűzharcos elnevezést. (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) Annál is inkább megérdemli a frontharcos elnevezést, mert roppant fonák helyzet adódhat az ellenkező állapotból. Nem tudom, méltóztatott-e a mélyen t. honvédelmi miniszter úrnak arra az eshetőségre gondolni, micsoda lehetetlen állapot adódnék, ha például egy derék katona, aki a háborúban harcolt, aki történetesen éppen akkor ikerült be a tűzyonalba, mikor egy rettentő ütközet tombolt, aki^három nap múlva megsebesült, aki közben vitézül kitüntette magát és vitézségi érmet kapott, aki azonban sebesülés következtében testileg elgyengült, úgyhogy a háború hátralévő idejét már mint segédszolgálatos töltötte le, hivatalosan ne ismertessék el tűzharcosnak. Az ilyen katona eddig úgy szerepelt és valamennyiünk előtt úgy is szerepel, mint vitéz, derék frontkatona, aki ki van tüntetve, aki sebesülést szenvedett. Lehetetlen, hogy ezentúl ez az ember ne legyen tűzharcos. De csak ezután jön az igazi fonák helyzet. Ez a vitéz használja a titulust, hogy: frontharcos, vagy tűzharcos vagyok, mert nem tudja megérteni ülése 1937 november 11-én, csütörtökön. normális emberi agyával, hogy amikor a háborúban megsebesült, amikor ott van a mellén a vitézségi érem, hogyan lehetséges az, hogy a papír szerint nem frontharcos és ha ezt a címet használja, akkor a törvényjavaslat 10. §-a szerint kihágást követ el és egy hónapig terjedő elzárással büntethető. Ezt feltétlenül reparálni kell, mert lehetnek olyan emberek, különösen falun, akik nincsenek kellőképpen tájékozva. Egészen egyszerű emberek, akik egész életükben küzdöttek, dolgoztak, teljesítették kötelességüket, akik nem is tudnak erről a büntető szankcióról, sőt akik az egész törvényről valószínűleg csak igen homályosan fognak tudomást szerezni. Elképzelhető-e, hogy egy ilyen harcost kóterba zárjanak, mert azt meri állítani magáról, hogy tűzharcos vagy frontharcos, amikor pedig itt Budapesten, a parlamentben megállapítjuk, hogy hiába volt háborúban, hiába sebesült meg, hiába kapott vitézségi érmet, annak ellenére sem tűzharcos. r Azt hiszem, a honvédelmi miniszter úr megpróbál minden elképzelhetőt, hogy ezeket az anomáliákat kiemeljük, mert hiszen végeredményben a segítés a főcél, ezt a törvényt azért alkotjuk meg, hogy a világháború katonáit támogassuk. Nem akarunk különbséget tenni katona és katona között. Minden katona szent és becses nekünk, aki a hazáért száz százalékban megtette a kötelességét. Hiszen az nem feltétlenül a hősiességnek és a vitézségnek egy -magasabb foka, ha az illető 3, vagy 4 hónapot töltött a fronton, azzal szemben, aki rövidebb ideig volt ott. Elképzelhető az, hogy valaki akkor került a harctérre, amikor ott nyugalmi állapot volt.. Jól tudjuk, hogy voltak egyes frontok, ahol néha 4—5 hónapig egészen csendes, nyugodt volt a helyzet. Ha valaki például egy ilyen nyugodt, csendes időben négy hónapot töltött el a harctéren, az Károly-csapatkeresztes tűzharcos, pedig egyetlenegy puskalövést sem adtak le az alatt az idő alatt. Ugyanakkor az, akit bevetettek egy négynapos ütközetbe, a legvéresebb, a legszörnyűbb csatába, aki a háború minden borzalmát magán érezte, nem tűzharcos, mert rövidebb időt töltött a fronton. Valamennyien úgy érezzük, hogy ezen segíteni kellene. Tudom, hogy a pénzügyi rész elhatárolja a lehetőségeket és meghatározza a dolgokat, ez azonban nem is pénzügyi kérdés, mert hiszen azok az előnyök, amelyeket ez a törvényjavaslat a tűzharcosoknak nyújt, nem mindenkor azt jelentik, hogy azok az államnak effektív kiadásába kerülnek. Ha ugyanis azt mondjuk a tűzharcosnak, hogy előnyben részesülsz itt, előnyben részesülsz ott, ez csak egy lehetőség, az illető bejuthat valahova, kenyérhez kerülhet, ez azonban nem jelenti székségképpen azt, hogy az államnak máris bele kell nyúlnia a pénztárba és fizetnie kell. Én tehát kérem a honvédelmi miniszter urat, méltóztassék konszideráció tárgyává tenni, hogy tűzharcos legyen mindenki, aki a világháborúban járt és — ez a legminimálisabb, amit kívánhatunk — legalább egy bronzvitézségi éremmel ki van tüntetve. Fontos, hogy ilyen minimális kívánsághoz kössük a tűzharcos-jelleget, különösen ha figyelembe vesszük azt, hogy mi magyarok aránylag elég kevés kitüntetést kaptunk annak _ ellenére, hogy a háborúban az oroszlánrészt vittük. Ebben azután részük volt sokszor bizonyos ideg'en mentalitású tiszteknek is, akiket nem sorozhatunk a magyar tisztek közé. Ha ezt figyelembe vesszük, azt hiszem, teljesíthető kérelmet