Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-230

Az országgyűlés képviselőházának 23Ô. lyok alóli mentességet mondja ki, kivételes természetű. Azoknak >a személyeknek priyilé

: giuma, akik az első, az alaki és polgárjogi határozatok alól való mentességre hivatkozhatnak, voltaképpen származékos eredetű, mert e mentesség voltaképpeni jogalanya maga a küldő állam és nem a diplomáciai képviselő, akire ez csak származékos úton háramlik. Arra sem kívánok részletesen rámutatni, hogy az első mentesség jogi terjedelme pontosan megvan határozva a nemzetközi jogi gyakorlatban, a másik tekintetében azonban ily általános érvényű nemzetközi jogi szabályok nincsenek. Mindezekre — ismétlem — nem hivatkozom, csak utalok arra, mennyire helyes, mennyire célszerű, mennyire az egyetlen követendő és elfogadható álláspont volt az, amire a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat megalkotói helyezkedtek, midőn a területenkívüliség tárgyi és személyi terjedelmének meghatározásától tartózkodva: ennek az esetrőlesetre való eldöntését a mindenkori nemzetközi jogi praxisra, a nemzetközi jog mindenkori szabályaira hagyták. Ha azonban a külföldi államok joggyakorlatát, a külföldi államok kodifikációs praxisát vizsgáljuk, ugyanezt a megállapítást, ugyanezt az eredményt szűrhetjük le. Történtek a nemzetközi jog fejlődése folyamán kísérletek a területenkívüliség és a személyi mentesség fogalmának jogi definíciójára, tárgyi és személyi körének pontos meghatározására, azonban a legtöbb esetben ez a kísérlet és törekvés nem vezetett konkrét eredményre. Az igazságügyi, bizottsági ülésen hivatkoztam egy rendkívül érdekes esetre, amely a Code Civilnek, a Code Napóleonnak előkészítő munkálatai során vetődött fel az e kódexet előkészítő bizottsági üléseken. Konkrét javaslatot terjesz

; tettek ott elő, amely a területenkívüliség jogi definícióját precízen meg akarta határozni, a területenkívüliség tárgyi és személyi terjedelmét pontosan körül akarta határolni. Az erre vonatkozó konkrét szöveg a bizottság előtt feküdt, de egyes, akkori kiváló francia jogászok felszólalására az első konzul ettől a kodifikációs tervtől mégis elállott, azért mert az volt az álláspontja — és ezt magáévá tette az egiész bizottság, hogy az üy irányú jogi meghatározás nem tartozik bele a törvénybe, mert — itt szórói-szóra idézem a bizottság indokolását: »Sa disposition ressortissait au droit des gens et non à une loi de régime intérieur«, azaz, hogy ezek a kérdések meghatározása a nemzetközi jogra, a droit des gens-ra tartozik és nem az állam belső törvényhozásának a feladata! T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy még néhány más példára is hivatkozzam e tézis alátámasztására. Az első jogiforrjás, az első érdekes kodifikáció ezen a téren egy francia konzulnak 1528-ban II. Szuleljímán szultánnal, a híres mohácsi győzővel (kötött konzuli egyezményében gyökerezik, lamelybem a isizerződő felek megállapították az Egyiptomban akkreditált francia konzulok hatás- és működési területét és ahol a vonatkozó egyezmény, amely ismétlem: rendkívül becses forrása ezeknek a problémáknak, mint ez Oharrière-nek a »Negotiation de la France dans, le Levante« című munkájában olvasható, egy olyan jogszabályban nyert kodifikálást, amelynek elvei hasonlatosak azokhoz a jogelvekhez, amelyeket ma itt e törvényjavaslat a képviselőház előtt kifejezésre juttat. Nem akarom a vonatkozó eredeti szöveget felolvasni, főként azért nem, mert az az akkori archaisztikus

1 francia nyelven van fogalmazva, de a lényeg azon van, ütése 1937 június 11-én, péntekén. -441 hogy e II. Szolimán török szultánnal kötött egyezmény kimondja* hogy ha bármely egyiptomi, vagy török állampolgárnak bármely követelése van »a katalánok és a franciák konzulával« szemben, e vitás kérdésnek az eldöntésére nem az alsófokú török hatóságok, (hanem egyes-egyedül »a fenséges és magas porta« hivatott. A kérdés további történelmi fejlődése hasonló képet mutat. A jogforrások közül felemlíteimi .még, — hoigy erre is hivatkozzam — az első ilyen európai kodifikációt, amely a holland rendeknek egy 1679. évi — ha jól ' emlékszem — szeptember í)-én hozott törvényében foglaltatik. Ebben hasonló álláspontra helyezkedtek, amidőn kimondották azt, hogy egy külföldi állam diplomáciai kiküldöttje -még azokért a, tartozásokért sem vonható felelősségre és helyezhető előzetes adósi letartóztatásba, amelyeket a belföldi állam területén csinált, egyébként pedig a jürisdikció tekintetében, a 'belföldön 'kiveszi a külföldi f követeket az alsófoikú hatóságok kompetenciájából. Hasonló álláspontot foglalt el az angol törvény hozás Anna királynőnek! 1709. évi — ha jól emlékszem — április 21-én kelt törvényében, amely egy rendkívül érdekes diplomáciai incidens és konfliktus eredményekép keletkezett. Amikor ugyanis az akkori orosz nagykövet, Matukof f el akarta hagyni állomáshelyét, hitelezői által előzetes letartóztatásba és az adósok börtönébe helyeztetett. Ez ellen az orosz cár a legélesebb jegyzékek formájában protestált és e protestál ás eredményeként született meg az a törvény, amelyről szóltam ós amelyben a királynő szigorú megtorlást rendelt el azok ellen az »izgága személyek ellen«, — ahogy a törvény mondja — lakik a felséges orosz cár követe ellen ezt az injuriât elkövették és amelyben egyszersmind elvileg kimondva — de nem precízen meghatározva, hanem körülírva — a diplomáciai személyek, területenkívüliségét, kiveszi őket az alsófokú hatóságok kompetenciájából» Hasonló álláspontra (hivatkozhatom a francia, forradalmi törvényhozás tekintetében is, ahol az első ilyen jogszabály, a híres alkotmányozó gyűlésnek 1789 december 11-én kelt dekrétumában, majd későhb a rettegett hírű Convention Nationale, a nemzeti konventnek a forradalom második évében Ventôse 13-án hozott rendeletében foglaltatik, s ahol nagyjában ugyanazok a principiumok^ ugyanazok, az elgondolások: nyernek kodifikációt, mint a jelen törvényben, ,aan|időn kimondja* hogy bármely külföldi diplomáciai személy ellen érvényesíthető bármely jog és követelés elbírálása nem az alsófokú hatóságoknak, 'hanem a végrehajtó hatalom akkori rettegett kezelőjének és 'birtokosának, a Comité de Salut Public-nak, az úgynevezett jóléti bizottságnak, a hatáskörébe tartozik. Mindezeken a példákon és eseteken végigtekintve, egészen a szovjetnek a legutóbb 1921 június 30-án a külföldi diplomaták jogviszonyai tekintetében hozott dekrétumáig, megerősítve, aláhúzva és hangsúlyozva láthatjuk a jelen törvényjavaslat indokolásának azt az álláspontját, hogy a területenkívüliséggel kapcsolatos jogszabályok tárgyi és személyi terjedelme állandó, avagy akar hosszabb időre szóló (hatállyal is — nem kodifikálható és az ezekkel kapcsolatos vitás kérdések eldöntését ki kell vonni az alsófokú hatóságok hatásköre és illetékessége alól, s rá kell bízni azokra a kormányhatóságokra, amelyek e kérdések el62*