Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-219

Az országgyűlés képviselőházának 219. ülése 1937 május 25-én, kedden. 591 Örömmel állapítom meg, hogy a tárca költségvetésében van egy 200.000^ pengős új tétel, amely Ibivatva vain a szegény kórházi ápoltak sorsán javítani. Az erre irányuló (kívánság, azt hiszem, a képviselőház minden tagjánál általános. {Ügy van! Ügy van! a jobbés a baloldalon.) Szerénytelenség néllkül állapíthatom meg, hogy tavalyi igénytelen felszólalásommal magam.

1 is szorgalmaztam ezt az intézkedést. Részletesebben nem takarok erre a kérdésre kitérni, de legyen szabad felhívnom a miniszter úr figyelmet egy másiik súlyos dologra, a tüdőibetegek gondozásaira és. ápolására, amely téren rendikívül sok mulasztás, illetőleg hátrány tapasztalható. A tüdőbetegség, e magyar népbetegség elterjedésének egyik fő oka, hogy a beteget nem lehet elkülöníteni, de nem lekicsinyelhető oka az sem, hogy népünk a prevenció legelemibb szabályaival sincs tisztában. Ennek érdekében igein nagyjelentőségűnek tartom az egészségvédelmi körzetek minél nagyobb számiban és minél gyorsabb ütemben való felállítását. Az egészségvédő körzeteknek az általános egészségügyi szolgálaton belül igen fontos feladatuk a csecsemő- és gyerimieikgondozás és ápolás és annak oktatása és én minden személyi tusánál és intézmények között levő féltékenységnél többre tartom azt a pohár tejet, amit a védőnő nyújt az éhező gyermeknek. Ha már a gyermekeknél tartunk, nem tudok kitérni a oukonkérdés elől isotm. T. Ház! Szociális, sőt messzebbmenő nemzeti szempontokból a cukorkérdés megnyugtató megoldása egyike a legfontosabb problémáknak, mert teljes joggal kifogás tárgyává tehető, hogy a szegényebb néptömegeki a, cukor mai magas ára mellett teljesen el vannak zárva a cukor élvezetétől (Tildy Zoltán: Ugy van!), amely körülmény különösen a gyermekek táplálására és fejlődésére van rendkívül káros befolyással. Etekintetben én a karitatív intézkedéseket nem tartani megfelelőknek és elégségeseiknek, hanem már a társadalmi rend és béke szempontjaiból sem tartom ezt a kérdést elodászhatónak, mert természetesen érthető, de tapasztalható is, hogy ez a helyzet igen nagy elégedetlenséglet kelt széles néprétegekben. Visszatérve a kórházi ápolás nagyfontosságú kérdésére, bátor vagyok felhívni a belügyminiszter úr figyelmét arra, hogy sok kórházban az ágyak elégtelensége következtében a betegek ápolása és kezelésié a legkitűnőbb orvosi szolgálat mellett is igen sok kívánni valót hagy hátra. Előfordult az egyik vidéki kórházban, hogy egy súlyos^ vakbéloperációra előkészített beteg érdekében egy másik súlyos beteget le kellett szedni az ágyról, két-három nappal operáció után azonban már ezt a megoperált vakbélbeteget isi le kellett szedni az ágyról egy másik súlyos beteg érdekében, sőt el is bocsátották a kórházból, aminek természetes következménye a gyógyulási folyamatnak hetekkel való eltolódása lett. De más baj is tapasztalható. Előfordult, hogy egy szegény betegtől, akinek kórházi ápolási költsége különben az Országos Betegápolási Alap terhére ment volna,, a kórház két ízben 10—10 pengős gyógyszer árának megtérítését kérte, különben nem részesülhetett volna megfelelő gyógykezelésben. Közegészségügyi szempontból nagyon fontosnak tartanám a tanszemélyzet egészségügyi felülvizsgálását. Ne taníthasson tüdőbeteg tanító vagy legalább is ne taníthasson a legalsóbb osztályokban, ahol talán föléhajolva kell a gyermeket oktatni. Fontosnak tartanám a tehenek kötelező tuberkulinozását és ennek következménye képpen azt, hogy a piaci tej- és vajárusítás csak ilyen tuberkulinozást tanúsító igazolvány felmutatása mellett legyen megengedhető. Kendkívül sok panasz hallható még mindig az Oti. ellen. Ezekből azt kell következtetnem, hogy nemcsak az Oti.-nak vannak követelései, amelyeket be akar hajtani, hanem vannak követelések is az Oti.-val szemben, amelyeket az Oti.-nak kellene teljesítenie. Emellett magasak a díjak, rendetlenség van az adminisztrációban, a panasz és a bizalmatlanság általános, az elkeseredés az Oti. ellen folyton nő. (Tildy Zoltán : TTgy van!) Ügy érzem, itt az ideje egyszer már rendet teremteni az Oti. körül, hogy a társadalom ne súlyos terhet lásson benne, hanem áldásos intézményt. (Rupert Rezső: Javítsák meg! Önök hozzák a törvényt! — Jurcsek Béla: Ahogy mi hozzuk! — Rupert Rezső: Tizenhét éve vannak uralmon!) A tárca költségvetése arra vall, hogy a belügyminiszter úr a közigazgatás érdekét a szociális politika alapjára építi, de külön is hitet tett a szociális gondolat mellett, amikor azt mondta, hogy a ' szegény tőlünk nemcsak anyagi áldozatot kiván,^ hanem emberi hangot is, amely hozzá szól, szívet, amely szereti és szemet, amely szenvedéseit észreveszi. Ismerve a belügyminiszter úr egyéniségét, meg vagyok győződve arról, hogy ebből a kijelentésből a konzekvenciát tettekkel is le fogja vonni, ezért tárgyi és személyi okokból is a legnagyobb bizalommal elfogadom a költségvetést. (Éljenzés és taps. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Huszár Mihály képviselő úr! Huszár Mihály: T. Ház! Nem óhajtok a tárca egyes címeivel foglalkozni, ellenben teljesen osztom előttem szólott képviselőtársamnak azokat az aggodalmait, amikor a magyar nemzet sorsdöntő órái előtt azokra a törvényjavaslatokra célzott, amelyektől talán századokra függ majd a magyar sors iránya, emelkedésünk vagy pusztulásunk. De mielőtt még erre reflektálnék, a legnagyobb elismeréssel kell szólanom az előadó úr tegnapi előadói beszédéről. Most már harmadízben hallottuk Molnár Imre előadó képviselőtársunkat és mindig mélységes bölcsességgel a magyar közéletet ismerő, műveltséget, tudást, sugárzó eszméit a nemzeti tradíciókból merítő mélységes meggyőződése örömmel, élvezettel és az eszmei közösség felemelő érzésével töltötte el az embert. Éppen a tegnap is, amikor előadását megkezdette, az előadás első részében mélységes állampolitikai fejtegetéseket adott elő az állam szociálpolitikai feladatairól és én szinte inspirációt merítettem beszédéből és valóban, amikor éppen a választójog beterjesztése előtt állunk, nem lehet kétség aziránt, hogy az államhatalomnak elsősorban a szociálpolitikai feladatoknak ezeket a hatalmas nagy problémáit kell elsősorban közmegnyugvásra tető alá hozni. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Az államhatalom nem maradhat meg a rideg bürokratikus keretek mellett. Az államhatalomnak és azoknak, akik ezt kifelé a milliók felé képviselik, nem lehet ideáljuk az a hideg íróasztal, amely csak hatalmat jelent, se az a tisztviselő, aki nem érez szívvel a milliós tömegek iránt az államhatalomnak az íróasztalok mellett őt körülvevő hidegében. Mondom, m áUarnhataíqm