Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-223

Az országgyűlés képviselőházénak 2 pénz kellene, néha elég az ígéret is. Legutóbb is tapasztaltuk, hogy elég volt beígérni valamit, a Nemzeti Bank olyan derék, jó fiúnak bizonyult, hogy hitt az ígéretnek és nemcsak az azonnali fizetést engedték el, de még pertörlést, amnesztiát is kapott az illető. A jól ismert Braun-esetre célzok. (Fabinyi. Tihamér pénz" ügy miniszter: Más szín volt az, nem Braun!) T-ioth volt. (Derültség.) Bár az illető az utoisó fillérig kivitte a pénzét az országból, nem fizetett semmi bírságot, az elsőfokú ítéletet feloldották és amire még nem volt példa Magyarországon, pertörlést kapott. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Nem volt ítélet! — Meizler Károly: Hát itt is van pertörlés, nemcsak a választásoknál?) Nagyon szomorú tünet az, hogy amikor elfognak egyes emberekot, megindul az eljárás és kutatják, hogy mi tette szükségessé a valuták ki- vagy becsempészését, akkor megtörténik az, hogy az egyiket, aki azt vallja, hogy az üzem folytonosságának biztosítása szempontjából volt rá szükség, a harmadik nap hazaengedik és két hónapra rá felsőházi taggá nevezik ki. (Felkiáltások: Neveket kérünk!) Egy másik, aki hat hónapig állott az ügyészség vádja, vizsgálata alatt, 10 hónappal azután, hogy a vádat megszüntették, megkapja a másodosztályú polgári érdemrendet a csillaggal, hogy szegénynek azt a sok keserű pilulát, amit lenyelt, megédesítsék. {Felkiáltások: Neveket kérünk! — Meizler Károly: A miniszter úr azt mondja, hogy nem igaz!) Nem mondok neveket, mindenki tudja, kiről van szó. (Zaj.) Ezek a dolgok egy cseppet sem alkalmasak arra, hogy az igazságba, különösen a pénzügyi gazdálkodás igazságába vetet hitet megerősítsék. (Meizler Károly: Van ilyen is?) Ez egy látszólag csekély kérdés, •- de tessék elhinni, hogy az egész állami életet rendítheti meg az, amit ma bizonyos bűncselekményeknél látunk, hogy a Luther Márton által a wittenhergi kapun megbélyegzett bűnbocsánat módjára a Nemzeti Bankhoz mennek és egy elkövetett bűncselekményért megváltást fizetnek. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Nem is így van! Az egész téves beállítás. Majd válaszolok rá.) Keresni fogom az alkalmat, .hogy viszontválaszomban • konkrétumokkal bizonyítsam be, hogy a bírósági tárgyalásokat megelőzőleg alkudozások folynak, amelyek, ha előnyösen végződnek, az eljárást megszűntetik. Az Arn stein-test vérek esete a legjobb bizonyíték arra,, hogy a valutaügyekbe-n folytatott büntetőeljárás nem mindig megnyugtató. Csak ezt a néhány kérdést voltam bátor felemlíteni. Ugyanabból az okból kifolyólag, amiből kifolyólag az egész költségvetést nem fogadtam el, sajnos, a pénzügyi tárca költségvetést sincs módomban elfogadni. Elnök: Szólásra következik Greesák Richárd képviselő úr. Greesák Richárd: T. Ház! Andaházi t. képviselőtársam beszéde elején foglalkozott a társulati adó reformjával. Azt hiszem, hogy a Ház minden oldala kívánja ennek az adónemnek a reformját, sőt a pénzügyminiszter úr is megigérte azt expozéjában. Tudtommal ennek a. reformnak munkálatai a pénzügyminisztériumban folyamatban vannak. (Fabinyi. Tihamér pénzügyminiszter: Készen vannak!) Tavalyi költségvetési beszédemben magam is voltam bátor egyes megoldási módozatokat l ülése 1937 június 2-án

} szerdán. 125 ajánlani,, amelyeknek segítségével ez a kérdés, azt hiszem, teljes megnyugvásra elintézhető. Csajk egy tévedésre szeretném felhívni igen t. képviselőtársam figyelmét, arra, hogy az adóhatóságok a mérlegeket quasi minden vizsgálat nélkül elfogadnák, hiszen van egy rendelet, amely előírja a hatóságoknak, hogy három évenként minden részvénytársaságot éppen a társulati adó szempontjából vizsgáljanak felül. Az más kérdés, hogy ez a módszer helyes-e, vagy nem, mert én nem tartom helyesnek, jobban szerettem volna, ha afkár rendeletileg, akár törvényileg szabályozták volna az adófizetést, illetve a mérlegkészítést, de ez más lapra tartozik. Tényleg ezek a hatóságok állandóan felülvizsgálják a részvénytársaságokat és tudomásom szerint nagyon szép eredményeket is érnek el a többadóztatás terén; azt hiszem, a pénzügyminiszter úr is megerősíti ezt a (kijelentésemet. Igen t. Ház! Áttérek beszédem tulajdonképpeni tárgyára. A pénzügyi tárcának az ország egész gazdasági életére szétágazó és rendkívül nagyszámú pénzügyi és gazdasági probLémái közül, különösen egy kérdéssel kívánok foglalkozni, mégpedig azzal, amely e pillanatban talán a legidőszerűbb, miután most, a napokban kezdődtek meg azok a nemzetközi tárgyalások, melyeknek hivatása a külföldi adósságok rendezése. Hogy ez a rendezés végleges természetű lesz-e, vagy sem, azt talán e pillanatban nem tudjuk megállapítani, azonban csupán két körülmény fontos, az egyik, hogy a rendezés az ország anyagi erőforrásaival és teljesítőképességével összhangban álljon, a másik, hogy a^ külföldi hitelezőkkel teljes egyetértésben történjék, mert hiszen jóindulatukra és segítségükre szükségünk van, azt hiszem a Ház összes tagjai egyetértenek velem ebben a tekintetben. Magyarország mindig tőkeszegény ország volt, nagyobb problémáink megoldásához állandóan szüksége volt a külföldi tőke segíts égére, mert saját tőkéjéből nem tudta fedezni ezeket a szükségleteket. Láttuk, hogy amikor 1931-ben a világkrízis következtében megszűnt a külföldi tőkék beáramlása, megállt az a folyamat, amelynek hivatása lett volna a mezőgazdasági többtermelést és az egészséges iparosodást továbbfejleszteni, A krízis évei alatt a nagyipar ugyan továbbfejlődött bizonyos mértékben önfinanszírozás által, azonban a mezőgazdaság továbhfejlesztése meffakadt, nem volt tőke, nem volt hitel, nem volt semmi. Már pedig legyünk azzal tisztában, hogy az egészséges jövedelemeloszlást, nép feleslegünk megfelelő foglalkoztatását úgy, hogy legalább a létminimumot megkeressék az emberek, máskép, mint mezőgazdasági többtermelés és egészséges iparosodás nélkül nem tudjuk elérni. A megfelelő tervek a szükséges munkálatokra, reformokra megvannak, azonban hiányzik a pénz. Most nézzük meg, hogyan állunk belföldön. Belföldön ugyan ki lehet bocsátani egy belföldi kölcsönt, azt hiszem, erre sor is fog kerülni, szerény véleményem szerint talán 100— 150 milliós kölcsönt is elő lehetne teremteni esetleg adó- és valutaamnesztiával, vagy pedig úgy, mint Ausztriában történt, ahol összekapcsolta a kormány bizonyos régi adósságoknak konverziójával, talán 200 milliót is el tudunk érni, de azokhoz a nagyszabású reformtervek-