Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-219
600 Az országgyűlés képviselőházának 21 népe teljes bizalommal legyen a jegyző iránt — és erre a belügyminiszter úr figyelmét különösen felhívom — addig, amíg az adóbehajtásoknak, helyesebben az adóvégrehajtásoknak sok tekintetben odiózus feladatát a jegyző teljesíti. (Gr. Appooayi György: Úgy van!) A belügyi kormányzatot elismerés illeti meg abban a tekintetben, hogy a községi jegyzők illetményének fizetését már a központi illetményhivatalra bízta. Nehéz időkben bizony előfordult nagyon sokszor, hogy a jegyzőnek, aki hónapokon keresztül nem kapta meg fizetését, keserves és verejtékes pénzekből kellett kiutalni fizetését a községi pénztárból, azokból a pénzekből, amelyek végrehajtásokból eredtek. Ez a sajnálatos helyzet már megszűnt, mert az 1935. évi 4000. számú miniszterelnöki rendelet intézkedik arról, hogy a központi illetményhivatal fizesse a községi jegyzők illetményeit. Ha a végrehajtásokkal járó ódiumtól is megszabadítja a belügyi kormányzat a jegyzőt, akkor kétségtelen, hogy igen nagy lépést tettünk élőre, mert a jegyző akkor a népnek, a falunak csakugyan atyja lehet és a falu népe és a jegyző között sokkal szorosabbak lehetnek a kapcsolatok. Azt hiszem, hogy ebből nemcsak erkölcsi eredmények származnak majd, hanem olyan előnyök is, amelyeknek nemcsak a falu, hanem az egész ország is hasznát látja. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Csak arra uiitalok, hogy ha nem is anynyira az állami általános igazgatás, mint inkább a szakigazgatás mai bonyolult rendjét — szakigazgatás alatt itt értem az adóhivatalokat — másképp szervezzük át, a községi jegyzők az adóvégrehajtástól tehermentesítve lesznek. (Ügy van! jobbfelől.) Elérkeztem beszédemnek ahhoz a részéhez, amelyben közigazgatásunknak talán legérzékenyebb pontjával kell foglalkoznom, tudniillik annak rendkívül sok fokozatával, tagozatával. A magyar általános közigazgatás négy tagozatú. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a szakigazgatásba még egy úgynevezett kerületi szerv is bele van kapcsolya, megállapíthatjuk, hogy a magyar közigazgatásban öt tagozat, öl fokozat van, de egyben megállapíthatjuk azt is, hogy sehol Európában nincs ennyi tagozat. Általában három tagozat van elterjedve, ezzel szemben nálunk négy tagozata van a közigazgatásnak. Ha egy konkrét ügy elindul a községházáról, az elmegy a járási főszolgabíróhoz, a járási főszolgabírótól az alispánhoz vagy a kisgyűléshez és a törvényhatósági közgyűléshez, innen azután a belügyminisztériumba, a belügyminisztérium esetleg még valamely másik minisztérium véleményét is megkérdezi, azonfelül természetesen lehet, hogy a minisztérium után vagy a minisztérium helyett a közigazgatási bíróság elé is kerül az ügy. Ez a négy tagozat jövet és menet is előfordul egy konkrét ügy elintézése során, de, ha valami szakigazgatási dologról van szó, akkor a megye után rendesen bekapcsolódik még a kerületi szerv is, mind a földmívelésügynél, mind egyéb gazdasági tárcáknál, úgyhogy öt fokozatot kell megjárnia annak a konkrét ügynek, amíg ismét visszakerül a községhez! T. Ház! Ha mai közigazgatási szervezetünkön változtatni akarunk, rendesen két ellenmondással találkozunk. Az egyik az> hogy a trianoni állapotokhoz nem alkalmazkodhatunk és a trianoni viszonyokhoz nem rendezkedhetünk be a közigazgatásban. Ezzel szemben én megállapítom azt, hogy a trianoni kérdéssel, a • ?. ülése 1937 május 25-én, kedden. trianoni tragédiával szemben hidegvérrel és egészen hideg okoskodással kell küzdenünk. Azt hiszem, hogy, ha erőt adunk az országnak azzal, hogy közigazgatását jobban szervezzük meg, ez az erő szolgál arra, hogy a trianoni kérdés ifi hamarább intéződjék el. (Ügy van! Ügy van!) A másik az az ellenmondás, hogy rendkívüli viszonyokat élünk és ilyen rendkívüli viszonyok között nem lehet egy általános reformot előkészíteni. Éppen az a körülmény, hogy rendkívüli viszonyokat élünk, sürget, hogy közigazgatásunkat képessé tegyük arra, hogy ezekkel a rendkívüli viszonyokkal megbirkózzék. Falusi igazgatásunk további megoldásra váró feladata ennélfogva a közigazgatási tagozatok beosztása. Megvallom, hogy ugyancsak kényes kérdéseket érintek, amelyekkel azonban bátran kell foglalkoznunk. A járás főszolgabírája iránt nemcsak a múltban, hanem különösen az újabb időkben teljes reverenciával van az egész magyar közvélemény és amint szépirodalmunkban is a járási főszolgabíró igen rokonszenvesen volt beállítva, úgy le kell szögeznünk azt, hogy az időkben, amikor szociális feladatokat is kell a közigazgatásnak vállalnia, a járási főszolgabíró megállja a helyét. De ha nem is merem még kimondani azt, hogy a járási szervezetet meg kellene szüntetni, mégis foglalkozni kell a kérdéssel, — miután a nyugati államok már átszervezték közigazgatásukat — vájjon célszerű-e fenntartani a járást, vagy pedig a járás helyett a mostani községi körök helyébe nagyobb községi körzeteket kellene alakítani a községekből, ezek azután közvetlenül kapcsolódnának a vármegyéhez, úgyhogy viszont a vármegye is közvetlen érintkezést kapna a községi körökkel, amelyek élén természetesen fokozott szakképzettségű községi jegyző vagy községi tisztviselő állana, esetleg a közigazgatási képesítés egységesítése folytán. Ezt természetesen csak úgy lehetne keresztülvinni, ha hozzányúlnánk a másik érzékeny kérdéshez, tudniillik a vármegyék területének arányosabb beosztásához. Ezzel kapcsolatban történelmi hagyományokra hivatkozunk, már pedig az árpádházi királyok idején sokkal arányosabb és célszerűbb volt a vármegyék beosztása. Pest megye két vármegye volt, Zala és Somogy megye mai területén is volt még egyegy másik vármegye. A mostani vármegyei beosztás szerint természetesen átszervezéseket alig lehet végezni, hanem a vármegyei területi beosztáshoz is hozzá kellene nyúlni, hogy közigazgatásunkat egyszerűsíteni lehessen. Pontos problémája még községi közigazgatásunknak az az eddig kétségtelenül szükséges felsőbb gyámkodás megszüntetése, amely pénzügyi téren a községi igazgatás felett van,. A községi költségvetésnek nemcsak a várin egy éhez, hanem a beiügyiminisztériuimiba is előírt felterjesztése és a pénaügyminisztériuin hozzászólása kétségtelenül szükséges volt azért, ímert a pénzügyi krízis bekövetkezett és az államnak érdeke az volt, hogy egyrészről a községek szanálását keresztülvigye, másrészről pedig, hogy a községeik adóztatásával iszemben érvényesítse a teherviselés arányosságának az elvét és rmiegiakadályozza azt, hogy a községi teherviselés útján elvonják az állami adóbevételek lehetőségét. Voltaképpen ezt a célt szolgálja az 1929 : II. t.-cikk,. amely a községek segélyalapját létesítette. Ezen a címen négymillió pengő van felvéve a költségvetésiben, azonkívül fel van véve a nyugdíjasok kereseti adójából levont összeg, 1,600.000 pengő, azután