Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-248

288 Az országgyűlés képviselőházának 24-8. ülése 1937 november 5-én, pénteken. tessék elfordítani beszédemet! Én azt mondottam, hogy aki igazságot akar, az maga is igazságosan járjon el!) Ne merészkedjék előhozakodni egyetlen magyar ember személyes ügyével sem, amikor a nagy nemzeti jövőről, a nagy nemzeti ügyről van szó és ez a nemzet igazságának bevárása a külföld részéről. (Úgy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen. — Fábián Béla: Csak a képviselő úrral szemben követnék el ezt az igazságtalanságot, kíváncsi vagyok, hogy akkor is így beszélne-e?) Megmondtam önnek, t. képviselőtársam, mindegy az, hogy Fried, vagy Tóth, vagy Kovács! (Fábián Béla: Kíváncsi vagyok, mi lenne, ha a képviselő úrral szemben követnének el igazságtalanságot?) Ez az egy eset nem következhetnék be nálam, t. képviselőtársam, pedig — óh csodák csodája! — én is megszállott területen születtem. (Fábián Béla: De ez nem született megszállott területen! Ez Magyarországon született!) Ismerem a dolgokat, képviselőtársam. T. Ház! Shvoy képviselőtársam egyik megjegyzésére kell még reflektálnom. Ha jól értettem, a napokban itt tartott beszédében azt mondotta, hogy az Országos Frontharcos Szövetségben, mint olyanban, nem kell katonai értelemben vett fegyelemnek lennie. Én ezt nem tudom a magamévá tenni. Mi lett volna 1929-ben, amikor elkezdtük ezt a mozgalmat egyik igen t. képviselőtársam, gróf TakáehTolvay József vezetése alatt? Mi lett volna, ha mi nem a tömegben, mint fogalomban, hanem a bajtársban, mint fogalomban, újra fel nem ébresztettük volna és nem neveltük volna a szeretet szent fonalán a fegyelmet 1 (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mert nagyon impozáns volt az, igen t. Ház,, — és aki katona volt, az aláírja, amit mondok — amikor mi egy-egy telefónutasítással, egy gombnyomással Budapestre kértük a bajtársak ezreit és tízezreit; akkor láthatták azok, akik résztvettek ebben, de azok is, akik mint nézők gyönyörködtek benne, hogy mit jelent az, amilkor már deresedő, már öreg, már a lépést nem olyan könnyen tartani tudó bajtársak gyermekeiket kézenfogva vezették a régi négyes sarokban. Azt hiszem, ezt mindnyájan aláírják. A fegyelemre szükség van, sőt én ki merem mondani azt is, hogy a fegyelmet — ha kell — inkább egy kis nemes erőszakkal viszem be ebbe a. szervezetbe, minthogy megengedjem, hogy a fegyelem ellen a legkisebb gondolat is napvilágot lásson. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Fábián Béla: De hol', hol?) Hiszen ez az összetartó erő nem ellenkezik senkivel sem, sőt, aimli a parancsot illeti, meg kell [mondanom, hogy amikor mi először mentünk le — — ha jól tudom — Nagykőrösre Takách-Tolvay képviselőtársammal, azzal fogadtak bennünket a Mollináry-ikatanák, — igen, t képvise^társam, az én Mollinary-baka bajtársaim — : »Hála a jó Istennek, hogy végre egyszer újra parancsolnak!« Es ebben nem volt semmi csodálatos. Ebben 'minden benne^volt, ami természetes és ami szüíkséges itt nálunk, ennél a nemzetnél most is. Ezt .nem kell rossz értelemben venni, miután nem politikáról, mint olyanról van ma szó, hanem egy nagyobb, egy, a magyar jövőt biztosító erkölcsi prédikációról, amelyet mindenki tarthat ebben a, Házban, ha feláll. (Fábián Béla: Mit jelent ez magyarul! — Mala sí is Géza: Nehéz lenne azt megmondani!) Majd megmagyarázom én magyarul is, ha valaki nem érti! (Fábián Béla: Hát például én sem értem! — Rupert Rezső: Azt jelenti úgy-e, hogy a lelkesítő osztagnál szolgáltál! — Patacsi Dénes: Azt jelenti, hogy ha 1918-ban is így lett volna, akkor Kun Béláék nem^ jöttek volna!) Igen, t. képviselőtársam, szórólszóra a következőiket mondom. A tűzharcos törvényjavaslatban kifejezésre jutó erkölcsi, nemzetnevelő elv, remélem, az ön meggyőződése szerint is, felül áll a napi politikán. Igen? (Fábián Béla: Elmondottam a 'beszédemben! Miért tetszik kérdezni?) Akkor meg (méltóztatik érteni, hiszen ön is magyar és nagyon sok dolog vau, amit ebben a Házban nem mondunk el, mégis értünk, mert magyarul' mindnyájan tudunk, még afekor is, (ha hallgatunk. (Rupert Rezső: Hiszen mindnyájan szeretettel tárgyaljuk ezt a javaslatot!) Ez természetes dolog. Én nem akarok ezekkel a dolgokkal tovább foglalkozni, méltóztassanak azonban megengedni, hogy elmondjam egészen röviden, mi az oka annak, hogy körülbelül 20 évnek kellett eltelnie addig, amíg ez a^ javaslat ideérkezett, ez a javaslat, amely — és ezt aláhúzom — a háborús katonai szolgálatot erkölcsiekben piedesztálra emeli, a háborúban résztvett tűzharcosoknak pedig támogatást ad és nyújtja azt, amit ma a haza nyújtani tud. Jól tudom, hogy ennek a késedelmeskedésnek nemcsak az az egyedüli oka, hogy a tűzharcosbajtársak későn kezdtek szervezkedni. Nem! Volt ennek mélyrehatóbb oka is. Bátor voltam erre rámutatni május 14-én az igen t. Ház magas színe előtt tartott szerény beszédemben. A szétzüllesztett társadalom, a háború utáni defetizmus és mindezeknek szükséges, fájón velejárója* a kizárólag materiális érdekhajszolás. Ezek voltak a gátló okai. Nekem is el kell ismernem, hogy a pénz leromlása idején— mert ez volt a következménye a nemzeti erők hanyatásának -~ természetes volt a nemzet erkölcsi, etikai romlása is. A bódultságból való felébredés után, csonkaságunk fájdalmában nem tudott a nemzet hálára gondolni. Az egyén sem gondolt volna rá. Pedig a nemzeti hála kifejezésre juttatása mindig az a legnagyobb erő, amely eltakarítja a romokat az útból, a bántó tévedéseket kijavítja, az élesett-ségből felemel és a lázító igazságtalanságokat kiküszöböli. Abban az időben nem volt a magyar törvényhozás gátján férfi, aki belátta volna ennek szükségességét és időszerűségét. (Rupert Rezső: Dehogy nem volt! Gömbös Gyula!) Akkor az úgynevezett konszolidáció volt a dolgok homlokterében — amint bátor voltam megemlíteni — és akkor tényleg konszolidálódtunk, egészen anynyira, hogy 1920-tól a mai napig elfelejtettük a magyar jövőt biztosító kötelességünknek ezt a részét teljesíteni. (Rassay Károly: Akkor tessék oda adresszálni! — Fábián Béla: A képviselő úr támogatta azt a kormányt! — Zaj.) Ezek ténymegállapítások, amelyeket kénytelen vagyok elmondani, mert ez így van. Ennek az ellenkezőjét senki sem tudja bizonyítani. (Fábián Béla: De a képviselő úr is ott ült!) Boldog lettem volna, ha itt ültem volna. (Fábián Béla: Ott ült a képviselő úr Gömbös Gvula kormánya alatt is! — Zaj a baloldalon.) Én a múltról beszélek. (Fábián Béla: Az nem múlt?) 3935-től 1936-ig, 1937-ig. (Fábián Béla: Gömbös Gyula volt a miniszterelnök! — Zaj a baloldalon.) Elnök: Fábián Béla képviselő urat kérem, ne zavarja a szónokot! (Rassay Károly: Nem lehet azt mondani a 10 éves nemzetgyűlési uralomra, hogy abban nem volt megértés. Maguk-