Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-246
214 Az országgyűlés képviselőházának 246. ülése 1937 november 3-án, szerdán. lentiki a tűzharcosokról való gondoskodás végleges lezárását. (Helyeslés a jobb- és a bal oldalon és a középen-) T. Ház! A bizottság minden egyes tagja, de elsősorban maga a javaslatot benyújtó honvédelmi miniszter úr leszögezte, hogy a tűzharcos-törvényjavaslat intézkedései kevesebbet tartalmaznak annál, amit a tűzharcosok megérdemelnek. (Gr. Apponyi György: Ez igaz!) A bizottság tagjai azonban egyúttal tekintetbevették azokat az akadályokat is, amelyeket anyagi bajokkal küszködő kis hazánkban a Í9 esztendős késedelem támasztott a jogosság és lehetőség közé. Mindenki elismerte e javaslat nagy jelentőségét és kiolvasta a sorokból azt az őszinte jóindulatot és igaz bajtársi érzést, amellyel a miniszter úr a tűzharcosokról gondoskodni óhajt. Nem volt a bizottságban egyetlenegy _ felszólaló sem, aki a kínálkozó alkalmat kihasználva, a javaslat intézkedéseinek lekicsinylésével, azok túllicitálásával, teljesíthetetlen követelések támasztásával politikai tőkét akart volna kovácsolni akár sajátmaga, akár pártja számára. (Helyeslés balfelöl és a középen.) A bizottság minden egyes tagja a pártpolitikai érdekek i'ölé emelte a bajtársak ügyét. Én bízom abban, hogy e javaslatnak a plénumban való, a teljes nyilvánosság előtt folyó tárgyalásain is ugyanez, a szellem fog uralkodni és a törvényhozók állásfoglalása visszatükrözi majd az egész magyar nép érzületét és híven fogja tolmácsolni a nemzet háláját, köszönetét és elismerését a magyar tűzharcosok iránt. Kérem a javaslatnak úgy általánosságiban, mint részleteiben való elfogadását. {Elénk éljenzés és taps.) Elnök: A szó gróif Takách-Tolvay József képviselő urat illeti meg. Gr. Takách-Tolvay József: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) ízig-vérig magyar frontharcosi szívemmel és lelkemmel úgy vélem, hogy a törvényhozás minden egyes igen t. tagja és csonka országunk minden egyes polgára politikai pártállására, rangjára, korára, nemére és felekezetére való tekintet nélkül, őszinte örömmel helyesli vitéz Kenyeres János igen t. képviselőtársamnak, e javaslat előadójának azokat a szavait, amelyekkel ezt a parlamentek életében egyedülálló törvényjavaslatot az igen t. Háznak elfogadásra ajánlja. (Éljenzés.) A magam részéről csatlakozom az ő szavaihoz, hiszen ez a törvényjavaslat hazai szempontból általános érdekű, nemzetvédelmi és nemzetnevelő, (Ügy van! jobbfelől.) külföldi szempontból pedig propagativ hatású. Általános érdekű azért, mert a polgári társadalomba felszívódott tűzharcosokon keresztül országunk lakosságának minden egyes rétegét a legközelebbről érinti. Éppen ezért merem állítani azt, hogy amióta ez a dunaparti palota áll, azóta csak nagyon kevés magasabb erkölcsi értékű törvényjavaslat került itt tárgyalás ialá, mint éppen ez a tűzharcos-törvényjavaslat. (Ügy van! Úgy van!) Nemzetvédelmi ós nemzetnevelő hatású, mert a világháborús tradíciók megbecsülését, a hazafias kötelességtudás különös értékelését jelenti, tehát a nemzet trianoni jelene alapján is óriási kihatású lesz; külföldi vonatkozásban pedig propagativ hatású, mert a magyar és külföldi tűzharcosszervezetek között esztendőkön át kiépített bajtársi vantközások révén a külföld is felfigyel erre a tárgyalás alatt álló tűzharcos-törvényjavaslatra. A tűzharcos-törvény gondolata közel egy évtizeden át valóságos vörös fonalként húzódott keresztül minden egyes kormány életén (Kun Béla: Sajaos, csak Ígértek, de semmit nem csináltak!), míg végre most a Darányikormány a tettek mezejére lépve, a Ház színe elé hozta ezt a törvényjavaslatot. Amikor a honvédelmi miniszter úr benyújtotta itt ezt a törvényjavaslatot, akkor a Darányi-kormány bebizonyította ezzel azt is, hogy igenis egyenesen halad tovább annak a munkának az útján, amelyet maga elé tűzött és amelyet nemzeti és népies munkának nevezünk. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Kun Béla: E lZ ne legyen takarója a múlt kormányok mulasztásainak! Nagy bűn terheli őket 15 éven át!) A törvényjavaslat tulajdonképpen egy régi nemzeti adósságot akar rendezni és részben törleszteni, mert a világháború alatt csukaszürkébe öltözött magyar férfiaknak a magyar nemzet váltót adott. Váltót adott az átlagon felüli hazafias kötelességteljesítés értékelése fejében, ez a váltó azonban mind a mai napig nem került komoly beváltásra. Tárgyilagosan megállapítom, hogy a t. kormány és az igen t. honvédelmi miniszter úr becsületes adósként akarják kezelni ezt a kérdést, (Kun Béla: Igaz!) mert a honvédelmi miniszter úr őszinte, katonás nyíltságai kijelentette, hogy nem honorálhat minden jogos és méltányos kívánságot, de igyekezni fog annyit adni, amennyit ma csonka országunk és az ő jó szíve adhat. (Kun Béla: Őszinte, magyar beszéd!) Örömmel és megnyugvással hallottam az igen t. honvédelmi miniszter úr szájából azt is, hogy ezzel a törvényjavaslattal nem tekinti vógelegesen lezártnak a tűzharcos kérdéseket {Általános helyeslés és taps. — Sulyok Dezső: Helyes! Ez a lényeg!) és más úton és más módon is igyekszik megvalósítani a világháború tűzharcosainak további erkölcsi és szociális megbecsülését és megsegítését. (Általános helyeslés és taps.) Ez az őszinte nyilatkozat megkönnyíti nekem a tűzharcos-törvényjavaslathoz való hozzászólás kötelességét, mert úgy érzem, magábanvéve az a tény, hogy a magyar törvénytárba tűzharcos-törvényjavaslat kerül hele, amelynek tovább kiépítési lehetősége van, erőteljes haladást jelent a frontharcosok erkölcsi és szociális megbecsülése terén. Es ha a kiadandó végrehajtási utasítás megfelelő rendelkezéseket fog tartalmazni a törvény egyes szakaszainak a gyakorlatba való átültetésére, kétségtelen, hogy a sok keserűségen és mellőztetésen keresztülment magyar frontharcostábor életének új fejezetéhez érkezett. Ha a jövőbe nézek, mint nemzetvédelmi és nemzetnevelő tényt tekintem a tűzharcos-törvényjavaslat benyújtását, amely lelki vonatkozásban erőtöhbletet fog jelenteni s emeli a büszke öntudatát annak a magyar bakának, huszárnak, tüzérnek, tisztnek és legénységnek egyaránt, akik nemcsak a hadrakelt seregnek hűséges katonái, hanem egyúttal a nemzetnek családfenntartó értékes egyedei, akár mint földmívesek, lateinerek, tisztviselők, akár mint iparosok és kereskedők vagy egyebek. A franciák már régen tudatára ébredtek ennek az erkölcsi erőnek és a vesztett 1870—71-es háború után mindenféle kormányrendelettel és társadalmi akciókkal siettek a háborús rokkantak, özvegyek és árvák ^ és általában a volt frontkatonák erkölcsi és szociális megsegítésére,
