Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-249

Az országgyűlés képviselőházának 2U9. 400-an, 1923-ban 450-en, 1924-ben 482-en és 1925-ben 620-an végeztek; azután megint lefelé menő irányzatot mutat a statisztika. Igen t. Képviselőház! Ezekből a statisztikai adatokból azt látjuk, hogy az elhelyezkedés a háború után voltaképpen csak az 1922—; 23. évben indult meg. Most még eggyel számolnunk kell, tudniillik azzal, hogy ugyanabban az időben jelentkeztek és döngették a kaput az 1900-as és az azt követő évjáratok is. Ezek pedig a háborúban már nem vehettek részt, ezeket a háború nem tizedelhette meg, úgyhogy a legerősebb konkurrensei voltak a háborút járt nemzedéknek. Különben, ha ismét elővesszük a statisztikát, — nem akarok azonban több statisztikai adattal előállni — akkor azt látjuk, hogy Magyarországon a születési arányszám 1900—1905-ig volt a legerősebb, tehát az a háborút is járt nemzedék, amely egyébként sem tudott elhelyezkedni, ezekben a fiatalokban talált a legerősebb konkurrenciára; mert hiába, az volt a munkaadók felfogása: én nem látom szívesen azt a hadnagyot vagy főhadnagyot, az valamikor úr volt, ellenben azt a fiatal gyereket esetleg jobban tudom megrendszabályozni, jobban tudom megzabolázni; így a hivatalfőnökök arra törekedtek, hogy a frontharcosnemzedék kijátszásával, annak a háta mögött, a fiatal nemzedéket helyezzék el. (Eajniss Ferenc: Ez így van!) ! De még eggyel számolnunk kell, igen t. Képviselőház! Ezután következett az államháztartás sivár helyzete, jöttek a B-listák, a végelbánások» a nyugdíjazások, mert hiszen az ezeresztendős haza által eltartott tisztviselői gárdát valamelyes formában csökkenteni kellett. ^ Ez a generáció tehát tényleg úgy vette ki részét a világháborúból, mint ahogyan nemzedék még ki nem vette részét háborúból. Mint gyerekemberek mentek ki a harctérre és amikor hazajöttek, idehaza nem tudtak boldogulni, a megszállott területekre nem tudtak elmenni, kenyér és támogatás nélkül állottak és amikor elhelyezkedni szerettek volna, nem tudtak, egyrészt mert abban az időben általában kisebbek voltak a munkalehetőségek, másrészt az ország megcsonkítása miatt és harmadszor azért, mert a főnökök nem szerették a harcteret járt alantasokat. (Ügy van! jobb felől.) Arra kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy ezeknek a statisztikáknak alapján a már időközben két esztendőre felemelt időt emelje fel öt esztendőre; hiszen látjuk, hogy ennek a nemzedéknek 1923-ig nem volt lehetősége az elhelyezkedésre. Szilárdan hiszem, hogy a honvédelmi miniszter úr szívében-lelkében ugyanazt gondolja, amit én, tudom azt is, hogy szívesen cselekedne, de a pénzügyminiszter úr hozzájárulása hiányzik. Kérem a honvédelmi iminiszter urat, próbáljon beszélni ebben a dologban a pénzügyminiszter úrral. (Rajniss Ferenc: Jakabbal kell beszélni!) En leteszem ezeket a statisztikai adatokat a Ház asztalára és aki ezeket tényleg átnézi, átolvassa, látni fogja az elmondottak igazságát. Ha ma nehezebb is a kérdés megoldása, hiszen az állam ma valóban nincs abban a helyzetben, hogy elegendőt tudjon nyújtani, mégis ezekre az adatokra való tekintettel, azt hiszem, ez a kérdés még megfontolás tárgyává tehető és valamilyen formában rendezni is lehet. Nagy köszönettel tartozom a miniszter úrnak azért, hogy 20 esztendő után, ami alatt ülése 1937 november 9-én, kedden. 323 senki sem merte ezt a törvényjavaslatot idehozni, idehozta a Ház elé és ezért neki, azt hiszem, a hazának minden polgára kivétel nélkül hálával és köszönettel adózik. (Ügy van! jobb felől) Teljes bizalommal viseltetem a honvédelmi miniszter úr iránt, de még egyszer kérem ennek a két esztendőnek öt esztendőre való felemelését. A törvényjavaslatot általánosságban,^ a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Bánó István képviselő úr következik szólásra. Bánó Iván: Igent. Képviselőház!^ (Halljuk! Halljuk!) Mindannyian, akik a háborúba elmentünk, azzal a gondolattal mentünk, hogy hazánknak segítségére leszünk és nagyon jól tudjuk, hogy amikor a harctérre indulva, lelkesedésben, örömmámorban mentünk a háború^ borzalmaiba, azt gondoltuk, hogy a visszatérés éppen ilyen lesz- Sajnos, mindannyian csalódtunk, (vitéz Kő József: Bizony!) még pedig azért, mert láttuk, hogy a háború »végefelé újságcikkek miképpen mételyezik meg a fronton lévő bátor, büszke katonáinkat, szemünk előtt zajlott le, hogy az a vitéz, keményöklű magyar hogyan süllyedt mind jobban tétovázó imivoltába. Sajnos, amikor azután haza (kellett jönnünk, a bátor magyar katona elveszítette egyensúlyát, nem az volt, aki az egész háború alatt. Nézzünk csak körül: az a magyar katona, aki ma künn van a falvakban, ma is -mind vitéz ember, bátor, harcias és biztosítom az egész országot, hogy ha -ma ezeket behívják, szégyent nem, vallunk velük, (mindig vitézül fognak állni az arcvonalban, ha szükség lesz rá. Nézzünk csak körül az országban és meglátjuk, hogy ezek a frontharcosok, akik künn vannak a falvakban, mindig várják a hívó szót. Ezekre lehet támaszkodni. Hiszen akik katonák voltunk, nagyon jól tudjuk, hogy ha a tiszt pótlásra kapott 40—45—50 éves embereket, akkor ennek örült, mert ezekre lehetett számítani, ezek mindig megálltak a helyüket. Mélyen t. Ház! Mindannyian tudjuk, hogy az ország pénzügyi helyzete nem olyan, hogy sokat tudjunk adni ezeknek a vidéken élő volt katonáknak. Azt szeretném, ha legalább erkölcsieket adnánk nekik, hogy a falusi nép a frontharcosra úgy nézzen, mint bálványra, hogy neki a faluban súlya legyen, hogy ezzel valamiképpen rekompenzáljuk őt. A magyar bátorságot és vitézséget méltányolni kell, hogy az ifjú nemzedék lássa: igenis

1 az apjának érdemes volt bátornak, vitéznek lennie, mert az utókor megbecsülte őt és ha pénzbelileg nem is, de erkölcsileg gondoskodott róla, olyan erkölcsi erőt adván neki, amelynek segítségével számottevő tényező lehet a faluban. Kérem a honvédelmi miniszter urat, legyen szíves ezekről a falusi vitézekről, a falusi frontharcosokról valamiképpen gondoskodni, hogy visszanyerjék lelki egyensúlyukat és ne mondhassák azt, hogy róluk, az állam megfeledkezett. Nagyon nagy köszönettel vesszük mi vidéki képviselők, hogy a miniszter úr volt szíves őlket bizonyos adómérséklési kedvezményhez juttatni, de kérem őt, találjon ki valamilyen módot arra, hogy más megkülönböztetésben is részesíthessük őket. Bizalommal viseltetem a kormány iránt és ezt a tűzharcos-javaslatot helyesnek tartom. Nagy örömmel veszem, hogy a honvédelmi mi-