Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-232

Az országgyűlés képviselőházának 23 büntetését, (Fábián Béla: Annyit ült? Három hónapot? — Dulin Jenő: Zavaros öt hetet! — Gr. Festetics Domonkos: Zavaros meg kegydíjat kap!)_ amikor még a mai napig is nyögi, nem tudja kiheverni sajtóperének költségeit, amikor nines arra pénze, hogy saját magát gyógykezeltesse és feleségét kórházban helyezhesse el, amikor az újrafelvételre nines meg a lehetőség, amikor a felhatalmazást még arra sem kapja meg, hogy az eltűnt miniszteri irat tekintetében, amelyben az ő fizetését visszaadják, feljelentést tehessen. (Fábián Béla: Hol a miniszter?) T. Ház! Itt vannak a kezemben azoknak az árveréseknek az iratai, amelyeket ez ellen a szerencsétlen ember ellen kitűztek. Itt van arra az Underwood-írógépre vonatkozó irat is, amelyre nézve szintén kitűzték az árverést. Azt kérjük a miniszter úrtól, szíveskedjék ezt az ügyet azzal a jóindulattal kezelni, amellyel már a kezébe vette és szíveskedjék megadni Kakács Lajosnak a teljes erkölcsi és anyagi reparációt. (Éljenzés és taps a balközépen és a baloldalon. — Fábián Béla: Hol a miniszter? Szünetet kérünk!) Elnök: Az interpellációt kiadjuk... (Andaházi-Kasnya Béla közbeszól.) Andaházi-Kasnya Béla képviselő urat rendreutasítom, mert nem engedi az elnököt szólani. (Felkiáltások: Halljuk az elnököt!) Az interpellációt kiadjuk a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak. Következik Huszár Mihály képviselő úr interpellációja a pénzügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. vitéz iVliskolczy Hugó jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. pénzügyminiszter úrhoz. Hajlandó-e a miniszter úr a lelkészi javadalmakra kivetett illetékegyenértékadót revízió alá venni, azt eltörölni, vagy legalább leszállítani? — Huszár Mihály s. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. (Nagy zaj balfelöl.) Csendet kérek, képviselő urak! (Fábián Béla: Egy peréig sem lett volna szabad válasz nélkül maradnia ennek az interpellációnak! — Rakovszky Tibor: Ha majd szép színésznőkről interpellálunk, itt lesz a miniszter úr! — Andaházi-Kasnya Béla: Amikor a korteseit beviszi a minisztériumba! — Zaj. -Andaházi-Kasnya Béla: A kultuszminiszter kinevezte székesfehérvári kortesét! — Zaj.) Andaházi-Kasnya Béla képviselő urat újból rendreutasítom. (Andaházi-Kasnya Béla: Már egyszer rendreutasított az elnök úr? — Derültség. — Fábián Béla: Minisztert kérünk! — Bornemisza Géza, a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter a terembe lép és elfoglalja helyét. — Felkiáltások jobbfelől: Itt van! — Fábián Béla: Azt a miniszter urat kérjük, akihez az interpelláció szólt! — Folytonos zaj.) Csendet kérek! Huszár Mihály: T. Ház! Már három esztendővel ezelőtt interpelláltam a lelkészeknek ezekről a fájdalmas sebeiről s akkor a pénzügyminiszter úr azt ígérte bizalmasan, hogy az aktákat be fogja kérni, tanulmányoztatni fogja és ha teheti, az előadott panasz orvoslásáról is gondoskodni fog. Három esztendő telt el azóta, azonban egyáltalában nem látjuk azt, hogy a miniszteri ígéret valóra vált volna. A katolikus papságnak, de egyáltalában a Magyarországon lelkészkedő papságnak ez a sérelme nem orvosoltatott s ezért, azt hiszem, kötelességet teljesítek akkor, amikor lelkésztársaimnak ezt a panaszát ismételten idehozom a Ház 2. ülése 1937 június 16-án, szerdán. 511 elé ós nyomatékosan kérem a pénzügyminisz. ter urat az orvoslásra, annál is inkább, mert hiszen mint egy püspöki székváros képviselője bőséges alkalmat találhat arra, hogy meggyőződjék annak fontosságáról. Miről van szó? (Halljuk! Halljuk!) Arról van szó, mélyen t. Ház, hogy minden vagyonátruházásnál illetéket kell fizetni, olyan vagyonok után ellenben, -amelyek forgalom tárgyát nem képezik, vagyonátruházási illeték helyett úgynevezett illetékegyenértéki adó^ kell a haszonélvezőknek fizetniök. (Reiibel Mihály: Elég súlyos!) Fizetik ezt a különféle érsekségek, püspökségek, apátságok, prépostságok és egyházi alapítványok, fizetik továbbá olyan társulatok, amelyeknek tagjai a társulat vagyonába nem részesednek, fizetik a részvénytársaságok és fizetik a községek. Ezt az illetékegyenértéki adót legutoljára -az 1920. évi XXXIV. tcikkel rendezték. Kijelenti ez a törvény azt, hogy a kivetés alapjául szolgál a mindenkori kataszteri tiszta jövedelem huszonötszöröse, kulcsa pedig az ilyenképpen megállapított minimális értéknek öttizedszáz-aléka. Mivel azonban az illeték azóta 20%-kal emelkedett, ez végeredményben %o százalékot tesz ki. Ez az illetékegyenértéki adó' a lelkészekre nézve önmagábanvéve rendikívül sérelmes és pedig azért sérelmes, mert ha akár az alapot nézem, akár a kivetési kulcsot, úgy látom, hogy a magánörökléssel szemben az ilyen fundált vagyonok haszonélvezői határozottan hátrányban vannak, és pedig úgy az alap, mint a kulcs tekintetében. Ha az alapot nézem, azt látom, hogy az alapnál, a magánöröklésnél a tiszta vagyoni érték után fizeti meg az örökös az ő illetékét, és pedig, mivel örökösödés esetén 80—90%-ban apáról fiúra száll az örökség, vagyonátruházási illetékkel s_ pótlékokkal együtt összevéve 3%-ot tartozik fizetni, ellenben az illetékegyenértéknél, amelyet a jav-adalmasok fizetnek, s amelynél_ az illetékegyenérték 06%-ot tesz ki, nem veszik alapul az illetékegyenérték tárgyát képező vagyonnak forgalmi értékét, sem pedig annak értékéből levonásba nem veszik, a magánörökségnél mindenkor tekintetbe vett terheket vagy kikötéseket. Az egyházi vagyonoknál semmi néven nevezendő állandó teher, például kápláaitartás vagy pedig más kikötés figyelembe nem vétetik. Megtörténik az, hogy a javadalmas öt esztendő leforgása alatt már befizette azt az illetéket, amelyet magánörökösödés esetén az utódok fizetnek, 10 esztendő után már körülbelül 8—9%-bt fizet és 25—30 esztendő alatt a valóságban az illetékegyenértékben való befizetésével újra megvásárolja azt az ingatlant, Körülbelül az az eset áll elő, ami bekövetkezett a törökök kiűzése után, amikor a neo; aquistica commissio az összes beigazolt régi tulajdonos famíliáknak a fundált birtokát visszajuttatta teljesen ingyen, de az egyházi vagyonok után állandóan kincstári illetéket kellett fizetni egészen 1848-ig, ugyannyira, hogy az egyházi vagyonok ezen adóváltságösszeggel valósággal megvásárolták az államtól, a kincstártól azt a vagyont, amely a török hódítás alól visszakerült. Annakidején a miniszter úr megígérte, hogy rendezni fogja, tanulmányokat fo,g végeztetni, ellenben a minisztériumiban nem történt semmi, a Ház elé sem jött ezizel a kérdéssel a minisa-