Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-221

Az országgyűlés képviselőházának Azt mondja továbbá (olvassa): »Nem alaptermészetből fakad ez a jellemvonás. Legénykorban munkás, szegény, gazda szeretettel barátkozik egymással. Amikor azután kiszorítottságukban családi gond, reménytelen jövő tárul eléjük, akkor; kerülnek egymással szembe.« Teljesen igaza van ennek a könyvnek. Azonban nemcsak ebből a szempontból, hanem nemzetvédelmi, nemzetpolitikai szempontból is sürgős szükség van a földbirtokmegoszlás megváltoztatására. Az igen t. külügyminiszter úr a napokban elmondott expozéjában azt mondotta, hogy a kisantant egysége a magyar kérdést illetőleg ma is tökéletes. Száz százalékig osztozom az! ő álláspontjában, de ha ez így van, akkor nekünk minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy a magyarság belső erőit minden módon és eszközzel emeljük. Ma 9 milliónyi magyarság áll szemben a kisantant 47 milliós népével. A különbség tehát emberben 38 millió. Egy emberöltő múlva a mai adatok alapján a magyarság száma 11 milliót fog kitenni. Ugyanakkor a kisantant népei 66 milliót, vagyis 55 millióval többet, mint amennyi a magyarság. (Surgoth Gyula: Szóval mindig többen lesznek!) Azért mutatok rá erre, hogy bebizonyítsam annalk szükségességét, hogy minden erővel arra kell törekednünk, hogy a magyarságot számbelileg, kultúrában, nemzetgazdaságilag megerősítsük, ami máskép nem lehetséges, mint csak erős, okos, józan, becsületes földbirtokpolitikával, (vitéz br. Roszner István: A telepítési törvényben teljesen biztosítva van!) Azért vagyok bátor erre felhívni az igen t. Ház figyelmét, mert belpolitikailag is, remélem. t változás előestéjén állunk. A titkos választójog megvalósítása alkalmával beszélünk itt sok mindenféle korrektívumról. Ma is azt hangoztatom, hogy a legfontosabb és a leghatásosabb korrektívumnak azt tartom, ha olyan szociális, gazdasági berendezkedéseket csinálunk, amelyekkel népünket erősítjük, földhöz, munkához juttatjuk és a revízió szempontjából is olyan állapotokat teremtünk itt, amelyek mellett kívánatos az óhazába, a régi hazába való visszavágyódás. Sokkal nagyobb erő ez az ide vágyakozás tekintetében, mint akárhány röpirat és propagandairat, amelyekre csomó milliót költünk. Én a mi gazdasági és politikai életünk strukturális hibáját látom abban, hogy a Nemzeti Színház céljaira — hogy okosan, helyesen-e, az más kérdés^ azt mondom, helyesen, mert a magyar kultúrát támogatni kell — ugyanannyi összeg áll rendelkezésre, mint amennyi földbirtokpolitikai célokra. Négy egyetemet csinálunk, ontjuk az intelligenciát, pénzünk van mindenre, fantasztikus pénzekről beszélnek mindenféle ünnepségekkel kapcsolatban és ugyanannak a magyar népnek földhöz juttatására semmi nem történt, pedig hirdetem felelősségem tudatában, hogy pénz nélkül is meg tudnók oldani a kérdést olcsó kisbérletekkel. Minden más intézkedés megkerülése a problémának. Ha abban a községben, melyet az előbb említettem, a 14.000 holdból — nem sokat kívánok — csak a harmadat odaadnák kisbérletnek, rögtön megváltoznék a falu egész struktúrája, nem volna munkanélküli, aki pedig napszámos ember maradna, az is tisztességesebb és becsületesebb napszámhoz jutna, mert hiszen azokat az egykét holdas törpebirtokosokat, akik földhöz jutnának kisbérlet útján, elvonnám a munkapiacai, ülése 1937 május 31-én, hétfőn. 27 | ról és így nagyobb munkabért és kenyeret tudnék juttatni a mezőgazdasági napszámosságnak. (Némethy Vilmos: A nagybérlők szerzett jogaira hivatkoznak!) A titkos választójog megvalósítása esetén szükség van arra, hogy a néphangulat polgári, keresztény, nemzeti alapon álló /kormányzást támogasson. En volnék az első, aki szívesen támogatnám ezeket az intézkedéseket, de tessék nekem elhinni, nem merek belemenni egy új választásba addig, amíg ilyen állapotok vannak, mert a szükség a legrosszabb tanácsadó. Tessék elolvasni azokat a leveleket, amelyeket hozzám írnak. A községi bírák át és át vannak hatva az aggodalomtól és a felelősségérzettől, hogy mi lesz itt, ha tényleg ilyen módon fogják a telepítési törvényt végrehajtani. Igen t. Ház! A napokban forgattam Szekfünék »Három nemzedék« című könyvét, melyben Széchenyi a magyar parasztságról a következőkel — drámaian igaz — mondja (olvassa): »A magyar paraszt, ki hű jobbágy, jó katona éa mily jó, szóval ki minden terhek türelmes viselője s melynek oly nagy része a magyarság utolsó záloga, reménye és fenntartója.« Mégis mit látunk a parasztság megerősítése érdekében? Komolyan, lényegbevágóan nagyon kevés történik. Elhiszem azt, hogy szükség van a borkérdés megoldására, szükség van a mezőgazdasági hitelkérdés megoldására, szükség van mindenféle konkrét kérdés megoldására, de addig, míg az alapbaj nem gyógyult meg, addig hiába tqldozunk-föltözünk, az nem fog semmit sem érni. Hasonlít ez ahhoz, mint, ha valakinek súlyos tüdőbaja van és kompóttal traktálják. A kompót igen jó dolog, csak egy baj van, hogy nem gyógyítja meg a tüdőbajt. Csomó kompótról .hallottunk itt ils, amellyel el akarják árasztani a magyar agráriusókat és a magyar mezőgazdaságot, de azt az operáló kést, amellyel a problémának genyt fakasztó daganatát ki lehetne operálni, senki nem meri a kezébe venni. (Horváth Zoltán: Csak a kozmetikáról beszélnek!) Itt is teljesen igaza van — és ezzel zárom is felszólalásomat — ismét csak Széchenyi Istvánnak, az én vármegyém szülöttének, akire oly sokan hivatkoznak, de tanítását senki nem akarja követni a gyakorlati politikában és aki ezt mondotta (olvassa): »Vétkesek és betegek voltunk és vagyunk, bajainkon kisebb kezdemény« — ilyen a hitbizományi reform és ilyen a telepítési törvény — »nem, csak lelki megtisztulás és belső átalakulás segíthet.« (Úgy van! a baloldalon.) A tárca költségvetését nem fogadom el. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Vásárhelyi Sándor jegyző: Roszner István báró! vitéz báró Roszner István: T. Ház! A földmívelésügyi tárca vitája alkalmából az agrár Magyarország különös érdeklődéssel fordul a parlament felé, attól mindenekelőtt objektivitást, szakértelmet és a személyi szempontok fölé való emelkedést várva. Ahány beszédet ma itt végighallgattam, mindegyikről örömmel állapíthatom meg azt, hogy ezek a kívánalmak többé-kevésbbé mindkét oldalról be lettek tartva és csak sajnálom, hogy olyan apró tévedések, amelyek az előttem szólott t. képviselőtársam beszédébe becsúsztak, nem ezt az érdeket szolgálják. Mert a Nemzeti Színházra és a földbirtokpolitikai célokra felvett összegek között óriási nagy differencia van a földbirtokpolitikai cé4*