Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-209
56 Àz országgyűlés képviselőházának 209. ütése 1937 május lÔ-ên, hetfon. lyet t. képviselőtárs am velem együtt talált Oroszországban a kooperatívakban. Es ha a t. képviselő úr, aki szintén fogságban volt, viszszagondol a bolsevizmus kezdetére, emlékezni fog arra, hogy a Szövetkezetek voltak azok a szervezetek, amelyeket a bolsevzimus, .az ipar és kereskedelem eltörlése .alkalmával saját hadállásainak megerősítése céljából felhasznált. Azonnal beállították a szövetkezeteket, mert hi* szén a szövetkezetek, a kooperatívak gondolata tulajdonképpen nem egyéb, mint egy olyan elosztó szervezet gondolata, amely a kereskedelmet és az ipart akarja kiküszöbölni. Hát miért menjen az az érettségizett kisember, fiatalember, kereskedőnek és iparosnak, amikor először is tudja azt, hogy az állam az ő adójából a szövetkézetekkel fog neki konkurrenciát csinálni, másodszor pedig társadalmi állása mindenesetre alacsonyabb lesz, mint az államilag támogatott konkurrencia segédjének a társadalmi állása. (Rajniss Ferenc közbeszól.) Az önálló exisztenciákat sohasem tartom soknak, t. képviselőtársam, én csak azt kifogásolom, ha az államnál van sok ember elhelyezve. Soknak tartom azoknak a számát, akiket az adófizető polgárok tartanak el, de sohasem tartom soknak azoknak a számát, akik önmagukat tartják el, akik még adót is fizetnek az államnak, s akik nem az állampolgárok adójából, nem az állam zsehéből élnek. Amikor ezeket a kérdéseket itt a Képviselőházban elmondottam, egyszersmind figyelmeztetni akartam t. képviselőtársaimat, akik^ az utóbbi időben az országban egy bizonyos úgynevezett szélsőséges hangot ütnek meg ... (Gr. Festetics Sándor: Ez jó megjegyzés volt: úgynevezett szélsőséges. — Dulin Jenő: Némelyek kifejezetten szélsőséges hangot ütnek meg!) T. képviselőtársam! »Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg, ki tudja hol áll meg, s kit hogyan talál meg.« Ez az, amire figyelmeztetni akartam képviselőtársaimat. Mi már keresztülmentünk néhány forradalmon és ezekben a forradalmakban mindig azt tapasztaltuk, hogy a felizgatott tömegek (Rajniss Ferenc: Nem állnak meg!) soha nem állnak meg, —- Kerenskinél sem álltak meg, Károlyi r Mihálynál sem álltak meg és az új Kerenskinél és az új Károlyi Mihálynál sem fognak megállni, — mert a tömeg mindig odáig akar menni, ameddig az ő véleménye szerint el kell menni. (Rajniss Ferenc közbeszól.) Nem, t. képviselőtársam, én nem azt mondom, nekem az a meggyőződésem, hogy ne csináljuk. Az lenne a legnagyobb hiba. Csak ne a gyűlölet útján haladjunk! (Gr. Festetics Sándor: Az új Károlyi Mihály ok azok, akik ellenségeink felé orientálódnak. — Rupert Rezső: Az ön principálisa volt Károlyi Mihály, mi baja vele?) Mindaz, amit most itt elmondok és mindaE, amit a szélsőséges izgatás ellen elmondok, nem ma és nem azóta, mióta jobboldali izgatás folyik az országban, hangzik el az én ajkamról. Én a Károlyi-forradalmat megelőző időkben és a Károlyi-forradalom kitörésének napján ugyanezt az álláspontot vallottam, akkor is megmondtam azokkal szemben, akik a Károlyi-forradalomnak napihősei voltak, hogy az urak nem is tudják, hová fog vezetni ez a lázítás, amelynek a hajójára felkaptak. Most is, bár nem tartozom a kormány támogatói közé, mint egyszerű magyar állampolgárnak és mint képviselőnek, nekem is van egy tiszteletteljes kérésem a kormányhoz. Még eddig minden szekér, amelyben a lovak arra felé húznak, amerre akarnak, kátyúba jutott. Most is ugyanezt mondom. Az ellenzéken lehetnek frakciók, lehetnek politikusok, akiknek véleménye egymástól különbözik, de nincs kormányzati kötelességük, nincs kormányzati programmjuk. Csak egy helyen kell határozót^ ságnak és határozott iránynak lennie, ott, ahol az ország volánja mellett ülnek. (Rajniss Ferenc: A képviselő urak a volán mellett ülnek?) Nézze, képviselő úr, ne tetesse magát, mintha nem értené meg azt, amit mondok. (Dinnyés Lajos: Tényleg nem érti, úgy látszik! Tegye le a pennát! Ön cikkeket ír ilyen kérdések után?) Meggyőződésem, hogy abban az esetben, ha a kormány nem fogja tudni a saját politikáját a saját pártjában uralkodó irányzattá tenni, (Reményi-Schneller Lajos: Tudja!) az ország szekere is kátyúba fog fulladni. Most hivatkozom a szegedi beszédre. Természetes dolog, hogy a miniszterelnök úrnak innen az ellenzékről senki sem írhatja elő és senki sem akarja előírni, hogy milyen politikát csináljon, de a miniszterelnök úr csinálja a saját politikáját. (Reményi-Schneller Lajos: Csinálja ás! — Rajniss Ferenc: Valószínű, hogy azt csinálja!) A t. képviselő úr nem tartozik a kormánypárthoz, honnan tudja? (Rajniss Ferenc: De honnan tudja ön, hogy nem azt csinálja?) Honnan tudom, t. képviselőtársam? Valahányszor megnézem a miniszterelnök úr pártjához tartozó képviselőtársaim felszólalását, két egymásután következő felszólalásban még tévedésből sem találok azonos gondolatot. (Rajniss Ferenc: Ez a szabadság!) T. képviselőtársam, ne vicceljük el a kérdést. Az ország nagy ügyei vannak letéve a kormány kezébe. Magyarország és az egész világ sorsdöntő időkben él, olyan sorsdöntő időkben, amikor az országra nem lehet közömbös az, hogy egy gyenge, saját erőit érvényesíteni nem tudó s a rendelkezésére álló eszközöket felhasználni nem tudó kormány áll-e az ügyek élén, vagy pedig csak úgy játszik, hogy a kormány akarata saját pártjában nem érvényesül. Lehetséges az, hogy az én képviselőtársaim tudják, hogy végeredményben mindenütt a kormány akarata érvényesül a pártjában, de az a baj, hogy a vidéken az emberek teljesen tanácstalanul állnak az olyan tényekkel szemben, mint amilyeneknek legutóbb is tanúi voltunk, amikor az egyik főszolgabíró a kecskeméti tanyákon megint embereket esketett és amikor a t, kormánypárti képviselő urak a gyűléseken a kormány programjával homlokegyenest ellenkező tételeket hirdetnek. T. Képviselőház! Akármerre akar menni a kormány és akármilyen politikát akar folytatni, az országra nézve mindig jobb, ha azt határozottan, határozott eszközökkel csinálja. mint pedig ha ebben jaz országban senki sem tudja, hogy végeredményben melyik úton akar haladni a kormány, mert a kormány pártjában látunk képviselőket, akik homlokegyenest ellenkező irányú nyilatkozatokat tesznek, a kormány pártjában látunk embereket, akik a népgyűléseken olyan beszédeket tartanak, amelyeket a tömegek nem tudnak megérteni. Nehéz időkben az országnak mindig biztos kezű, biztos akaratú és biztosan cselekvő kormányra van szüksége. (Rupert Rezső: Őszinteséget kérünk és komolyságot! — Rajniss Ferenc: Megvan!) Ne méltóztassék azt mondani, igen t. képviselőtársam, hogy megvan. Lehet,