Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-225

Àz országgyűlés képviselőházának '. a^ politika vezetésére és azt látja, hogy tekintélye és népszerűsége némileg lekopott," a leginkább úgy nyerheti vissza azt a frissessége' es azt a, rugalmasságot, amely &• mai politika vezetésére szükséges, ha egy ideig ellenzéken van, viszont párt, amely az ellenzékből kerül korlmányra, magával hozza népszerűségének és tekintélyének olyan tőkéjét, atmelyet «ikeresen lehet kamatoztatni a köz javára. Ez a parlamenti váltógazdaság volna nézetem

1 szerint a leghatékonyabb ellenszere ainnak a számos bajnak és hiányosságnak is, amely a mi politikai életünkben évtizedek óta érezíhető és amely főleg a választók akaratának mesterséges befolyására irányuló legkülönbözőbb törekvéseikben nyilvánul meg. Ha a választásokon 1867 óta mindig csak arról lett volna szó, hogy két egyenlően felelősségteljes és kormányképes párt közül melyik .alakítsa! meg a kormányt, iákkor eltűnt volna az utolsó mentség is, amelyet az akkori káros és mérgező hatású választási gyakorlat fenntartása mellett fel lehetett hozni. Az ilyen parlamenti váltógazdaság megvalósítása esetén csökken a demagóg izgatás veszélye is, mert hiszen az ellezéki pártok remélhetik, hoigy enélkül is eljön az az idő, almikor a politikai viszonyok vezetése az idők folyamán ráj

ulk fog szállni. Azt a politikai nevelést pedig, amelyet népünknek két ilyen egyaránt komoly és felelősségteljes pártnak egymással való versengése adhatna, jóforjmán semmi mással pótolni nem lehet. A politikai váltógazdaságnak ez a rend szere azonban egyedül régi hagyományok alapján alakulhat ki, ezek a Ibagyományok pedig nálunk hiányoznak. 1867-től kezdve egészen a világháborúig a magyar pártokat tudvalevően közjogi ellentétek választották el egymástól. Az akkori pártok közti ellentétek elsősorban azokból a nézeteltérésekből fiakadtak, amelyeik Ausztriához való viszonyaink miként: alakulása tekintetében álltaik fenn. Ebben a. helyzetben elképzelhetetlen volt egy olyan parlamenti váltógazdaság, amely mellett az Ausztriával való együttélést néhány évig 67-es alapon, azaitán néhány évig 48-as állapon, majd ismét 67-es alapon folytattuk volna. Amikor a világháború után a régi közjogi ellentétek elveszítették jelentőségüket, talán lehetséges lett volna a pártviszonyoknak olyan alakulása, amely mellett nálunk is parlamenti váltógazdaság fejlődhetett volna ki. Az első nemzetgyűlésen kialakult helyzet, amelyben egy nagy kisgazdapárt állott szemben egy nagy kereszténypárttal, azt a reményt kelthette, hogy a fejlődés talán ilyen irányban fog végbemenni. De politikai életünk csakhamar visszazökkent a régi^ kerékvágásába és Lsmét egy nagy többségi párt állandósulása jegyében folyt le., Ez a rendszer nálunk túl mélyen idegződött be. (Propper Sándor: Azért mert megszüntették a szavazás titkosságát.) Nézetem szerint a szavazás tikossága^ is^az egyik gyógyszer, de a váltógazdaság kérdését magával a szavazási rendszerrel nézetem szerint még nem lehet megoldani. Szerintem túl mélyen idegződött be egy többségi párt állandósulásának rendszere a magyar politikai életbe, semhogy ettől eltérni tudtunk volna. Most nem látok lehetőséget arra, hogy erre az útra térhessünk át, sőt úgy találom, hogy éppen most, amikor a legfontosabb politikai ellentéttémindinká.bb az a kérdés válik, hogy ragaszkodjunk-e régi alkotmányunkhoz, vagy valamilyen újabb, a parlamentarizmus 25. ülése 1937 június h-én, pénteken, 271 eltörlésén, vagy annak^ tisztán üres formasággá való összezsugorításán alapuló parancs1 uralmi rendszerre] cseréljük azt fel, a politikai váltógazdaság éppen olyan lehetetlenség volna, mint amilyen volt az 1867-i kiegyezést követő időkben, mert amint nem lehetett az országot öt éven át 67-es, öt éven át pedig 48-as alapon kormányozni, éppen úgy nem volna lehetséges azt öt éven keresztül a régi alkotmány alapján és^ azután öt éven keresztül narancsuralom alapján kormányozni; már csak azért sem, mert ha egyszer egy r ilyen parancsuralmi rendszer létesülne, azt másképpen, mint forradalmi úton egyáltalában nem lehetne eltávolítani. így tehát nekünk le kell mondanunk arról, hogy a magyar parlamentben megvalósítsuk azt a váltógazdaságot, amely mellett a parlamentarizmusnak minden előnye a legjobban fejlődhetik ki. Viszont be kell ismernünk, hogy^ azok a pártviszonyok, amelyek az utóbbi 15 évben nálunk kialakultak, semmiképpen sem mondhatók ideálisoknak vagy egészségeseknek. Kialakult nálunk, úgy mint régen, egy kormánypárt, amelyben a legkülönbözőbb politikai felfogások hívei vannak együtt a nélkül, hogy ennek az állapotnak olyan indokai volnának, mint amilyenek voltak a világháborút megelőző időkben, amikor az akkor domináló szerepet játszott közjogig kérdésekben való együttműködés némileg mégis indokolta azokat. Az a helyzet állt elő, hogy az ellenzék nagyrésze és a kormánypárt többsége között kisebb jelentőségű ellentétek állanak fenn ezidő szerint, mint amilyenek most a többségnek bizonyos csoportjai között fennállanak. (Ugy van! Úgy vanf a bal- és a szélsőbaloldalon.) Egymással összeegyeztethetetlen politikai irányoknak természetellenes összeházasítását látjuk egyfelől és homogén elemek mesterséges elválasztását egymástól — a másik oldalon. Ez kétségteler nül nem egészséges állapot és arra, hogy .belőle kikerülnünk, nézetem szerint tényleg igen helyes mód volna az, amelyet Bethlen István gróf nagykanizsai beszédében szuggerált: a rokongondolkozású elemek összefogása. De egyéb okok is szólnának a koncentráció mellett. (Kassay Károly: Nem lehet, mert vannak született kormánypártiak, akik ki nem mennek onnan a jó Isten kedvéért sem! — Lázár Andor igazságügyminiszter: Született ellenzékiek is vannak! — Rassay Károly: Az lehet, de ez a tiszteletreméltóbb állás!) Az egyik ok az» hogy Magyarország ezidőszerint kétségtelenül igen nehéz helyzetben van és súlyos feladatok előtt áll, amelyek a kormány tekintélyét és népszerűségét igen erős próbára fogják tenni. Ez a helyzet kötelességünkké teszi, hogy Magyarországon a nyugodt politikai fejlődést minden rendelkezésünkre álló eszközzel biztosítsuk. Az elvi különbséget parlamentünk pártjai között nem olyan szerfelett nagyok, hogy áthidalásuk lehetetlen volna. Amíg a pártok mai szétforgácsolása tart, addig mindegyik párt kénytelen már pszichológiai okokból is szorgosan keresni azt, ami őket a kormánytól elválasztja és nem azt, ami őket összeköti egymással. Az ellentétek keresésére irányuló tendencia azután mindig bizonyos nyugtalanságot visz be a választópolgára ágba, ami különösen káros lehet olyanítor, amikor a kormány esetleg népszerűtlen elhatározások előtt fog állani. Feltehető, hogy t egy olyan politikai rendszer mellett, amelyért a legtekintélyesebb ellenzéki politikusok is a ma37*