Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-216
452 Az országgyűlés képviselőházának 21 6. ülése 1937 május 21-én, pénteken. még megfelelő felár is jön. Minthogy ez a felár kereken 40—50%, tehát a magyar vámvédelem az áru értékéhez számítottan önmagában egyharmaddal csökkent. (Andaházi-Kasnya Béla: Ezt nem merném állítani, miniszter úr! Van 110%-os vám is!) Tessék várni, erre most fogok rátérni, ez csak az első megállapításom. (Kun Béla: A gyáripar termékei túl drágán jutnak a fogyasztóhoz! Bizony!) T. Képviselőház! Méltóztassanak megengedni, hogy talán saját gondolatmenetemet kövessem és előbb a vámkérdéssel foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Majd azután leszek bátor az árkérdésre visszatérni, ahogyan bevezetésemben is bátor voltam említeni. Elvégeztettem a vámbevételek alakulásának a külföldi államok vámbevételeivel való bizonyos mértékű összehasonlítását. Előre kell .bocsátanom, hegy a vámbevételeknek a behozott áruk ellenértékéhez való vetítése, vagy a lakosság számával való egybevetése nem állapítja meg exakt módon a vámvédelem nagyságát, mert hiszen prohibitiv vámokkal sújtott árucikkekben nem lévén forgalom, ezek a magas kulcsok az átlagban nem érvényesülnek. De különben is jóformán minden ország egyforma helyzetben van a vámvédelem tekintetében, Vannak ugyanis árucikkek, amelyeknél prohibitiv vámvédelmet biztosítanak ^ az iparfejlesztés vagy a mezőgazdaság fejlesztése szempontjából, viszont vannak cikkek, amelyeknél a vám inkább financiális szempontból indokolt és végül vannak országok, amelyek, mint például Magyarország, az ipari nyersanyagokat vámmentesen engedik be határaikon. Ezek a tényezők végeredményben kiegyenlítik egymást és bizonyos képet adnak. Legyen szabad a vámbevételek nagyságát szembeállítanom a behozott cikkek értékével. Ezek a számok a következő képet mutatják. Németországban a vámjövedelem 29%-os, azaz 29%-a a behozott áruk értékének, Olaszországban 25%. Ausztriában 22%, Jugoszláviában 18% és Magyarországon 9'5%. De ha megnézzük a lakosság egy egyedére eső vámteher nagyságát, akkor is érdekes számadatokat kapunk. Az egy főre eső vámteher Németországban 25*7 pengő, Olaszországban 13 pengő, Csehszlovákiában 7'4 pengő, Magyarországon 4'6 pengő, Romániában és Jugoszláviában pedig 3'3—34 pengő. (AndaháziKasnya Béla: Ez a behozott értékhez van viszonyítva 1 ?) Az összes vámbevétel a számítás alapja. (Andaházi-Kasnya Béla: Fals beállítás!) T. képviselő úr, én előre mondtam, hogy nem azt állítom, hogy ez a vámteher esik egy lakosra, mert a prohibitiv vámok ebben a vámteherben nem érvényesülnek. A prohibitiv vámok esetében az árnívó emelkedik. Minden országban körülbelül ugyanez a helyzet. A relatív összehasonlítás szempontjából ezek a számok és csak ezek a számok lehetnek irányadók, mert iparcikkenként vagy a mezőgazdasági cikkenként nem tudok összehasonlítást tenni, mivel az, ami nekünk készáru, egy másik országnak nyersanyag. Természetesen, arra nézve, hogy a vámpolitikában milyen cikket részesít az ember előnyben, az illető ország gazdasági struktúrája irányadó. Csak azt említettem, hogy a vámbevételek általában egyes országokban összehasonlítva^ lakosság számával és a behozott áruk értékével hogyan alakulnak. {Zaj. — Andaházi-Kasnya Béla: Fals beállítás!) Csak azt akarom megállapítani, hogy az ipari országokban a vámvédelem általában magasabb, mint a mezőgazdasági országokban. Ennek oka természetesen az, hogy a mai világgazdasági helyzetben a világszerte konstatálható dömpinggel szemben az egyes államok vámvédelem segítségével is küzdenek. Meg kell állapítani tehát, hogy a vámvédelem Magyarországon nem túlzott és nem is a vámvédelem az oka annak, hogy esetleg nem tudunk olyan árucikkeket beengedni, amelyek az árnívót lényegesen befolyásolják. Mint méltóztatnak tudni, a kötött gazdasági rendszerben egyes államok között a kereskedelempolitika a kontingensmegállapodások útjára vezetett és ennek következménye az, hogy rendszerint csak annyit tudunk vásárolni, amennyit el tudunk adni, különösen mi, egy eladósodott, szegény ország, amelynek a külföldi áru fizetésén kívül természetesen még más kötelezettségek teljesítése is a feladata. Éppen azért a mai gazdasági elzárkózás folytán sokszor legjobb akaratunk ellenére sem vagyunk abban a helyzetben, hogy bizonyos árucikkekből olyan mennyiséget eresszünk be, — mert nem tudjuk azt megfizetni — hogy az a hazai árnívót megfelelően befolyásolni tudjaEzért méltóztassanak megengedni, hogy talán most az árkérdésre térjek át. (Hulljuk! Halljuk!) Szükségesnek tartom azonban, hogy előbb reflektáljak, szokásomtól eltérve, Schandl képviselő úr felszólalására, mert hiszen mindig beszédem végén szoktam az egyes képviselő urak felszólalásaira reflektálni. Itt reflektálok arra, amit ő megállapított, hogy az agrárolló, amely a múlt év folyamán lényegesen összezárult, ez év folyamán mintha megint kezdene kinyílni. Ez tényleg így van s ennek oka elsősorban az ipari áremelkedésben keresendő, amely bizonyos vonatkozásban a külföldi nyerasanyagok áremelkedésével van kapcsolatban. Szükségesnek tartom azonban megjegyezni, hogy teljesen hamis képet adna az, ha az agrárcikkek árszínvonalát egyszerűen össze hasonlítom az ipari cikkek árszínvonalával és így állapítom meg az agrárollót. Mert elsősorban figyelembe kell venni, hogy a mezőgazdaság nem minden vonatkozásban és nem teljes egészében piacra termelő foglalkozási ág, hanem a mezőgazdasági üzemek termeivényeinek nagy részét az önfogyasztás emészti fel, úgyhogy ott ebben az esetben értékesítési probléma és^árkérdés természetesen nincsen. Vannak mezőgazdasági üzemek, amelyeknél ez a hányad 50% ; fölé emelkedik. A másik probléma pedig az, hogy ha egyszerűen az árszínvonalat hasonlítjuk össze, figyelemmel kell lennünk arra, hogy az árszínvonal miből adódik. Mint méltóztatnak tudni, az iparcikkeket megterheltük fázisadóval, megterheltük a bolettaalaphoz való hozzájárulással. Erre természetesen a kifogás mindig az, hogy az ipar áthárít. Ha az ipari üzem nem tud rentábilisan termelni, akkor megszűnik és ugyancsak megszűnik a foglalkoztatási lehetőség is. Én egy rossz hasonlatot szoktam mondani, amit itt is elmondok, hogy tudniillik egy zsebkendőgyáros nem azért gyártja a zsebkendőket, hogy elsősorban családját lássa el zsebkendővel, hanem a piac számára gyárt. A mezőgazdasági üzemnél pedig az önfogyasztás is irányadó és a mezőgazdasági üzem, amely még nem tudja, hogy mi lesz a termése, elsősorban az önfogyasztás ellátására dolgozik és a piacra kerülő mennyiség az egész termelésnek csak kisebb hányada, nem egészen a fele.
