Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-246

Az országgyűlés képviselőházának 2U6. mai egyetértek abban, hogy ez jó befektetés és hogy ez az összeg a gazdasági élet vérkeringésébe visszajön, de abban a tekintetben nem tudnék vele egyetérteni a mai nehéz helyzetben. hogy a fizetéseket lineárisan állítsuk vissza az egész vonalon. Én azoknak adnék többet, akik jobban nélkülöznek. A mai viszonyok közt nem tudnék egyenlő mértékkel mérni, pláne, ha azt látom, hogy az elsőrendű életszükségleti cikkeknél, például a cukornál 20-000 métermázsával csökkent a forgalom az 1936. VII. hónappal szemben az 1937. VII. hónapban — a legszegényebbeknél. Ez pedig az elszegényedésnek kiáltó bizonyítéka. (Fabiiiyi Tihamér pénzügyminiszter: A befőzéssel függ össze!) Ha pedig a húsfogyasztást nézem, miniszter úr, akkor azt látom, hogy a múlt esztendei 17-73 kilóval szemben a fogyasztás ma csak 16-80 kiló, ami 10 százalékos, csökkenést jelent. Bármennyire nem szimpatikus a fogyasztási adó. mégis meg kell állapítanom, hogy az fokmérője a lakosság jólétének. Már pedig Tyler szerint a fogyasztási adó lényegesen csökkent s így ennek következménye: az ipar és a kereskedelem pangása, feltétlenül be fog következni. Igen t. Ház! A pénzügyminiszter úr azt mondja, hogy az észszerűség ás a nemzet teherbíróképességének határáig megy el. Higyje el az igen t. miniszter úr, hogy mi, pártom és én is azok közé tartozunk, akik nagyon jól tudjuk, hogy milyen nehéz a helyzete egy kormánynak, különösen egy pénzügyminiszternek. A miniszter úr azonban azt is engedje meg, hogy ezekben a súlyos időkben, amikor szerintem is azt a bizonyos társadalmi réteget lelketlenül izgatják, igen sokan ki akarják használni nyomorukat, nehéz helyzetüket s amikor a szociális kérdések megoldásának szüksége, mint ma láttuk, nemcsak a kormány kiipuján, hanem mindannyiunk lelkén is dörömböl, én a pénzügyminiszter úrnak azt mondom: az állami költségvetés stabilitása nem mindenek előtt fontos. Nagy fele'ősséget veszünk a vállunkra, amikor ezt kimondjuk. Különösen most, télvíz idején, nem a legfontosabb az állami költségvetés egyensúlya, hanem a legfontosabb az, hogy ue legyenek nélkülöző, hajléktalan, éhező és nincstelen emberek. Az igen t. pénzügyminiszter úrban vau szív, én állítom ezt az ellenzék oldaláról, A mi részünkről sohasem talál ellenzésre, ha akár a szociális kiadásoknál,, akár pedig a személyi kiadásoknál olyan intézkedéseket tesz, amelyek a közalkalmazottak, a tisztviselők, a nyugdíjasok és a munkások jobb helyzetét fogják szolgálni; mi azt tapssal fogjuk fogadni. Nem tanács ez a mi részünkről, hiszen arra, remélem, nincs szükség, de nekem is épp olyan jogom és kötelességem ellenzéki oldalról figyelmeztetni, mint az igen t. miniszter úrnak volt kötelessége ezeket a kérdéseket oiyan jól megoldani, amennyire csak lehetséges. Igazán mondhatom, hogy 17 évi parlamenti szerény munkálkodásom alatt ilyen nehéz helyzetben nem voltam. Miért? Mert én nagyon könnyen szoktam a miniszter urak válaszát tudomásul nem venni és sokszor nehéz szívvel veszem tudomásul. Most is ez a helyzet. Mert a miniszter úr konkrét dolgot nem mondott számokban. Én nem is akartam azt mondani, hogy 10 vagy nem tudom hány százalékos emelésről legyen szó. Ennek elbírálása 'ma még folyamatban ülése 1937 november 3-án, szerdÓM. 243 van, ma még kalkulál a pénzügyi kormányzat, ezt én nagyon jól tudom. En elkövettem, mint ellenzéki képviselő azt a parlamenti tapintatlanságot, — a miniszter úrral szemben első alkalommal — hogy nem kerestem érintkezést a miniszter úrral. Miért? Mert nem akartam sem a miniszter urat, sem magamat megkötni. Tudjuk azt, hogy ez a kérdés nem politikum kérdése, hanem a nemzet jól felfogott érdeke. Ne méltóztassék tehát tapintatlanságnak tekinteni, hogy az érintkezést nem kerestem. Szerettem volna keresni,, dé nem akartam. a saját magam kezét megkötni és nem akartam a miniszter úr nyilatkozatának elébe vágni. (Elnök csenget.) Befejezem. Arra kérem az igen t. kormányt, hogy méltóztassék ezt a kérdést az állam költségvetése egyensúlyának fontosságánál is még magasabb helyre állítani. Arra kérem az igen t. pénzügyminiszter urat, hogy ezekben a súlyos, nehéz, időkben necsak az államkincstár helyzete legyen az igen t. pénzügyminiszter úr szeme előtt, hanem annak a társadalmi rétegnek az érdeke is, amelyet bátor voltam a Ház elé hozni. Őszintén megmondom: a miniszter úr eddigi nyilatkozataiban mindenkor megállotta helyét. Volt miniszter, akivel szemben nyiltan megmondtam, hogy nem alkalmas arra a helyre és hagyja el a helyét. Minthogy azonban a miniszter úr most nem mondhat többet, mert a tárgyalás még folyamatban van és minthogy a miniszter úr az adott szónak mindig embere volt, ezért fogadom el válaszát. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Fábián Béla képviselő urat illeti meg a viszonválasz joga. Fábián Béla: T. Ház! Mindenesetre sajnálattal vagyok kénytelen ellenzéki képviselőtársammal szemben arra az álláspontra helyezkedni, — és ezt viszonválaszom elején rögtön megmondom — hogy én nem veszem tudomásul a miniszter úr válaszát. Nem veszem tudomásul azért, ímert mindazt, amit a miniszter úr az állam pénzügyi helyzetére, a költségvetési bevételekre vonatkozóan mondott, kénytelen vagyok nem osztani. (Boconádi Szabó ïmre: Jobban tudja!) Nem, hanem a költségvetési számoszlopokat én is el tudom olvasni. Nagvon könnyű megállapítani, hogy mi volt az állam bevétele 1930—31-ben, ^ csak meg kell nézni a költségvetést és a zárszámadást. Azt is meg lehet állapítani, hogy mennyi volt az elmúlt költségvetési esztendőben az állam bevétele és kiadása, ugyanúgy azt is, hogy mennyi volt a költségvetési felesleg az előző évben és mennyi a jelen évben. Állítom, hogy a folyó évben már majdnem eljutottunk odáig, hogy a költségvetési feleslegek beszámításával az állam bevételei elérik az 1930—31. évi állami bevételeket. Ha pedig ez így van, abban az esetben a köztisztviselőknek^ joguk van azt kérni, hogy ugyanannyi fizetést kapjanak, mint amennyit kaptak megfelelő állami bevételi összegek mellett az 1930—31. évben. Azzal kapcsolatban, amit a miniszter úr a nyugdíjakra vonatkozólag mondott, hogy t. i. a nyugdíjterhek is felszaporodtak, nem akarom itt a felelősség kérdését felvetni; de bocsánatot kérek, nem az a kormány felelős, amely itt 1931 után is valósággal fabrikálta a nyugdíjasokat? Hiszen egészséges, ^egyenes, dolgozni tudó, temperamentummal telített fiatalembereket rúgtak 50 éves korukon alul nyugdíjba. Méltóztassanak megnézni, hogy meny36*