Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-246
216 Az országgyűlés képviselőházának 24-6. a magyar Ikirályi kormányhoz, hogy ha már ezeket a kedvezményeket a falu nincstelen tűzharcosai nem tudják igénybevenni, akkor nekik legalább kis házhelyeket juttassanak íCzirják Antal: Nagyon helyes!) és pedig olyan líton és módon, hogy speciálisan ezeknek a falusi nincstelen tűzharcosoknak kizárólag ebből a célból közmunkákat adjanak, hogy a törvényben előírt 30%-os azonnali készpénzlefizetést a nekik juttatott közmunkák szerzeményeiből, munkabéreiből fizethessék ki. T. Ház! A falu népe után jön a második legnagyobb kategória, a tartalékos tisztek, a közszolgálatban álló tisztviselők körébe tartozó tűzharcosok kategóriája. Ez a kategória adta óriási százalékban a tartalékos tisztek és altisztek tömegét. Hogy a tartalékos tisztek és altisztek a különböző helyeken miként állták meg a helyüket, arról, azt hiszem, (köteteket lehetne írni. A hivatásos tisiztek egy nézetem szerint teljesen elhibázott elv következtében és talán egyéni túlbuzgóságból is, mindjárt a mozgósításkor a törzsalakulatokkal vonultak a harctérre s így legnagyobb részük mindjárt a legelső csatákban, amelyeik tudvalevőleg a legvéresebbek voltak, harcképtelenné vált. Ekkor a helyükbe, mint század- és mint zászlóaljparancsnokok is, sokszor gyerekfejjel a tartalékos tisztek ugrottak be, akik katonai rangjukra nézve főhadnagyok, hadnagyok vagy hadapródőrmesterek voltak, polgári foglalkozásban pe dig miniszteriális tisztviselők, fogalmazók, számvevőségi tisztek, tanítók, tanárok, ügyvédek, szolgabíróik. Éppen úgy, mint a magyar baka előtt, akiknek zömét a falu népe adta, a tartalékos tisztek és altisztek kategóriája előtt is le a kalappal. (Ügy van! Úgy van!) Speciálisan ebben a kategóriában igen sokan voltak olyanok, akik megszerezhették volna magúiknak a felmentést, de nem tették, hanem hazafias kötelességből kimentek oda, ahol a halált, a rokkantságot és a szenvedést oly olcsón osztogatták; amikor azonban tele sebbel, de egyszersmind tele medáliákkal is hazajöttek, sajnálattal látták, hogy felmentett és közben előlépett kollégáik mögött elmaradtak. {Igaz! Úgy van! balfelöl. — Rakovszky Tibor: Ezt még ma is érzik!) A felmentett alárendeltből elöljáró, a berukkolt és harctéri szolgálatot teljesített elöljáróból pedig nem egyszer alárendelt lett a háború után (Úgy van! Ügy van! — Gr. Apponyi György: De hányszor! — Rakovszky Tibor: Különösen a forradalom alatt láttuk!) és ez a rangsorolás, sajnos, igen sok helyen még ma is fennáll. (Gr. Apponyi György: Ma is! — Rakovszky Tibor: Segédtitkárokból államtitkárok lettek a forradalom alatt!) Jól tudom, hogy ennek a sokszor kirívó méltánytalanságnak helyreigazítása 19 évvel a háború után óriási nehézségbe ütközik, (Gr. Apponyi György: De 19 év alatt fokozatosan meig lehetett volna oldani!) a nyugdíjba vonultaknál pedig már majdnem lehetetlen. Evvel a kategóriával, a vele szemben elkövetett méltánytalansággal és igazságtalansággal kapcsolatban őstzinte örömmel vettem a honvédelmi miniszter úrnak azt a bejelentését, mely szerint minisztertanácsi határozattal igyekeztek és igyekeznék ezeket az aránytalanságokat kiküszöbölni. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Csak arra kérem aizt igen t. honvédelmi miniszter urat, hogy ennek a minisztertanácsi határozatijaik a végrehajtására maga is tegye rá a kezét. ülése 1937 november 3-án, szerdán. Megemlítem még az önálló kereseti pályákról bevonult lateinerek, iparosok és kereskedők ügyét is, akiknek nagyrésze a háború után allais, megélhetés, exisztencia nél; kül maradva, újra kezdhette tulajdonképpeni kenyérkereső pályáját. A kisiparosok és a kereskedők tekintetében mindnyájan örömmel vettük a törvényjavaslat 12. §-ában foglalt és a bizottság által elfogadott módosításokat. A háborús fiatalság, valamint a szabadfoglalkozásúak és a magánalkalmazottak kategóriájáról jelenleg azért nem akarok szólni, mert mindezekről olyan képviselőtársaim fognak beszélni, akik maguk is egyik-másik ilyen kategóriához tartoznak. A törvényjavaslatot — amint bátor voltam említeni — a tűzharcosok életében egy kiindulási fejezetnek tekintem, amelyhez csatlakozni kell olyan további rendelkezéseknek, amelyek a törvényjavaslattal megindult javulási folyamatot kedvezően be fogják fejezni. Ezért arra kérem az igen t. kormányt, hogy a jövőben kiadandó rendeleteket lássa el egy olyan szakasszal, amely felhívja a tűzharcosok figyelmét arra, hogy rendelet az ő javukat is szolgiáilja és hogy abban róluk is gondoskodás történik. A tűzharcos-törvényjavaslat meghatározza és leszögezi, hogy ki a tűzharcos, kiről szól ez a javaslat. A »tűzharcos« elnevezést a Károlyesapatkereszt birtokához köti. Ezzel kapcsolatban arra kérem az igen t. honvédelmi miniszter urat, — ugyan jól tudom, hogy nyitott kapukat döngetek, amikor az ő jó szívéhez fordulok — hogy a Károly-csapatkereszt megszerzésének lehetőségét könnyítse meg. (Helyeslés.) Arra kérem, hogy az erre vonatkozó határidőt oly hosszúra szabja meg, hogy az lehetővé tegye elsősorban a falu népének e és azoknak, akiknek a káderjük — hogy így mondjam — nem a csonk a országban volt, a Károly-csapatkeresztre való jogosítványuk megszerzését. Különösen arra kérem a honvédelmi miniszter urat, méltóztassék elsősorban a falvak jegyzőinek a figyelmét felhívni arra, hogy legyenek segítségére jó tanáccsal azoknak a tűzharcosoknak, akik ilyen ügyekben hozzájuk fordulnak. Itt kénytelen vagyok mégegyszer megemlíteni a vitézségi érempótdíjak kérdését. Nagyon jól tudom, hogy ezt a kérdést nem lehet ma olyan formáiban megoldani, aminlt valamennyien kívánnék és én is kívánnám és szeretném (Br. Berg Miksa: A szubvenciókból lehetne!). Arra kérem azonban az igen t. kormányt, méltóztassék az igen t. pénzügyminiszter urat felhatalmazni arra, hogy, ha elkövetkezik annak az ideje, akkor a pénzügyminiszter úr, illetőleg a honvédelmi miniszter űr e tekintetben megfelelő javaslattal a Ház színe elé jöhessen. T. Ház! Végül mindezekhez azt vagyok bátor hozzáfűzni, hogy minden törvény annyit ér, amennyi gyakorlati értéke van és amily mértékben végrehajtják. Előttünk fekszik egy nemes intenciókból fakadó törvényjavaslat, ennek gyakorlati átültetése azonban a mindennapi életbe csakis abban az esetben hozhat eredményeket, ha a törvény nemcsak holt betűket tartalmaz, hanem igazán a való életet is szolgálja. A magam részéről már előre is tisztelettel bejelentem, hogy, ha egyes közbeeső funkcionáriusok részéről a törvény végrehajtásával kapcsolatban valamilyen rendellenességet tapasztalnék és a panasz jogos és