Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-248

Az országgyűlés képviselőházának 2U8. egyenlő feltételek mellett kedvezményeket biztosít. (Fábián Béla: Majd meglátjuk!) A fiú és az apa, az Isten által adott vérközösség, az apa által kiontott vér és a háborús szolgálat szent összekapcsolása a javaslatnak minden olyan intézkedése, amely a tűzharcos apa jogán a fiúnak biztosít jogokat. T. Ház! Van azonban egy kérdés, amelyet nem találok a javaslatban és amelyre kénytelen vagyok az igen t. Ház és az igen t. miniszter úr szíves figyelmét felhívni. Bizonyára méltóztatik tudni arról, hogy vannak itt ebben a hazában olyan nagy vállalatok, bankok, pénzintézetek, amelyeknek vezetői nem százezerpengős fizetéseket húznak, hanem akiknek adóalapjuk a százezer pengőt meghaladja és őszintén mondhatom, ezek a takarékpénztárak, pénzintézetek a tűzharcos-magántisztviselőkkel igen ridegen, kurtán és furcsán bánnak el. Miután ezekre nézve semminemű intézkedés nincs s mert tudom, hogy a javaslatba, mint olyanba ez ma már nem igen kerülhet bele, arra kérem az igen t. honvédelmi miniszter urat, méltóztassék az általam most egészen röviden két pontban összefoglalt gondolatban elmélyedni és ha lehetséges, azt magáévá tenni, minisztertársaival megbeszélni és annak idején, ha csak egy mód van rá, feltétlenül rendeletileg elintézni. T. Ház! Nem akarok azokkal a kifejezésekkel élni és azon a gondolatmeneten végigszaladni, amit nyugodtan megtehetnék, hogy mi különbség van az itthonmaradt bankvezér, nagy iparvállalati vezérigazgató és a frontotjárt katona, a vér, a halál, a baj birodalmát megjárt katona között, hogy mi különbség van ezek élete és a között, ha valaki itthon konjunkturális nyereséget tesz zsebre. Mi tudjuk. Egy azonban bizonyos, hogy meg lehetne ezt a kérdést a következő két rövid pontban oldani. Közbevetőleg megjegyzem, hogy csak azokról ; a vállalatokról beszélek, amelyeknek alaptőkéje és hivatalosan kimutatott tartaléktőkéje a tíz milliót eléri/ Ezt méltóztassék megjegyezni, mert nem kívánok a legtávolabbról sem belenyúlni semmibe meg nem engedett módon vagy formában. Nem sok ilyen intézet van, de amelyik ilyen, az elbírja azt, amit én most elmondandó vagyok. 1. Tűzharcos alkalmazottaikat, munkásaikat, tisztviselőiket — tehát gyűjtőfogalomban összes alkalmazottaikat — csak fegyelmi úton bocsáthassák el e vállalatok, mert ezeknek az alkalmazottaknak a legszörnyűbb átok, hogy elbocsáthatók mint magántisztviselők és akkor jön az 1910/920. M. E. rendelet. 2. Köteleztessenek arra, hogy a kor tekintetbevétele nélkül tűzharcos alkalmazottaikat belépésük napjától nyugdíjintézeteikbe vegyék fel és ebbe a nyugdíjba a háborúban eltöltött évek is beszámíttassanak. Mély tisztelettel vagyok bátor néhány rövid szóval ezt megindokolni. A nagyvállalatok 1929-ben rendezték tisztviselőik nyugdíjügyeit és akkor azokat a tűzharcos alkalmazottakat, akik a háborúban résztvettek és csak később Léptek a vállalatok szolgálatába, nem vették fel saját nyugdíjintézetükbe, hanem a Mabi. öregségi ágazatában biztosították őket. Ez volt az a bizonyos Lex Vass. Én úgy látóim, hogy akkor maga a törvényhozás is érezte ennek a szakasznak nem egészen helytálló voltát, mert kimondotta ez a szakasz azt is, hogy joga van azonban a vállalatnak az ilyen tisztviselőt kiemelni a Mabi.ból, a saját nyugdíjintézetébe áttenni és gj Mabi. ebben az esetben köteles a nyugdíjintéillése 1937 november 5-én

f pénteken. 291 zetnek az oda addig befizetett járulékokat átutalni. Tehát igen t. miniszter úr, ez nem kerülne az államháztartásnak egyetlenegy fillérjébe sem. Bizony, ezek a tisztviselők kemény katonák voltak. Egyiformák nemzeti érzésben, hűségben, államalkotó készség tekintetében és — ami csúcspontja mindennek — magyarságban tökéletesen egyérzésüek. (Az elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy egészen röviden még egy körülményre mutassak rá és ezzel be is fejezzem beszédemet. A közalkalmazottak előlépésénél manapság egy szokás dívik, — hogy mikor támadt fel, azt nem tudom, de így van, ahogy én értesültem — vannak ugyanis esetek, amikor valakit kiválóan minősítenek és az illetőt a kiválóság jogcímén előléptethetik. Arra kérem az igen t. miniszter urat, hogy egyenlő tehetség és általában egyenlő minősítés után a tűzharcos mivoltot méltóztassék kimondatni kiválóságnak, mert ezen a réven könnyebben átmegy az életbe az a minisztertanácsi határozat, amelyről bátor voltam beszélni. Miután bizalommal viseltetem a kormány iránt és minthogy a legmagasabb értelemben megtestesülve látom az igen t. honvédelmi miniszter úr bajtársi szellemét ebben a javaslatban és mert tudom, hogy ez az első lépés és nem az utolsó, és mert tudom, hogy megvan a szándék mindannak a fájó kérdésnek megoldására és kiküszöbölésére, amely a tűzharcos magyar társadalmat még bántja, örömmel köszöntöm a javaslatot és általánosságban a részletes vita alapjául elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen, — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Peyer Károly képviselő úr! Peyer Károly: T. Képviselőház! Ez a javaslat jóvá kívánja tenni azokat a mulasztásokat, amelyeket eddig a frontszolgálatosokkal szemben elkövettek. Ha ez a javaslat tényleg ezt a célt szolgálná, én, — bár a kormány általános politikája iránt bizalmatlansggal viseltetem — elfogadnám a javaslatot, mint ahogyan voltak is javaslatok, amelyeket elfogadtunk, de minthogy véleményem szerint ez a javaslat nem ezt a célt szolgálja és nem is éri el ezt ta célt, a javaslatot nem fogadom el. Elismerem azt, ami mások részéről is elhangzott, hogy a magyar katona minden érdek nélkül ment ki a frontra és hogy Magyarország tényleg nem tűzött ki maga elé semmiféle hódítási célt, amikor a háborúba belekeveredett. Magyarországnak nem volt célja más népeket leigázni, nem volt célja más, országok területét megszállani, vagy azokat végleg elvenni. Magyarország belesodródott a világháborúba azon szerencsétlen szövetség révén, amelybe akkor tartozott és mi áldozatai lettünk annak a nagy világpolitikának, — annak a nagy étvágynak, amely aktkor Németországból kiindult — és amelynek egyik tünete volt a trónörökös meggyilkolása, lamely végül felrobbantotta az a nélkül is már eléggé feszült atmoszférát. Hogy ez csak egy szikra volt, amelyhez megfelelő atmoszféra kellett, azt bizonyítja az is, hogy azóta hasonló ilyen eset történt, a marseille-i gyilkosság, amely után nem következett be háború, hanem alkalom adódott ennek a kérdésnek más úton való elin-