Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-249

320 Az országgyűlés képviselőházának 24 az volt a legnagyobb gondja, hogy hova - helyezze el a hazatérő légiókat, hogy otthon ne raboljanak. Ezt a hasonlatot mi megköszöntük, hozzágondolva a magunk véleményét, de meg voltunk győződve arról, hogy végre a mi igazságunk is győzni fog s tényleg éppen a honvédelmi miniszter úr jóakaratából és bajtársi szeretetéből elértük azt, hogy a megoldás kedvező úton indul. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen az egyes pontokat részletesen megtárgyalták az előttem, felszólaltak. Az egész vonalon a legnagyobb jóakarattal talákoztunk és talán osak a pénzügyminiszter urat kellene egy kissé meglágyítani. (Czirják Antal: Nagyon!) Ezt az alkalmat felhasználom arra, hogy az igen t. Ház figyelmét a frontharcosok és a hadviseltek hadikölcsönére tereljem. Ez egy nagyon fájó pontja éppen a fronton volt katonáknak. Ha a belügyminisztériumban erről tárgyalok, mindig rémült arccal tárják elébem azt, hogy nyolcmilliárd a hadikölesön s ha szem előtt tartjuk azt, hogy 1917 után rosszabb pénzen vásárolták a hadikölcsönöket, akkor is csak hatmilliárdra szorítható le ez az összeg. Nekem az a benyomásom, hogy ebből a hatmilliárdból legjobb esetben egymilliárd esik azokra a hozzájárulásokra, amennyivel a frontharcosok járultak hozzá a hadikölesönökhöz és most itt az a kérdés: van-e a megoldásra lehetőség vagy nines'? En már egyszer voltam bátor ezzel kapcsolatban a Németországban behozott »Roter Wechsel« megoldást javasolni. Németországban olyan 'megrendeléseknél, amelyeknek összege a jegyzett hadikölcsönt meghaladja, a gyárosok kiállítanak egy váltót, amelynek hátlapján egy vörös vonás húzódik végig. Ezért a váltóért az állam kezességet vállal s ebben a pillanatban ez a váltó egyenlő értékűi lesz minden más fizetési eszközzel. Fedezetül pedig felhasználják az illető minisztérium költségvetését 40—60 éves amortációs alapon úgy, hogy az állam ezt igen könnyen elviselheti. Tudomásom szerint ilyen váltó 90 évre is amortizálható. Ha tehát, mondjuk, mi azt az egymilliárdot csak 10%-ra valorizáljuk, ami százmilliót tenne ki, 90 éves amortizációval igazán olyan kis összeg esne egy évre, hogy ezt a magyar költségvetés is elviselhetné; viszont igen nagy dolog volna, ha HZ cl sok szegény gazda, aki 2000—5000—6000 koronával járult hozzá a hadikölcsönökhöz, ma egyszerre 5—600 pengőt kapna kézhez. Egyébként egy kis különbség is tehető a nagyon kis hadikölesön jegyzők és a nagyobbak között és a ázük'sógességet is meg lehetne ítélni. Ez mindenesetre olyan megoldás, amely nem tartozik a lehetetlenségek országába. Ezeknek fedezetére is találhatnánk megfelelő forrást. Itt van például Jugoszlávia, ahol a gazdaadósságok rendezésére a bankok tiszta jövedelmének 50%-át foglalják le. En nem megyek eddig a mértékig, de ez mindenesetre olyan példa, amely felett gondolkodhatunk. Egy másik fedezeti lehetőség volna például mindazoknak a jövedelmeknek egyszeri 10% -os megadóztatása, amelyek felette állnak a 60.000 pengőnek. Nem titok annak a kis könyvecskének a tartalma, amely előttem van és nem követek el indiszkréciót, ha ebből egyes adatokat felolvasok és azt mondom, hogy Fellner Pál gyáros megtehetné» hogy 299.000 pengős jövedelme mellett egyszer 29.000 pengőt leadna erre a célra; (Czirják Antal: Hol van Fellner?) 9

t ülése 1937 november 9-én, kedden. vagy például Chorin Ferenc 385.000 pengős jövedelméből 38.000 pengőt — (Czirják Antal: .Bevallott jövedelem! Ez pedig nagy különbség!) én nem vonom kétségbe — vagy MadarassyBeck 140.000 pengős jövedelméből egyszer 14.000 pengőt átadna és így tovább. Félóra hosszat sorolhatnám fel azoknak az. uraknak a nevét és jövedelmi adatait, akik mindenesetre sokkal könnyebben viselhetnék el életükben egyszer ezt a megadóztatást, mint mi, akiknek nyugdíját máról holnapra 30 százalékkal csökkentették és pedig a viszontlátás reménye nélkül. (Felkiáltások: Ügy van! Ügy van! — Czirják Antal: Es a hadiváltságadót egészen törölték!) Volna még egy forrása az államnak, amelyhez egészen törvényesen hozzányúlhatna. Vannak ugyanis például olyan iparcikkek, amelyeknél 40 százalékos védvám van. Mi történik itt? Mondjuk, egy iparcikk Magyarországon 100 pengőért előállítható és erre 40 pengős védvám van. Ezt a bizonyos cikket külföldről ugyancsak 100 pengőért lehet megkapni, de a vevő természetesen az itthon előállított cikk után is megfizeti a védvámot, mert az Összes gyárak, amelyek ugyanezt gyártják, ezt a cikket, magától értetődően, 140 pengőért árusítják. Ez a kissé busás haszon talán felhatalmazza az államot arra, hogy ebből meglehetős részt ^szintén frontharcos célra fordíthasson. (Czirják Antal: Ha a kartel nem volna erősebb. mint az állam!) Meg vagyok győződve róla, hogy az én szavaim nem fognak elhangzani visszhang nélkül és tudom, hogy azok, akiknek nevét itt megemlítettem, szintén meg lesznek győződve arról, hogy engem semmiféle irigységnem vezetett, hanem kizárólag a hazafias érzésem. En a kötelességtudásra akarnám őket felhívni, hogy önként is járuljanak hozzá ehhez az áldozathoz. (Czirják Antal: Meggyőződve lesznek, de adni nem fognak!) Bizonyos, hogy egy kis jóakarat kell hozzá. Miután én a hadikölesön kérdését ebben a formában a honvédelmi miniszter úr, a belügyminiszter úr és különösen a pénzügyminiszter úr figyelmébe ajánlom, rá akarok térni még egy másik elég szomorú momentumra, tudniillik alighogy felütötte fejét a frontharcosok és hadviseltek ügyének emberséges rendezése, máris jelentkezett az irigyek és rosszakarók tábora, azoké, akik talán nem egészen jogosan elért pozíciójukat féltik és akik nem szívesen látják azt, hogy a frontharcos nem maradt a harctéren, hanem itt egyszerre megjelent és nem elégszik meg azzal az éhbérrel, amelyet a szerencsés itthonmaradt neki juttatott, hanem egyszerre jogokról is beszél és olyan jogokat is emleget, amelyeket tőle elvitatni nem lehet, de amelyek az illetőnek eddig nem egészen jogosan elfoglalt pozícióját érinthetik. En a sok hozzámérkezett panasz közül csak egyre akarok még rámutatni. Az Ibusz.ról van szó. Az Ibusz. nem magánvállalat, mert 80%-ig henne van a Máv. Ott az elnökség fiatalemberekkel vétette magát körül, olyanokkal, akik egyáltalában még hozzá sem szagoltak a katonai szolgálathoz, akik azonban bizonyos idő óta az ottszolgáló frontharcosokat a legnagyobb méltánytalansággal kezelik: fizeté&redukcióval sújtották őket és előléptetésüket akadályozzák. Én ezt a panaszt a kereskedelmi miniszter úr figyelmébe lom. Meg vagyok győződve róla, hogy itt ki fog derülni az igazság és minden megtörténik