Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-216

Az országgyűlés képviselőházának 21 6. ülése 1937 május 21-én, pénteken. 445 kellett volna hagyni és korszerűvé kellett volna tenni, hogy a szükségleteknek megfelelően tudja működését folytatni. A szociálpolitikai kérdések ma szét vannak szórva a különböző minisztériumokban, ezért nincs egységes, jól átgondolt szociálpolitikánk. Szociálpolitikával majdnem minden minisztérium foglalkozik, de csak mellékesen, sokszor kedv és hozzáértés nélkül foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. Ezt, sajnos, meg kell állapítanunk. T. Képviselőház! Az ipari munkásság problémáiról is esett ma itt néhány szó, bár so'kkal kevesebb, mint amennyi egy ilyen tárca vitájának keretében feltételezhető, pedig ezen a téren sok a tennivaló, igen sok a megoldatlan probléma. A munkaidő kérdése, a munkabér kérdése, annak alakulása, a munkanélküliség megoldása, mind olyan kérdés, amelytől az ország jóléte is függ. A munkaidőről is beszéltek és elismerést is nyilvánítottak az iparügyi minisztérium iránt, amiért néhány rendeletben néhány ipari 'kategóriára kiterjesztette - a 48 órás munkaidőt, ötvenesztendős nehéz küzdelem kezdeti eredménye ez, így kell ezt elkönyvelnünk. De ismételten hangsúlyoznom kell, — mint ahogyan minden alkalommal meg kell ezt tennünk, majdnem azt mondhatnám cetérum censeo-Sként — hogy lassan mennek a dolgok. Egyetlen, talán merész, de mindenesetre határozott lendülettel kellett volna ezt a kérdést megoldani. A nemzetközi munkaügyi szervezet igazgatója, Harold Butler állapítja meg legutóbbi jelentésében, hogy az 1919. évi washingtoni egyezményt már az egész világon átvitték a gyakorlatba és még ott is, ahol magát az egyezményt nem kodifikálták, más formában túlhaladtak rajta, úgyhogy a 48 órás munkaidő ma sehol a világon nem probléma, csupán nálunk. Meg kell állapítani, hogy az egész világon megindult a folyamat a 40 órás munkahét bevezetésére. Ezt kezdetben a nagy válság idején a munkanélküliség leküzdésére ajánlották s ezért először ott törekedtek megvalósítani a 40 órás munkahetet, ahol a munkanélküliség esetére szóló biztosítás nem volt kellőképpen kiépítve. Nálunk — és êz is hiányzik — nincsen ugyan munkanélküli biztosítás, hallani sem akarnak róla, de 40 órás munkhetünk sincs, sőt még 48 órás sem. 1936-ban Amerikában a nemzetközi munkaügyi szervezet jelentése szerint a munkaidő átlag hetenkint 38 óra 40 perc volt. Egyébként 1933-ban vezették he az Egyesült Államokban a 40 órás munkahetet. Olaszországban 1934-ben vezették be, Németországban a hitlerizmus előtt már egészen közel volt a megvalósuláshoz a 40 órás munkaidő, de mikor a hi ti er izmus győzött, kissé visszavetődött a kérdés, noha hivatalosan szeretnek azzal hivalkodni, hogy ott is történnek dolgok ezen a téren. Franciaországban a Blumnkormány 1936 június 21-én léptette életbe a 40 órás munkahetet és az ipari és kereskedelmi üzemekben, a bánya- és kohóüzemekben Franciaországban az átlagos heti munkaidő 38 óra 49 perc. tehát az amerikai szisztémát érvényesítették. Uj-Zélandban 1936 június 8-án törvényesítették a 40 órás munkahetet. Szovjet-Oroszországban — amint tudjuk — minden öt munkanap után egy szabadnap következik és napi hét órai 'munkaidő van, Belgiumban 1936 július 9-én vezették be egyes iparágakban a 40 órás munkahetet. A 40 órás munkahét — mint mondottam — már az egész világon megvalósult, sőt, mint adatokkal bizonyítottam, igen sok helyen már túl is haladtak ezen a ponton. Ide kell kapcsolnom az ipari, kereskedelmi es irodai munkabérek kérdését is, amelyek tekintetében Magyarország, sajnos, messze mögötte marad a külföldnek. A bérek nálunk az utóbbi években katasztrofálisan esö'kkentek. Peyer Károly t. képviselőtársam beszédében néhány adatot ismertetett, legyen szabad ezeket más adatokkal is alátámasztani. A magyar gyáripari érdekeltség állandóan panaszkodik, — és tegnap az előadói beszédben is voltak ilyen panaszos hangok — de ennek ellenére inueg kell állapítanunk, hogy a termelés indexszáma 1930-tól 1936-ig 95'5%-ról 130"6% -ra növekedett. 1935-ben 13.571 nagy- és középipari telep volt üzemben Magyarországon, A gyáripariban előállítottak 2.175,849.000 pengő értékű árut, a középiparban pedig 356,016.000 pengő értékO árut, az összes produkció tehát 2,531,915.000 pengő értékű. A munkabér a gyáriparban 257,211.000 pengő, a középiparb

an pedig 68,708.000 pengő volt. A munkáslétszám és a munkabér így viszonylott egymáshoz ez idő alatt: 1929-ben 241.305 munkás volt, 1936-ban pedig 251.297 munkás. Munkabért kifizettek 1929-ben 366,589.000 pengőt, 1936-ban pedig, tehát hét évvel később 290,283.000 pengőt, vagyis a mérleg a következő: 10.000-rel több munkást foglalkoztattak 1936-ban, mint 1929nben ós 76 millió pengő munkabérrel kevesebbet fizettek ki a magasabb munkáslétszámnak. Ez nemcsak csökkenés, ez nemcsak lemorzsolódás, hanem valóságos zuhanása a munkabéreknek. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt nem akarja senki észrevenni és honorálni. Ezzel szemben legyen szabad a panaszkodó nagytőke egyetlen számadataira rámutatnom. Egy igen előkelő, nagytekintélyű, nagyvagyonú, nagyjövedelmű vállalat, a Mák. tőkealakulása 1930—1936 között 30%-kai emelte a saját tőkéjét, 110 millió pengőről 1416 millió pengőre, Csak az értékcsökkentési tartalékalapokat 222 millió pengővel emelte. Valamennyi nagyobb iparvállalat körülbelül hasonló arányú tőke- és jövedelemfejlődést tudna kimutatni, ha ilyet kimutatni akarna, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a magyar kereskedelmi törvény értelmében és a mérlegtechnika lehetőségei szerint miképpen lehet nagy tőkéket és jövedelmeket eltitkolni; és nagyon jól elképzelhetjük, hogy ha ilyen tőkéket és tőkeszaporulatot kimutatnak, a látenciák mennyire 'rúgnak. Éppen ezért kellene, nemcsak a munkaidő csökkentése terén, hanem a minimális munkabérek megállapítása terén is szaporább ütemben előbbre vinni a dolgokat. Szóvá tettem ezt már a költségvetés általános vitájánál is és rámutattam anra, hogy ez a két kérdés, főképpen a munkaidő rövidítése és a minimális munkabérek megállapítása igen lassan halad előre. Két számot mondtam, 15 és 18%-ot, mire a miniszter úr megkérdezte, hogy ezt a házszámot honnan vettem. (Zaj a jobboldalon. — Farkas István: Csendet kérünk urak! — Elnök csenget.) Igen t. Ház és igen t. miniszter űr, én ezt a házszámot részben az 1937/1938. éyi állami költségvetés idevonatkozó részletezésének az iparügyi minisztériumra vonatkozó füzetéből vettem, amelynek 28. oldalán maga az indokolás megállapítja, hogy »rövid másfél esztendő alatt a foglalkoztatott munkások számát tekintve, az ipari munkás62*