Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-224

Az országgyűlés képviselőházának È2A. reskedelmi Hivatal bürokráciájának labdája- ; tékává válnak. T. Ház! Ki lehet térni ezek elől a kérdések elől azzal, hogy ezek nem sorsdöntő jelentőségűek, bár én fontosnak tartom ezeket a gazdaságpolitikai őszinteség és tisztánlátás szempontjából. E tekintetben azt mondom, hogy ha ezek a kérdések sokasodnak, akkor ezek a kevésbbé jelentős kérdések is mindinkább fontosabbakká válnak. De gazdasági téren van ennek a közigazgatási irracionalizmusnak — inert csak ennek nevezhetem — még egy hátrányos következménye. Minél inkább elmosódik az intézkedésekért való felelősség, annál erősebbé válik a bürokrácia hatalma. Ne méltóztassanak félreérteni, én a legnagyobb tisztelője vagyok a köztisztviselői karnak, azonban a bürokráciának a gazdasági téren való túlságos előrenyomulása, a termelési és értékesítési folyamatokba való beavatkozása és ennek a beavatkozásnak napról-napra, hónapról-hónapra való kiépítése, vagy akár csak a kiépítésére való törekvése szöges ellentétben van a világgazdaságnak azzal a törekvésével, amellyel a gazdasági forgalmat a felesleges akadályoktól igyekszik felszabadítani. • Tisztában vagyok azzal, hogy sok mindenféle más előfeltétele is van ennek, amelyek még hiányoznak. Valahogyan úgy érzem, hogy nálunk felesleges módon még mindig sok történik abban az irányban, hogy ennek a természetes következménynek megközelítése helyett attól eltávolodjunk. Nagy rokonszenvvel viseltetem a kormány szociálpolitikai törekvései iránt, úgy ipari, mint mezőgazdasági tekintetben. Schandl Károly képviselőtársamnak igaza volt a múltkor, amikor azt mondotta, hogy a kedvező konjunktúrák adják meg a szociálpolitikai alkotások lehetőségét. Nem akarok akadékoskodni, amikor annak a nézetemnek adok kifejezést, hogy a kellő pénzügyi megalapozottság hiánya, vagy a teherbírást meghaladó 'szolgáltatások — hiszen minden konjunktúra után dekonjunktúra következik — tisztán szociális szempontból is veszélyesek, mert könnyen veszélyeztethetik az ország mai helyzetében a legelsőrendű szociális szükségletet, a minél több ember részére nyújtandó munkaalkalmat. Természetesen ennek a legfelső határnak megállapítása rendkívül nehéz és szubjektív beállítottság kérdése is, hiszen közéletünkben is gyakran tapasztalható, hogy sokak szociális lelkiismerete olyan területeken éli ki magát, amelyek csupán mások hozzájárulását igénylik. De kétségtelen, magam is azt vallom, hogy szociális téren még sok a teendő. Az igen t. kormánynak azonban figyelmébe szeretném ajánlani, hogy az a diszparitás, amely szociálpolitikai tekintetben az ipar és a mezőgazdaság között ezidősaerint még fennáll, tovább fenn nem tartható. Ezért rendkívül örültem az igen t. miniszterelnök úr ama bejelentésének, hogy a gazdasági cselédek és a mezőgazdasági munkások kötelező rokkantsági és aggkori biztosítását még ebben az évben meg akarja valósítani. (Helyeslés.) Eemélem, megvalósítható lesz anélkül, hogy elviselhetetlen terheket róna a gazdatársadalomra. De a betegségi biztosítás terén is lehetetlen, hogy egy lépéssel ne menjünk tovább, hiszen lehetetlen nyugodtan tovább nézni, hogy a falusi munkáscsaládok ütése 1937 június 3-án, csütörtökön. 245 hogyan vannak pusztulásnak kitéve, ha hoszsaabb ideig tartó betegség áll elő körükben. Tisztában vagyunk azzal, hogy sok esetben enyhíti a helyzetet a munkaadó embersége, de végeredményben már túlvagyunk azokon az időkön, amikor ezeket a kérdéseket egyes emberek jóakaratától, vagy teherbíróképes s égétől tehetjük függővé. ! Nemcsak a szociális biztosítás terén állt be azonban ez a diszparitás az ipari és a mezőgazdasági szociálpolitika között, itt van az egészségügyi szolgálat, amelyről az imént Lakatos Gyula t. képviselőtársunk is szólt. Csak példakép említem meg, hogy az én 1600 lakójú községem Budapesttől légvonalban körülbelül 25 kilométer távolságiban van és ebben a községben nincs orvos. (Gr. Festetics Domonkos: 8ok helyen így van!) Méltóztassék elhinni, hogy ezek nem szociálpolitikai részletkérdések, ezek a belső rendnek és a nyugalomnak kérdései is és nem kell fiatal szociográfusokká válnunk, hogy ennek a helyzetnek veszélyét átérezzük akkor, amikor a kormánynak 1200 millió pengő bevételre és kiadásra adunk felhatalmazást. Sajnálom, hogy egyik szomorú társadalmi bajunk, az intellektuális munkanélküliség kérdésében a kormány a télen hónapokon keresztül számszerű tájékoztatás, nélkül (hagyta a közvéleményt és így az hosszú időn keresztül szélsőséges elemek harci eszközévé vált, míg végre azután nagysokára közzététettek az adatok, amelyek bizony osi világosságot vetettek az ügyre. Hála Istennek, a hónapokon keresztül hangoztatott számok bizonyos vonatkozásban túlzottaknak bizonyultak. De még így is kétségtelen, hogy a magyar életnek egyik legfájóbb problémájával állunk szemben. Igazat adok a kultuszminiszter úrnak, aki azt mondta, hogy ez nemcsak gazdaságpolitikai kérdés, hanem nevelésügyi és közoktatásügyi kérdés is, amelyet egy csapásra nem, csak lassan, lépésről-lépésre, fokozatosan lehet megoldani. A nélkül, hogy ebbe a kérdésbe bele akarnék mélyedni, két kérdést szeretnék ajánlani az igen t. kormány figyelmébe. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik a polgári iskolák ügye. Méltóztassék a vizsgálódást arra a kérdésre is kiterjeszteni, vájjon a középiskolát végzett, el nem helyezett munkanélküliek között — és ezek a nagy többség — milyen százalékban szerepelnek a polgári iskolából a felsőkereskedelmi iskolába került és ott érettségizett ifjak. Tapasztalataink szerint ez a legrosszabb anyag. Meggyőződésem az, hogy a vidéken, különösen faluhelyen, a nyolcosztályos népiskola a helyes típus. Rendkívül sajnáltam annakidején, hogy a Klebelsberg-féle elgondolás éppen az agrárkörök állásfoglalása miatt r nem valósulhatott meg. Abban a nyolcosztályos nép" ^kólában, amelyet az országban elsőnek állítottam fel, a legjobb tapasztalatokat szereztem. Nem a tananyagbeli különbség a döntő, hanem az. hogy az onnan kikerülők közvetlenül terelődnek a gazdasági és ipari munkába. A másik kérdés, amellyel szerintem a kormánynak szintén foglalkoznia kellene, a régi minősítési törvény megváltoztatása. Ezt egészen más, a maival merőben ellenkező viszonyok mellett alkották. Akkor az állami igazgatás berendezkedése közepette a hivatali kvalifikáció megkönnyítése volt a cél, úgyhogy