Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-223

Àz országgyűlés képviselőházának 2, lió pengőt használtak fel csak Budapesten ház­tatarozásra. Ha a tatarozás ennyi, munkalehe­tőséget nyújt és a tatarozásoknál, modernizá­lásoknál, átalakításoknál, amelyekre ez a ked­vezmény kihat, éppen a legtöbb iparost és kis­iparost lehet foglalkoztatni, akkor ezt áldásos­nak és helyesnek tartom. T. Ház! Engedjjék meg, hogy röviden fog­lalkozzam a Dohány jövedék kérdésével. A Do­hányjövedék szerintem az állami üzemek közül a legjobban vezetett és a legjobb eredménnyel működő üzem. (Vázsonyi János: Ez igaz! De még fokozni lehetne a jövedelmet!) Ha össze­hasonlítjuk az osztrák dohány jövedékkel, az messzemenő konzekvenciákra vezetne, de ezt magyar vonatkozásban, a magyar viszonyok­nak megfelelően kell bírálni. Örömmel látom, hogy a Dohány jövedéknek az idén is 112 mil­lió bevétellel szemben 40 millió kiadása volt, vagyis 72 millió pengőt hoz tisztán az állam­nak. (Csoór Lajos: Miért fizetnek 4 pengőt he­tenként?) Ez az, mélyen t. képviselőtársam és ezt a kérdést azért hozom fel, hogy itt a kormány által sokszor hangoztatott szociális elvnek ér­vényt tudjak szereztetni. A munkabérek túl­alacsonyak. 1931-ben 8-5 millió volt a munka­bérek összértéke, a mellékeseket is beleszá­mítva. Ez a tétel azóta — pedig a forgalom emelkedik — 5,920.000 pengőre csökkent. Ebben benne van a dohányváltság, segélyek, külön­órabér stb. Két és félmillió pengővel kap tehát kevesebbet ma a munkásság, mint 1931-ben. T. Ház! Vigyázzunk arra, hogy honnan vesszük el a pénzt, (Csoór Lajos: Bizony!) vi­gyázzunk arra, hogy a megtakarításokat hol gyakoroljuk. Mert képzeljük el, mennyi verej­ték, mennyi sóhajtás és szenvedés kíséri azt, ha mi éppen a legszegényebb emberektől ve­szünk el 2 és félmillió pengőt. Emellett pedig a Dohányjövedék forgalma évről-évre emelke­dik, — most is 5 millió pengővel emelkedett — már pedig azt ígérték, hogy ha a forgalom emelkedni fog, javítani fogják a fizetéseket. Kérem a pénzügyminiszter urat, cselekedjék ebben a tekintetben. Nem szabad a munkások­kal szemben olyan szűkmarkúnak lenni, ugyan­akkor, amikor a gazdáknak — nem irigységből mondom — az 1934/35. évben félmillió pengő segélyt utalt ki a kormány. Az országban 24 dohánybeváltó hely van, ahol munkások dolgoznak különböző fizetések­kel. A vidéki munkások heti 6 pengőt, a buda­pestiek heti 12 pengőt kapnak. Ezeket a munka­béreket lehetetlen tovább fenntartani, mert ho­gyan álljon szembe a kormány az önző kapita­listával, ha az arra tud hivatkozni, hogy ime az állami üzemeknél is ugyanaz a helyzet, mint az ő vállalatainál. Még egy kérdést említek meg egészen rö­viden, még pedig a nyugbér-kérdést. Nyugbér ma csak a munkásnak jár, családjára ellenben már nem terjed ki. Voltak esetek; amikor 35—40 évi munka után meghalt a családfő és ott ma­radt a család egy fillér nyugbér vagy kegydíj nélkül. Az összes üzemeknél be kellene hozni azt a rendszert, amely az állami gépgyárnál van, ahol az özvegy és az árva is kap nyugdíjat. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt; kérem, szíveskedjék beszédét befejezni. Müller Antal: Befejezem. Az 1932 :LXV. te. 128. §-a felhatalmazást ad a pénzügyminiszter­nek a nyugbérkérdés rendezésére. Kérem a mi­niszter urat, éljen ezzel a felhatalmazással a legszegényebb emberek érdekében. (Helyeslés.) A tárca költségvetését nem fogadom el. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIV. ?. ülése 1937 június 2-án, szerdán. Í5Í Elnök: Fellner Pál képviselő úr következik szólásra. . Fellner Pál: T. Ház! A nélkül, hogy előt­tem felszólalt képviselőtársam fejtegetésére az idő rövidsége miatt ez alkalommal reflektál­nék, bátor vagyok a pénzügyi tárcának egy ak­tuális kérdésével, a szeszkérdéssel foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Ügy gondolom, nem va­gyok szerénytelen akkor, amikor hosszú hall­gatás után ebben a kérdésben szót emelek itt a Házban, bár megvallom, gondolkodóba estem a felett, hogy megtegyem-e ezt vagy nem. Gon­dolkodóba estem azért, mert egyrészt senki sem szól szívesen itt azokhoz a kérdésekhez, ame­lyekben érdekelve van, — ezt nem is tartom különösen ildomosnak — másrészt pedig azért, mert az a légkör, amelyben ezt a kérdést ép­pen az ipari szeszgyárakkal szemben itt ismé­telten és az utóbbi időben fokozódó élénkség­gel tárgyalták, tulajdonképpen igen nehézzé te­szi azt a feladatomat, amellyel rá akarok vilá­gítani a teljes objektivitásra való törekvés mel­lett ennek a kérdésnek hisztorikumára és mai állására. (Halljuk! Halljuk!) Szükségesnek tartottam, hogy ehhez a kér­déshez szóljak, azért is, mert más oldalról is nem egy esetben történtek felszólalások olya­nok részéről, akik túlnyomó részben szintén ér­dekelve voltak, és azért is, mert amidőn itt szót emelek, ezt nemcsak a magam nevében teszem, hanem — lévén az ipari szeszgyáruk érdekkép­viseletének elnöke is — úgy érzem egyenesen kötelességem, hogy ezekben a súlyos kérdésék­ben a mi meggyőződésünk szerinti igazságot és tényállást is ismertessem. Ezzel kapcsolatban előrebocsátom azt» hogy az ipari élet vezetői között nincs és nem lehet egyetlenegy komolyságra számot tartó ember, aki ne látná, hogy a mostani súlyos helyzet ne­hézségei a megcsappant forgalomira vezetendők vissza és hogy a megcsappant forgaloin első­sorban a mezőgazdaság súlyos helyzetének a következménye. Nem akad tehát közöttünk, az ipari élet vezetői között senki, — ki ezzel a kér­déssel komolyan foglalkozik —' aki ne volna híve annak, hogy a mezőgazdasági termelést minden okszerű intézkedései meg kell erősíteni és abba a helyzetbe kell hozni, (Kun Béla: Az ipari kontingens egy részét oda kell adni!) hogy megfelelő termelési és értékesítési viszo­nyok között tudjon rendeltetésének megfelelni. (Drozdy Győző: Helyes!) Szükséges ez azért is, mert az egész ország boldogulása csak úgy kép­zelhető el, ha a mezőgazdasági termelés meg­felelő helyzetben van és az ipar is viszont csak ha fogyasztóképes mezőgazdasággal áll szem; ben, így képes fokozódó mértékben megfelelni annak a rendeltetésnek, hogy az ország lakos­ságának szaporulatát felszívja, munkaalkalom­hoz juttassa és mindinkább fokozódó mértek­ben vehesse ki részét az ifjúság problémájá­nak elintézéséből. (Kun Béla: Örvendenénk, ha Önként lemondanának az ipari kontingens nagy hányadáról!) Ezt voltam bátor előrebocsátani általános megjegyzésként. Még egy másik általános megjegyzést fogok tenni, mielőtt rátérnék fel­szólalásom tulajdonképpeni tárgyára. A másik általános megjegyzés, amelyet bátor vagyok tenni, az, hogy az ipari szesz­gyártás soha nem akart es soha nem fog akarni olyan megoldást vagy állapotot, amely az ország helyesen felfogott érdekével és a közérdekkel ellentétes. (Drozdy Győző: He­lyes! — Kun Béla: Szóval kisül, hogy a kor­21

Next

/
Oldalképek
Tartalom