Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.
Ülésnapok - 1935-229
430 Az országgyűlés képviselőházának 229. ülése 1937 június 10-én, csütörtökön. borkereskedőknek pedig nem volt elegendő tőkéjük arra, hogy felvásárolják a bort és kivigyék az országból. (Huszovszky Lajos: A nagy vámok miatt!) Engedje meg, t. képviselőtársam, én ebben a kérdésben egy klasszikus tanura, Mayer János volt földművelésügyi miniszterre hivatkozom, méltóztassék ő hozzá fordulni, vagy méltóztassék talán a tokaji szőlőbirtokosokhoz fordulni és megkérdezni tőlük, miként vesztettük el a lengyel piacot és miként volt lehetséges az, hogy mikor a politikai helyzet változott és itthon is értelmesebben kezdtek gondolkozni a kereskedelemről a francia bortermelőktől nem bírtuk Tokajhegyalja részére a piacot visszaszerezni. A kormányzat szeme tovább kell hogy lásson, mert ha tisztán csak a napi politikára és a napi külkereskedelemre fognak gondolni, az országban lassankint teljesen elpusztul a külkereskedelemmel foglalkozó társadalmi réteg, mert hiszen kiveszik kezéből a kontingenseket. És mi lesz az ország sorsa akkor, ha az, amit remélünk, mégis csak el fog következni, ha tudniillik Európa határzárai s az európai országok egymástól való elzárkózásai megszűnnek. T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy most rátérjek egy másik kérdésre, amely szoros összefüggésben van a kisiparral és kiskereskedelemmel. Végtelenül sajnálom, hogy azok a t. képviselőtársaim, akik a vitában a kisipar és a kiskereskedelem ügyében a túloldalról felszólaltak, nincsenek itt, mert szeretnék hozzájuk egy kérdést intézni. T. képviselőtársaim, önök vidéki kerületeket képviselnek. Hát az önök kerületeiben nem élnek derék magyar kisiparosok és kiskereskedők? (Antal István: De élnek!) Azokat nem akarják 1 az urak élni hagyni? (Antal István: De hogy nem!) Azt akarják, hogy ezek a derék kisemberek, akiknek családjából ebben az országban olyan sok kiváló, tisztességes politikus és politikai vezérférfiú került ki és akik ebben az országban mindig az élet nehezebb részét hordozták, teljesen kipusztuljanak? Figyelmeztetem t. képviselőtársaimat, hogy kár itt a képviselőházban a költségvetési vita alkalmával a kisiparnak és a kiskereskedelemnek kedvező hangokat megütni, kár itt a magyar kisipar történelmi jelentőségéről beszélni azért, mert hiszen a szövetkezet kipusztítja, ciángázzal pusztítja ki a kisipart és a kiskereskedelmet. Méltóztassanak arra az államilag támogatott szövetkezetre gondolni... (Müller Antal: Melyik szövetkezeti Milyen szövetkezetek? Mert vannak szövetkezetek, amelyek a kisipart pártolják!) Az én igen t. képviselőtársam nagyon precízül tudja, hogy én mire gondolok. Népgyűléseken már többször beszéltem erről a kérdésről. Azokról a fogyasztási szövetkezetekről van szó, amelyek olcsó állami pénzekkel, veszteségeiket az állam áltál téríttetvén meg, dolgoznak a fővárosban és a vidéken egyaránt és példának okáért, hogy t. képviselőtársam szakmájáról beszéljek, amelyek a magyar szabóipart a pusztulás sorsára juttatják. A pusztulás sorsára juttatják azért, mert — tessék megérteni ezt a szörnyűséget, — a szövetkezet és a gyár összefognak a magyar kiskereskedelem ellen. (Antal István: Ez helytelen!) Hogy helytelen? Kérem Antal igen t, képviselő úr, a szövetkezet vásárolja a nagy konfekció üzemekből a férfi és a női ruhákat, elviszi a gyárak, a nagy konfekció üzemek készítményeit a faluba, az a szegény falusi férfi és női szabó tehát képtelen konkurrálni az állami pénzzel dolgozó szövetkezettel és így a gyár, a szövetkezet közvetítésével öli meg a szegény magyar falusi férfi szabót és női szabót. Ugyanígy a gyár a szövetkezet közvetítésével öli meg a szegény magyar falusi cipészt is, s az a magyar falusi cipész lassankint viszszaalakul foltozó vargává, kénytelen visszaalakulni, mert az állami pénzen támogatott szövetkezet a gyárakból vásárolt cipőtömegeivel megfojtja ezt a derék magyar falusi kisiparosságot is. (Antal István: Erős túlzás! — vitéz Martsekényi Imre: Kisebb falvakban nem így van!) Nem így van? (vitéz Martsekényi Imre: Nem!) Igen t. képviselőtársamtól azt kérdezem, van-e a mezőkeresztesi kerületben olyan szövetkezet, amely ruhát és cipőt árul? (vitéz Martsekényi Imre: Tudtommal nincs!) Nincs. Ha volna, akkor megölné a kisiparosokat és a kiskereskedőket? (vitéz Martsekényi Imre: Nem ölné meg!) Nem ölné meg. T. képviselőtársam, legyen olyan szíves és fáradjon el — minthogy képviselőtársam kerületében csupa kisközség van (vitéz Martsekényi Imre: Ügy van!) — azoknak a képviselőtársaimnak kerületébe, ahol a nagyobb községekben (vitéz Martsekényi Imre: Luxuscikkeknél más a helyzet!) érdemes a szövetkezetnek ruhával és cipővel foglalkoznia és tessék meghallgatni az ott lakó cipészeket és szabókat, de tessék meghallgatni az ott lakó ácsokat és asztalosokat is, — mert a szövetkezet koporsót is árul — tehát ezzel elveszi az ácsok és asztalosok kenyerét is. T. képviselőtársaim, az Isten nevében kérem az urakat, háborúban járt embereket, a háborúban látták ennek a szegény dolgozó magyar kisiparos és kiskereskedő rétegnek a haza iránt való hűségét és megbízhatóságát. Az urak idehaza éltek a forradalom alatt és látták ennek a magyar kispolgári rétegnek hűségét és munkásságát a hazával szemben és láthatták azt, hogy ez a kisiparos és kiskereskedő réteg nem volt forradalmár. Uraim, én járok ebben az országban nemcsak a saját kerületemben, hanem mindenfelé, iparosok és kereskedők gyűléseire és higyjék el nekem, hogy engem ezekre a gyűlésekre nem azért hívnak el ezek a dolgozó kisiparosok és kiskereskedők, mintha nekem valami nagy erőm és nagy szavam volna ebben az országban, hanem azért, mert valakinek meg akarnák ebben az országban mutatni azt a mérhetetlen rossz helyzetet, amelybe ők a szövetkezetek konkurrenciája következtében kerültek. Méltóztassanak megérteni, t. képviselőtársaim, hogy milyen annak a kisiparosnak és kiskereskedőnek a helyzete, aki az egyik oldalon kénytelen az államilag támogatott szövetkezetek konkurrenciájávai versenyezni, a másik oldalon pedig olyan súlyos terheket visel, kereseti adóban és társadalombiztosító járulékokban, amelyeket ez a kisplogárt réteg nem bír elviselni. Tessék elképzelni, a szövetkezetet támogatják olcsó állami kölcsönnel, adója pedig hasonlíthatatlanul kisebb, mint a kisiparos és a kiskereskedő adója. A kisiparos és a kiskereskedő tehát nemcsak, hogy hitelt nem kap, hanem amelett több közterhet is visel. Kérdem, miként bírja el az a kisiparos és az a kiskereskedő a szövetkezetek szörnyűséges konkurrenciáját? (Brogli József: Van más kereskedő is, nemcsak szövetkezet! Az árut ugyanolyan árban adják!) Hát én arról a másról beszélek, t. képviselőtársam. (Broeli József: Ugyanolyan nagyüzemek vannak!) T. képviselőtársam, az a • más nem megy le a falura fiókot nyitni. Annak
