Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-216
Az országgyűlés képviselőházának 21 esnek végrehajtva. (Propper Sándor: Azérí vannak rendőri büntetőbíróságok! — Zaj.) Ezeket kívántam rövid időm alatt a tárcával kapcsolatban elmondani. Minthogy ezekkel a rendelkezésekkel szemben bizalmatlan vagyok, a költségvetést nem tudom elfogadni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Huszár Mihály jegyző: Schmidt Lajos! Schmidt Lajos: T. Ház! Van ennek az országnak, egy becsületes társadalmi osztálya, amely szaktudás tekintetében világviszonylatban is megállja a helyét, hazafiasság szempontjából pedig első helyre sorozható, ez a magyar kézművesiparosság. A magyar kézművesiparosság ügyes-bajos dolgaival óhajtok ma a költségvetéssel kapcsolatosan foglalkozni. (Hulljuk! Halljuk!) Az aki az ipari összejöveteleken meg szokott jelenni, nagyon jól tudja, hogy ma az iparosságot leginkább az aggkori biztosítás érdekli. Való tény, hogy úgy a mezőgazda, mint a kisiparos, annak ellenére, hogy egész életén át szorgalommal, takarékossággal dolgozik és sikerül bizonyos Összeget megtakarítania, sohasem tudhatja azt, hogy esetleg egy elemi csapás, vagy egy devalváció következtében nem veszti-e el verejtékkel megszerzett vagyonát, egyik napról a másikra és nem szorul-e rá öreg napjaiban arra, hogy más emberek, barátok segítsék. így azután szorultságában talán még kegy elemkenyeret, alamizsnát is kénytelen elfogadni. Nem (hinném, hogy az aggkori biztosítás ideális elgondolását ne lehetne megvalósítani annál is inkább, mert hiszen a mezőgazdaság és az ipar ezt nem ingyen akarja, hanem fizetni akarja a biztosítási díjat, mégpedig a mezőgazda a jövedelemadója után, az iparos, a kereskedő pedig kereseti adója után bizonyos százalék hozzászámításával, amiből a biztosítási összeg kikerülne. Nézetem szerint az a kormány, amely ezt az ideális elgondolást megvalósítaná, örök hálára kötelezné azokat a polgárokat, akik ezt ma tőle elvárják. T. Ház! Súlyos sérelme még az iparosságnak, hogy róluk az adósságrendezésnél teljesen megfeledkeztek, pedig nagyon sokan vannak az iparosok között olyanok, aki anyagi leromlásukat a mezőgazdaság súlyos helyzetének tudhatják be. Az iparosság az ő magasabb intelligenciájánál fogva sohasem követelte azt, hogy ugyanabban az elbírálásban részesítsék az adósságrendezésnél, mint a mezőgazdákat, de azt jogosan elvárhatta volna, hogy mérsékeltebb kamatlábat vessenek ki tartozásai után és azt az iparost, aki ennek a mérsékeltebb kamatlábfizetésnek eleget tesz, ne lehetett volna peresíteni, ne lehetett volna vagyonát zárlat alá venni, ne lehetett volna csődbe juttatni. Ez olyan egyszerű minimális követelés, amelynek teljesítését a magyar iparosság az ő tudásánál, hazafias érzésénél fogva jogosan elvárhatja és ezt a jogos követelését még a mai napig is fenntartja. (Czirják Antal: Csak a pénzügyminiszter úr nem teszi meg!) Súlyos kérdése még az iparosságnak a kontárkérdés megoldása. Kontár az az iparos, aki iparengedély nélkül dolgozik. Az ilyen kontár nemcsak áz iparosságnak, hanem magának a kincstárnak is kárt okoz, mert adót nem fizet, ipartestületi tagsági díjat nem fizet és ezáltal természetes dolog, hogy versenyezhet azzal az iparossal, aki mindezeket megfizeti. Ezen csak úgy lehetne segíteni, ha nemcsak a kontárt bün6. ülése 1937 május 21-én, pénteken. 437 tetnék meg a hatóságok, hanem azokat is, akik kontárokkal munkát végeztetnek. Súlyos sérelme a bajba jutott iparosságnak, mégpedig a legnagyobb nehézséggel küzdő molnáriparosságnak az, hogy az őrlési forgalmi adót, amellyel az 1930/32. évben adósak maradtak, ha részletekben is, de még most is meg kell fizetniök. A magyar malomipar az összmonarchiára volt berendezkedve, természetes tehát, hogy ebben az iparban túlméretezés állott be. Annakidején, amikor a gabonaárak leromlottak, a mezőgazdákon úgy gondoltak segíteni, hogy forgalomba hozták az úgynevezett bolettát. Annakidején tehát a molnárnak nemcsak a búzát, hanem a bolettátis meg kellett fizetnie, azt a búzát a költségén fel kellett őrölnie és ezt az őrleményt kereskedőnek, péknek átadni. Amíg más ipari és kereskedelmi cikkeknél az úgynevezett forgalmi adót akkor kellett az illető kereskedőnek lerónia, amikor azért pénzt kapott, addig a molnáriparban ez egészen másként volt. Az őrlési forgalmi adót akkor kellett volna megfizetni, amikor a búzát felőrölték^ azonban a tőkeszegény molnárok ezt az őrlési forgalmi adót megfizetni nem tudták, akkor gondolták megfizetni, amikor az őrleményért pénzt kapnak. Ellenben egy fillért sem kaptak, így tehát azzal az őrlési forgalmi adóval a kincstárnak adósak maradtak. Ha méltóztatnak elhinni, ha nem, ennek ellenére is követeli a kincstár ezt az elmaradt őrlési adót és a molnárok kötelesek mind a mai napig, ha részletekben is, de megfizetni. Sérelmesnek tartom ennek a forgalmi adónak befizetési kötelezettségét olyan áru után, amelyért valaki pénzt nem kapott, ellenben azért pénzt adott és vagyonát veszítette. Éppen ezért az őrlési forgalmi adót ilyen esetben el lehetne engedni. Eizért az volna a kérésem a pénzügyminiszter úrhoz, hogy vizsgálja felül ezeket az elmaradt őrlési forgalmi adókat és ha tényleg olyan esetek vannak, ahol a molnár önhibáján kívül — azért, mert árujáért pénzt nem kapott — maradt adós a forgalmi adóval, ha önhibáján kívül jutott nehéz anyagi helyzetbe, akkor ezt az őrlési forgalmi adót olyan arányban, amilyenben a veszteségek érték, engedje el, vagy pedig írja le annak teljes egészében. T. Ház! Nincs pénzünk, szegények vagyunk. Még a legforgalmasabb utak helyrehozatalára sem telik. Méltóztassanak az én választókerületembe jönni és egy autobu&zkirándulást tenni Mohácsról Pécsre, vagy Mohácsról Bátaszékre és látni fogják, hogy valóságos életveszedelem ezeken az utakon autóbusszal közlekedni. Az autóbusz-vállalkozók nem győznek elég rugót és tengelyt csináltatni, pótolni a gummikat, pedig az útadót in fizetik, az autóadót is fizetik, úgy, hogy egy hattonnás teherkocsi után az évi adó 1300 pengőt tesz ki. Szomorú következménye pénztelenségünknek, hogy a költségvetésben nem tudjuk ezt a címet eléggé dotálni, de nagy bajunk az is, hogy útügyi törvényeink elavultak. Ezeket az útügyi törvényeket még akkor szerkesztették, amikor nem volt ilyen nagy forgalom, sem kocsiban, sem autóban. Az volna a legfontosabb az utak karbantartása érdekében, hogy ú.i útügyi törvéuyt alkossunk és az útügyi költségvetést magasabb összeggel dotáljuk, Méltóztassék megengedni, hogy áttérhessek az ifjúság mostani szomorú helyzetére is. Ezt a kérdést nem lehet eléggé felszínen tarol*
