Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-217
520 Az országgyűlés képviselőházának í kintem, vagyis a költségvetések 1—3. rovatát, cikkor meg kell állapítanom, hogy míg a vasútnál ez a jutalmazásokra íszánt összeg 27.000 főnyi létszám mellett 272.000 pengő, a postatakarékpénztárnál 1057 főnyi létszám mellett 15.000 pengő, addig a postánál 12.421 főnyi létszám mellett 20.000 pengő volt. Tehát átlagban évente egy személyre esett jutalom, vagyis elismerés címén a vasútnál évi tíz pengő, a postatakarékpénztárnál évi 14 pengő és a postánál, szintén évi jutalmul fejenként 1.60 pengő. Távol áll tőlem, mintha azt akarnáni mondani, hogy^ sokallom a vasutasok évi tíz pengő jutalmát, vagy a postatakarékpénztáriak évi 14 pengős jutalmát, hiszen mindez gyenge kifejezése és elismerése a jutalomnak, ezt mint olcsó érdemrendet, elismerést kapják, de ha ezzel való viszonylatban a, m. kir. posta személyzetére vonatkoztatott 1.60 pengős évi jutalmat tekintem, akkor meg kell állapítanom, hogy itt az aránytalanságnak bizony meglehetős mértéke forog fenn. Amidőn a posta köztisztviselőkarának ezt a súlyos helyzetét itt feltárom, úgy érzem, hogy ez a súlyos helyzetük gyakran a közérdekkel is ellentétben áll, amit módom lesz rövidesen érdemben is bizonyítani. Szükségesnek tartom az igen t. Ház figyelmét nyomatékosan felhívni ennek a személyzetnek rendkívül súlyos anyagi helyzetére, (Farkas István: Egyetértünk!) nehéz előmeneteli lehetőségeire. Legyen szabad néhány szóval rámutatnom arra az óriási munkaterületre, amelyen a magyar postástársadalom dolgozik, legyen szabad rámutatnom arra a felelősségteljes nagy munkára, amin — félretéve minden gondot, félretéve anyagi nehéz helyzetét — egész szívvel, egész lélekkel dolgozik az állam és a nemzet érdekében ez a postástársadalom. Méltóztassék megengedni, hogy minden kommentár nélkül ennek a nagy üzemnek jellemzésekép néhány számadatot soroljak fel. Magának a költségvetésnek már ez a három tétele is, a 103 millió pengős bevétel, a 77 millió pengős kiadás, a 26 millió pengős felesleg egymaga azt bizonyítja, hogy óriási, nagyjelentőségű és kitűnő rentabilitású üzemről van szó. Ha ebből a feleslegből a nyugdíjterheket levonom, még mindig 11.3 millió pengő felesleggel dolgozik a posta. A munka nagyságát legjobban jellemzi, ha megállapítom, hogy a m. kir. posta hivatalai évente kereken 6*4 milliárd pengő idegen pénzt kezelnek, a postaküldemények száma évente kereken 500 millió, a telefonbeszélgetések száma, amelyek lebonyolítása bizonyos műszaki szolgálatokat, felügyeletet stb. igényel, évente 160 millió, a telefonállomások száma 104.000, a rádióelőfizetők száma 367.000, a hálózat hossza 35 millió méter, a huzalok hoszsza, vagyis a telefon- és távirdavezetékek hoszsza 740 millió méter, azaz 18.5-ször lehetne a földet körüldrótozni a m. kir. posta vezetékhálózatával. (Malasits Géza: Most már drótnélküli távíró van! Minek annyi drót?) Megemlítem még, hogy a postahelyek száma 3000 és a posta kincstári személyzete 12.421, vagyis a külső személyzettel együtt kereken 20.000 postai alkalmazott van. Érdekes, ha egy személyre vonatkoztatom ezeket a statisztikai adatokat. Méltóztassék megengedni, hogy csak két-három ilyen egységre vonatkoztatott statisztikát említsek meg. A m. kir. postának minden egyes tagja, tehát a legfiatalabb kocsimosó is, — levonva a nyugdíjterheket — személyenként 915 pengő tiszta hasznot hoz az államnak; minden egyes posta7. ülése 1937 május 22-én, szombaton. tisztviselő, tehát a legutolsó rangban levő altiszt is, 520.000 pengő idegen pénzt kezel éveate, tehát alig kevesebbet, mint egy kisebb vidéki bank; 40.U00 darab postaküldemény továbbítását eszközli, a vezérigazgatótól kezdve le minden egyes postaalkalmazott, 13.000 beszélgetést bonyolít le és ezenkívül 60.000 méter távbeszélővezeték karbantartásáról gondoskodik. Igen t. Ház! Ezek az egyszerű statisztikai adatok élénken mutatják azt, hogy egy postatisztviselőre milyen óriási nagy munkamenynyiség esik és nekem meggyőződésem az, hogy ha nem olyan vezetés alatt működnék ez az üzem, mint amilyen alatt működik, akkor legalább is dupla személyzet volna szükséges ahhoz, hogy megfelelő szűkreszabott munkaidővel és anélkül, hogy ezek az alkalmazottak egészségüket és idegeiket tönkretennék, ez az óriási nagy munka megfelelően lebonyolítható legyen. Igen t. Ház! A postai üzemnek ezt a felelősségteljes óriási munkáját egy hét kategóriába sorozható ' személyzet végzi. Méltóztassék megengedni, hogy a helyzet tisztázása érdekében és azért, hogy élénkebben domboríthassam ki a egyes személyzeti kategóriák nehéz sorsát, egészen röviden megnevezhessem ezeket a kategóriákat. A közigazgatási szak kezében van a legfelső fokon a vezetés. Ez a közigazgatási szak két csoportra oszlik: fogalmazási és műszaki szakra. Az utalványozást és az elszámolásoknak az ellenőrzését a számvevőség végzi. A kezelés tömegmunkáját a forgalmi szak végzi, ebben segítségére van az üzemi szak, valamint a női tisztviselők kara. A külső szolgálatnak igen tekintélyes munkáját a postamesterek és segítőik, a postakiadók végzik és végül meg kell emlékeznem a postaaltisztek, postaszoigák és hasonló altiszti minőségben szereplő postaalkalmazottak csoportjáról. Ha a posta forgalmát nézem, akkor azt az örvendetes megállapítást kell tennem, hogy ez a forgalom a gazdasági válság enyhülésével kapcsolatban állandóan emelkedik. Ezt az emelkedést munkaegységekben kifejezve, bátor vagyok megemlíteni, hogy amíg 1933-ban a munkaegységek száma 341 millió volt, azóta a közbeeső évek szerint 350 millióra, 368 millióra és tavaly 388 millióra emelkedett a munkaegységek száma és az idei év első három hónapja máris további ötmillió munkaegységszaporodást mutat az elmúlt év első hárem hónapjával szemben. Ezzel kapcsolatban csak azt kell megemlítenem, hogy ennek a közel 50 milliós munkaegységemelkedésnek ellenére ugyanazt a nagyságú személyzet végzi a munkát most is, mint amilyen végezte 1933-ban. Igen t. Ház! A forgalomnak ez az óriási nagy emelkedése a postatisztviselők vállára nehezedő terhet még súlyosabbá tette, de azonkívül legsúlyosabbá az a körülmény tette, hogy a postatisztviselők előmeneteli lehetősége az időközben beállott racionalizálások folytán egyenesen kétségbeejtővé vált. Ennek dokumentálására elég talán megemlítenem azt, hogy még mindig ezernél több olyan postatisztviselő van, aki a világháború befejezése óta, tehát 1918—21 óta egyáltalában nem részesült kinevezésben. Elképzelhető, ha egy közepes állásban levő postatisztviselőt, mondjuk egy VIII. fizetési osztálybeli forgalmi ' tisztviselőt veszek, aki a világháború befejezésekor az akkori fizetési viszonyoknak megfelelően — pengőre átszámítva — 406 pengő fizetést kapott, hogy milyen lehet annak az érzése, ami
