Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-239

112 Az országgyűlés képviselőházának 239. régi sérelmük és egyben egy régi jogos kíván­ságuk ügyét hozzam ide az igen t. Ház színe elé. Ez a nevezett keresztényszocialista mun­kásegyesület már 1929-.ben, majd 1932-ben és végre most az ősszel, 1936 október 25-én memo­randummal fordult az illetékes minisztérium­hoz, amelyben azt kérte, hogy miután ma a vasbeton olyan nagy szerepet játszik az épít­kezésben, mondassék ki a szakképesítési kötele­zettség, illetve az, hogy az ebben a munkában foglalkoztatott munkások szakképzett munká­sok legyenek. Ez jogos kívánság és a jelenlegi helyzet már régi sérelem. Jogos kívánság ez azért, mert azt látjuk, hogy ma a modern épí­tészeitben milyen nagy szerepet tölt be a vas­beton. Ha új házat építenek, azt látjuk, hogy óriási épülettömböket fog Össze a vasbeton­szerkezet és a kőművesnek csak a falak felhú­marad hátra. A legfelelősségteljesebb munkát (tehát a vasbetonmunkás végzi. Magában az építési anyagban is óriási el­tolódás következett be. A tégla jelentősége mindinkább visszaszorul és a vasbeton foglalja el a helyét, amelyet nem készen kap a munkás, hanem a munkásra vár a feladat, hogy azt használhatóvá tegye, neki kell azt keverni, el­készíteni és felhasználni. Amikor tehát ily felelősségteljes munkáról van szó, egész természetesen jogos az a kíván­ságuk, hogy ez. az ipar szintén képesítéshez legyen kötve és ezt a munkát szakképzett mun­kások végezzék. Ha ugyanis az ilyen munkát minden előképzettség nélkül^ tanulatlan mun­kások végzik, akkor ez végzetessé válhatik nemcsak azokra a munkásokra, akik az épüle­ten 'dolgoznak, de mindazokra is, akik később a7, ilven házba beköltöznek. Ilyenformán magá­tól értetődő az a sérelem, hogy a vállalkozók az ilyen felelősségteljes munkát tanulatlan, szakképzetlen emberekkel végeztetik és a szak­képzett munkásokat mellőzik. A másik, amivel jogos kívánságukat in­dokolják ezek a munkások, az, hogy az jri^r­óriási fejlődés előtt áll. Éppen ezért szinte ért­hetetlen, hogy amikor 'sokkal kisebb jelentő­ségű iparok szakképzettséghez vannak kötve, ez az ipar nincs képesítéshez kötve és ezt a mun­kát olyan munkásokkal végeztetik, akiknek semm[féle előképzettségük nincs. T. Ház! Ezeknek a ceme/it- és betonipari munkásoknak a sérelmét kívánom itt tolmá­csolni és uagyon örülök, hogy a t. miniszter úr visszajött és meghallgatta interpellációmat. Nagyon kérem a t. miniszter urat, hogy az ok­tóber 25-én átnyújtott memorandumot mielőbb elővétetni szíveskedjék és kegyeskedjék össze­hívni egy ankétet, amelven az érdekeltek részt­vehos^nek és segítsenek közmegnyugvásra el­intézni ezt a régóta megoldásra váró kérdést. A7,t hiszem, hogy pzok, amiket itt érveli gya­nánt felsoroltam, elég súlyosak arra, hogy a kérdés megoldása már nem várathat sokáig magára és hogy a kérdés fontossága mielőb.bi megoldást sürget. " Elnök: Az iparügyi miniszter úr óhajt szólni. Bornemisza Géza iparügyi miniszter: T. Képviselőház! Az interpelláló t. képviselőtár­sam tulajdonképpen két kérdést intézett hoz­zám. Az egyik az, hajlandó vagyok-e a vas­betonipari munkát szakképesítéshez kötni. Erre válaszom az, hogy a vasbeton-munkák­nak szakképesítéshez kötése valójában imár ülése 1937 június 30-án, szerdán. meg is van, mert a vasheton-munkák elkészí­tése az építőipar körébe tartozik, már pedig az képesítéshez kötött ipar. A kérdés lé­nyege azonban nem is az, amit az interpelláló t. képviselő úr interpellációjának második kérdésében vetett fel, midőn kérdi tőlem, haj­landó vagyok-e arra, hogy a vasbetoniparban csakis szakképesített munkások foglalkozta­tása iránt intézkedjem. Ez a kérdés lényege. Ami ezt illeti, tisztában kell lennünk azzal, hogy a képesítéshez való kötés mindig azokat a követelményeket állapítja meg, amelyeket az iparűzővel mint önálló iparűzővel szemben emelünk. Ez annyit jelent, hogy a szakképe­sítéshez való kötés csakis az önálló iparossal szemben emelendő követelményeket állapítja meg* tehát egy munkálatnál, amelyet önálló szakiparo'S, vagy szakképzettséggel rendelkező iparos felelősséggel vállal, szakmunkásokat kell-e minden munkahelyen alkalmazni, vagy pedig vegyesen -szakmunkásokat és napszá­mosokat. Ez a 'kérdés tulajdonképpeni lényege. Erre vonatkozólag pedig bátor vagyok rámu­tatni arra, hogy ezt nagyon nehéz megtenni, még pedig két szempontból- Először is azért, mert a felelősség szempontjából mindig csak az építőmunkát elvállaló vállalkozó áll szem­ben a hatósággal. Azáltal, hogy ő szakképzett ipari munkásokat alkalmaz, a felelősség alól nem mentesül. Ami a másik problémát illeti, az ilyen ipari munkát nem lehet tanonckodás útján megtanulni,, a cement- és vashetonmun­kát az illető munkásnak napszámosként kell megtanulnia és csak bizonyos idő eltelte után lehet elérni a képzettséget. Feltétlenül lehe­tővé kell tenni, hogy >akik ezt a szakképzett­ségüket meg akarják szerezni és mint ilyen szakmunkások akarnak működni, napszámos­ként nyerjenek elsősorban alkalmazást. Tehát generálisan kimondani, hogy vasbetonmun­kára csak szakképzettséggel bíró munkásokat lehet alkalmazni, nézetem szerint nem lenne helyes. Ellenben — amint méltóztatnak tudni — ismételten felhívtuk az összes építőipari vállalatokat és figyelmükbe ajánlottuk azt, hogy a szakmunkásképzést mozdítsák elő és lehetőleg szakmunkásokat alkalmazzanak. Hajlandó vagyok foglalkozni azzal a f gondo­lattal, hogy a kiadandó építőipari kódexszel kapcsolatban — amelynek kiadására, amint méltóztatnak tudni, a városok fejlesztésérő] fezoió törvény adott nekem felhatalmazást — meggondolás tárgyává tegyem, nem lenne-e helyes az ilyen természetű munkálatoknál bi­zonyos arányosságot előírni az alkalmazott szakmunkások és napszámosok között. Ezt a kérdést — ismétlem — hajlandó vagyok ebben a vonatkozásban megfontolás tárgyává tenni. Egyébként kérem at. Házat,, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat il­leti a szó. Reibe! Mihály: T. Ház! A miniszter úr válaszát tudomásul vészem és arra kérem a miniszter urat, méltóztassék mindenképpen odahatni, hogy ne lehessen kijátszani a rende­letet. Amikor ugyanis egyszer már szakmun­kás valaki, akkor már több fizetést is kér s minthogy az alkalmaztatás szakképesítéshez kötve nincs, nagyon könnyen megtörténik, hogy mellőzik és tanulatlan munkást alkal­maznak helyette, mert hiszen ezt a munkát megtanulni nem olyan nagy művészet. Itt fordul elő éppen az a sérelem, hogy ha vala-

Next

/
Oldalképek
Tartalom