Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-227

Az országgyűlés képviselőházának 2 2 zony at. Házban el nem. mondóik. Nem a Ház elé való az a kijelentés, hogy amikor mi állandóan kifogásoljuk az adózást, akkor a pénzügyminiszter azt mondja, hogy (olvassa): »A társulatok a legkitűnőbb szakértőket alkalmazzák az adókérdésekben«. A magam részéről elsüllyednék, ha képviselő vagyok és én vagyok az a legkitűnőbb szakértő, akire ebben a beszédben célozni méltóztatott. (Olvassa): »Ezzel szemben — mondja tovább a pénzügyminiszter — a gyérsziámú pénzügyi közegeknek idejük sincs arra, hogy ezzel az adónemmel megfelelőéin foglalkozzanak.« Mi a mi legelemibb köteiességünkt Minél nagyobb jövedelmeket megfogni, adó alá kényszeríteni és szukceszezíye enyhíteni elsősorban azokat a fogyasztási adókat, amelyek főleg a szegény népet nyomják. Itt tovább azt mondja a pénzügyminiszter úr, — az én közbeszólásomra, amelyben illuszt ráltam felháborodásomat — hogy (olvassa): »Legálisan csökkentik az adóalapot, mert a törvények erre lehetőséget adnak.« Ha belátjuk azt, hogy ők a törvények hiánya miatt legálisan csökkentik az adóalapot, akkor .természetes, hogy valahogy rendeletet kell hozni a törvények helyes magyarázatára vagy újabb rendeletek megalkotására abban az irányban, hogy ne legálisan vonják el ezek a szerintem érzéketlen és törvénytelenül operáló urak a jövedelmüket az adózás alól. De még meg is védik a bársonyszékből ezeket a szerintem legelítélendőbb cselekedeteket, amikor a pénzügyminiszter úr azt mondja (olvassa): »Nem. szabad, hogy az adóeltitkolás rendkívül súlyos vádja érje azokat az adózókat, akik nem tesznek egyebet, mint ügyesen és okosan élnek a törvény adta lehetőségekkel. Ez nem adócsalás., ezt nem lehet rossznéven venni • az adózótól.« Én minden egyes alkalommal rossznéven veszem az adózótól, valahányszor olyan mérlegeket olvasok, amilyenekből párái bátor leszek at. Háznak előterjeszteni. Azt mondja továbbá a t. pénzügyminiszter úr, hogy (olvassa): »Ha aa adózó ügyesen védi az érdekeit, azért van a finánc, hogy még ügyesebben védje az állam, érdekeit.« De ugyanakkor ezt megelőzően azt mondja a pénzügyminiszter úr, hogy- a gyérszámű fináncnak erre (nincs lehetősége. Megvédi a pénzügyminiszter úr azt a hallatlan anomáliát is, amelyről ő maga mondja, hogy (Felolvassa): »Vannak: vállalatok, amelyeik a külföldre fizetett licencia-díjak révén tízezreket visznek ki jogosan a imiai szabályok szerint, a patronizáló vállalatoknak fizetett magas kamatok révén pedig százezrekkel csökkentik saját adóalapjukat.« Ha nem a pénzügyminiszter úr mondta volna ezt, azt mondtam volna, hogy ez cinizmus, így nem szabad ezeket az adósíbolásosokat, adóeltitkolásokat, ezeket a törvénytelen könyveléseket pénzügyminiszteri sízékből megvédeni, mert ugyanakkor, amikor ezt a nagyvállalatok csinálják és pénzügyminiszteri védelemiben részesülnek, be tudnék mutatni olyan ítéleteket, hogy az ellen a szegény adózó ellen, akinek egyetlen, de legális jövedelme az egyetlen disznajánaik télire, a maga részére való megihízlalása, — miután azt adóba lefoglalták és minthogy az illető éhező gyermekeinek levágta — sikkasztás vádja miatt eljárás indult meg és lecsukták két napra. Ez^e az adóeltitkolás vagy az az eljárás, amelyet legutóhtr a m. kir. Kúria bélyegzett meg, ami', ülése 1937 június 8-án, kedden, 3<i5 kor 1240/1937. számú ítéletében a Mák. mérlegére azt mondta, hogy a kereskedelmi törvény 170. §-á!ban foglaltak alapján az eredmén yszámla csak akkor fog törvénynek, esetleg az alapszabálynak megfelelni, ha a hivatkozott bírói határozatban lefektetett elvek alapján készül el és részletesen tartalmazza a terheket^ a ráfordításokat és a forgalmat. Ezzel a mérlegkozinuetikável, ezzel a pénzügyminiszter úr által védelemben részesült .mérlegkimunkálással — magyarul adócsalással — én nem tudok egyetérteni és bizonyos vagyok abban, hogy nagyon kevés képviselője van ennek a t. Háznak, aki ezekkel a munkálatokkal egyetért. T. Ház! Ezeket az adókimunkálásokat, adósibolásokat, mérlegkimunkálásokat ne méltóztassék egy pillanatra se tűrni. Ha van nekünk egy szervünk a gazdasági és hitelélet rendjének biztosítására, akkor tisztelettel kérdezem, nem lázadozik-e ennek a szervnek lelkiismerete akkor, amikor látja lépten-nyomon ezeket az anomáliákat. így történhetik meg azután az, hogy — Fellner adataiból indulok ki, mert valószínűleg már a névrokonság révén is illetékesnek méltóztatik a gyáripar oldalán ezeket az adatokat elfogadni — 630.000 főnyi gyáriparból élő munkást véve számításba, megállapítható, hogy ezek fizetnek a gyárral együtt 50*4 millió pengő egyenes adót és 37 millió fogyasztási adót. Ez más szóval azt jelenti, hogy 139 pengő adót fizet egy gyári munkás a gyáriparnak összes jövedelmei alapján, az 1,300.000 főre tett kisiparosok ugyanazokat a kulcsokat alkalmazva ill pengőt fizetnek adóba a kisiparosok családtagjaira elosztva, a mezőgazdaság pedig ugyanezekből az adatokból kiindulva 50 pengőt. Ha már most méltóztatik tudni, hogy Biber Antal szerint a gyáriparosoknak munkásonkénti keresete 8340 pengő, a kisiparosoké alig ezer pengő, ellenben a mezőgazdaságé 240 pengő, akkor látjuk, hogy micsoda horribilis adózási igazságtalanság grasszál itt az országban, amelyet az igen t. 33-as Bizottság, amelynek elsőrendű kötelessége volna a gazdasági élet rendjét biztosítani, ismét csak nem vesz figyelembe. Hivatkoztam arra, hogy a pénzügyminiszter úr által magyarázott mérlegkozmetikára és az annak védelmében elmondott beszédek alapján felállított mérlegekre még vissza fogok térni. Csak a legújabb néhány adatot hozom fel. Például a Kammer Testvérek f textilgyára, amelynek összes részvényei egy kézen vannak, most adta ki mérlegét. Ebből megállapítható, bogy 3,200.000 pengő alaptőke mellett is 7%, azaz 224.000 pengő tiszta nyereséget ért el, de csak azért, mert a horribilis nyereséget mind más alapjainak feltöltésére fordítja. Nagyon természetes, hogy a 8,300.000 pengős ingatlanért és gyári berendezésért már 6,600.000 pengőt leírt, kiindulván abból, hogy az úgy is az övé, tehát annak leírását kell szorgalmaznia, mert ez után "adót nem fizet. Leír tehát ez a gyár 20%-ot berendezéséből ugyanakkor,/ amikor egy mezőgazda vagy egy kisiparos a legteljesebb igyekezete mellett is 20 vagy 50 év alatt sem képes ugyanezeket a jövedelemből leírni. Ha most méltóztatik ennek eredményszámláját megnézni, akkor látjuk, hogy míg 1913-ban ugyanez a vállalat osak 400.000 korona jövedelmet ért el, ma már, illetőleg a múlt esz-