Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-224

Az országgyűlés képviselőházénak 22U. ülése 1937 június 3-án, csütörtökön. 249 időknek szinte végzetes, kísértetiesen ijesztő szociális és gazdasági feszültsége után a kibontakozást, mert ő egy győri nagy gyárnak, a vagóngyárnak életre^eltésével egyenesen szociális jótevője és megmentője lett a város gazdasági és szociális életének, (liassay Károly: Brávó! Ez őszinte, becsületes beszéd!) Ehhez még hozzávehetem azt a tényt is, amit hallottunk itt a Háziban igen sokszor megemlíteni, hogy a mezőgazdasági munkásság száma körülbelül 3 milliót tesz ki és borzasztóan nagy nyomorúsággal küszködik, mivel a mezőgazdaság nem tudja munkával ellátni.' Az ezen a nagy tömegen való segítésnek a kormány programmja szerint is egyik módja /volna az ipar decentralizációja és különösen az alföldi városokiba való letelepítése. Ha tehát a kormányzat its arra törekszik, hogy a gyáripart a mezőgazdaság által alimentálni nem tudott nagy mezőgazdasági munkástömegek megsegítése, munkához való juttatása céljából decentralizálja és az. Alföldön olyan területeken helyezze el, ahol mezőgazdasági munkásság él, akkor be kell látnunk, hogy 'a gyáriparnak abból a szempontból, íhogy át tudjuk lábolni a krízis mostani nehéz idejét, a magyar közgazdasági életben és a magyar jövő kialakulása szempontjából igenisi rendkívül nagy 'fontossága és jelentősége van. Ezt a kérdést nem szabad elfogultan bírálni, ehhez a kérdéshez azzal a tárgyilagossággal szabad csak hozzányúlni, amelyet minden olyan probléma megérdemel, lamely a gazdasági életben a tömegek munkához juttatása, szociális

1 elégedetlenségének levezetése tekintetében abszolút számottevő* Mélyen t. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy e kitérések után rátérjek beszédem tulajdonképpeni tárgyára. A költségvetési vita során, de ma is az appropriációs vitában hallottam elismert politikai személyiségek megnyilatkozásait^ amely megnyilatkozásokban a magyar jövőnek, a magyar életnek történelemfilozófiai, geopolitikai és sok más vonatkozásban való megvilágítását láttam. Méltóztassanak megengedni, hogy én, aki rövid ideje vagyok a politikában és ezalatt az idő alatt is inkább a megfigyelés álláspontjára helyezkedtem és tanulmányoztam mind a politikát, mind pedig annak szereplőit, eme úgynevezett nagypolitikai megnyilatkozásokkal szemben kifejezést adhassak annak a politikának, amely mint emberi politika alakult iki bennem és amely meggyőződésem szerint a nagy tömegekben él, továbbá amely emberi politika elvonatkoztatva minden pártérdektől vagjr minden egyéni szemponttól, tisztán és kizárólag az egyetemes jövő érdekeit szolgálja. Itt a vita^ során, a sajtóban és a népgyűléseken egyaránt mindenféle megnyilatkozásokban folyton azt ^halljuk, hogy kis nemzet vagyunk, kis ország vagyunk, a mi sorsunk és eletünk abszolút függvénye a szomszéd nagyhatalmak és nagy népek életének; az Öncélúságot hangoztatjuk, mégis beleszugerálják a nagy tömegekbe s a közvéleménybe, hogy kicsiségünk, kis számunk, kis területünk folytán, minthogy a kis népek körébe tartozunk, mi csak függvényei vagyunk az európai nagyobb államok politikai és gazdasági sakk játékának. Ezt az álláspontot nem tudom magamévá tenni. Ebben az álláspontban kishitűséget látok és érzek; ez az álláspont az én megítélésem KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIV. szerint lényegileg csak az öntudatnak és azoknak az erőknek a tömegektől való elvonását szolgálja, amely erőkre a tömegeknek úgy a mai gazdasági viszonyok között és a válság nehézségein való áttörésben, mint pedig a jövőre való előkészületben feltétlenül szükségük van. \ Ha Európa térképét méltóztatnak megnézni, meg kell látni azt, hogy mi nem is vagyunk pici kis ország, nem is vagyunk abszolút pici kis nemzet, Európa népei között középhelyet foglalunk el s még ma is, megcsonkítottsagunkban is 9 milliós lélekszámunkal, — sőt ha hozzávesszük a jelenleg megszállott területen elo magyarságot, 12 milliós néppel l^uropa országai között előkelő helyet foglalunk el, mert Európa népeinek és országainak íele meg mindig mögöttünk áll. T ,, ?â pedig ez tény, — aminthogy ezt senki kétségbe nem vonhatja — akkor nem szabad önmagunkba beleszuggerálni azt a gondolatot, a kisebbértékűségnek azt a tudatát, hogy mi kis nep, kis nemzet vagyunk, hogy mi sokat nem számítunk; mert ha ez az ország ezer even át sokkal kisebb népszámmal, sokszor sokkal kisebb, még a mainál is kisebb területen tényező tudott lenni Európa történelmében, ha ez a nép átélte a multn«ak legnagyobb veszedelmeit és pusztításait, akkor ebben a trianoni megcsonkítottságunkban is meg kell lenni a tömegekben annak a lelkierőnek, meg kell lennie a tömegekben annak az abszolút biztos öntudatnak, amely részben a múltban, a történelemben gyökerezik, részben pedig annak felismerésében, hogy mi még ma is számottevő tényező vagyunk Európában úgy területileg, mint népesség 'szempontjából, hogy amikor a magyarság egyrészt belső problémáival és nagy gondjaival küzd, egyszersmind megerősödve felkészülhessen arra, hogy jövőbeli problémáit, feladatait is meg tudja oldani. Ismételten halljuk ma, hogy sorsdöntő időket élünk, nem tudni, mit hoz a jövő. Külpolitikailag halljuk azt, hogy nekünk nem szabad katonai szövetségi politikát, hanem csak barátsági politikát folytatni. Mindnyájan érezzük, hogy az egész világ vajúdik és érezzük, hogy gazdaságilag és szociális szempontból a magyar tömegek ereje a végsőkig ki van merítve. Ilyen nehéz időkben, ilyen súlyos atmoszferikus nyomás alatt nem a hitet kell csökkenteni, nem az önbizalmat kell leszállítani, hanem még mesterségesen is, —pedig erre nincs is szükség, csak a való tényállás alapján — abszolút öntudatos kiállással a magyarság tömegeiben a hitet s ennek alapján a ihivatottságérzést naggyá és abszolút szilárddá kell tenni! (Czirják Antal: Helyes!) Az előbb rámutattam röviden arra, hogy a súlyos gazdasági válság nyomán a nagytömegek elerőtlenedtek s ma is a mindennapi elet gondjaival olyan harcokat vívnak, amelyeknek az évek során át való ismétlődése már-már az idegek erejét a legvégsőkig igénybe veszi. Ha tisztában vagyunk (azzal, hogy ennek az országnak tömegei 1914-től kezdve négy éven át, a világháborúban nemcsak kint a fronton az egész világ előtt szereztek dicsőséget a magyar fegyvereknek és hősiességnek, hanem a belső fronton \& csodálatos harcot vívtak; iha figyelembe vesszük azt, hogy a háború szerencsétlen befejezése után a forradalmak is tovább tépázták a háborúban kimerült népi erőket; ha figyelembe vesszük azt, hogy a forradalmiak 34