Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-216

432 Az országgyűlés képviselőházának 21 6. ülése 1937 május 21-én, pénteken. Huszár Mihály jegyző: vitéz Somogyváry Gyula! vitéz Somogy váry Gyula: T. Ház! Megvallom, zavarban voltam, amikor — mindössze néhány percet kitevő — felszólalásom tárgyát mérlegelve a felett kellett döntenem, vájjon melyik tárca költségvetésének vitájához iratkozzam fel? Melyik minisztérium főfelügyelete alá tartozik az a kérdéscsoport, amelyet érinteni kívánok? Nemzetpolitikai szempontból kétségtelenül a miniszterelnökség különös gondozó figyelmét érdemelné meg, művészi tekintetben, helyesen, ezidőszerint is a kultuszminisztérium hatáskörébe tartozik, míg a kérdéses csoport többi részei az iparügyi minisztérium főfelügyeleti hatáskörébe illenek. Ha ezek után mégis az iparügyi tárcához iratkoztam fel mondanivalómmal, tettem ezt két okból. Egyfelől azért, mert az iparügyi miniszter úr mindig különös figyelemmel és szeretettel fordult ezek felé a kérdések felé, másfelől pedig azért, mert azokat a bizonyos védelmi rendszabályokat, mondhatnám legsürgősebb remediumokat, amelyeket kérni kívánok majd felszólalásomban, tőle szeretném kérni. Igen t. Ház! Már ennek a kérdéscsoportnak ilyen három ágra való tagoltsága is mutatja azt, hogy meglehetősen újszerű intézményről van szó, amelynek bonyolultsága végleges rendezést kíván, tehát úgy vélem, szolgálatot teszek akkor, amikoir a konkrét kérés előadása előtt, néhány gondolattal igyekezem hozzájárulni, a közvéleményben ezek körül uralkodó eszmezavarok tisztázásához. Szólanom kell arról az intézményről, amely talán a leghatásosabban tárta az ország és a világ elé a magyar néplélek szépséges kincseit, szólanom kell az országos bokrétamozgalomról és annak egyes kérdéseiről. (Halljuk! Halljuk!) Erre késztet elsősorban a szeretet, hiszen ennek egyik legszerényebb elindítója én voltam. Közel tíz esztendővel ezelőtt a rádió néprajzi közvetítéseinek kezdeményezésével olyan áramlatot indítottunk el, amelyből azután Paulini Béla a maga lelkes magyarszeretetével, nagyszerű agilitásával és páratlan hozzáértésével kivirágoztatott egy nagyszerű és öntudatos népi mozgalmat. (Rakovszky Tibor: Mindenkitől magárahagyatva! — Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) Szólnom kell azonban azért is, mert ezt a mozgalmat bizonyos veszedelmek fenyegetik, még pedig két irányban. A veszély egyfelől a Gyöngyösbokréta, sőt, az egész bokrétamozgalom keretében történő bemutatások ellen irányul. De veszedelem fenyegeti a bokrétamozgalom keretében jelentkező népművészetnek művészi produkcióit, faragásait, kerámiáit és a többit is. Illetéktelen, hozzá nem értő, pusztán üzleti vagy idegenforgalmi célokat látó törekvések minduntalan beleavatkoznak ennek a mozgalomnak ügyeibe. Mesterségesen kiagyalt népszokásokat, népművészeteket akarnak »telepíteni« olyan területekre, amelyeken ezek a népszokások vagy népművészetek sohasem voltak meg. Évszázadokon át alig törődtek a népművészet szépségeinek feltárásával és büszke és Öntudatos hagyományokká való erősítésével. Nagyon jól emlékezem még, amikor atyai jóbarátom, Herman Ottó, a magyar néprajzi tudomány megalapítója hasztalan kiáltozta szerte az országba, hogy ne engedjük elsüllyedni, ne engedjük feledésbe merülni népművészetünket, népszokásainkat, dalainkat, viseletünket; jóformán senki sem hallgatott rá. Sőt, amikor a rádió néprajzi közvetítéseivel úgyszólván az utolsó pillanatban sikerült megmentenünk ezt a már-már elmerülő kincset, még akkor is sokkal több volt a gáncs és a gúny, mint a megértés. Amikor azonban Paulini Béla páratlan agilitással összemarkolta és a világ elé tárta ezt az eleven magyar csodát, akkor egyszerire jelentkezett: az üzlet. Élelmes ügynökök kezdték bejárni az országot, akik igyekeztek összegyűjteni a legszebb férfiakat és a legszebb leányokat, hogy azokat cigány ruhába, huszárruhába, vagy éppen kitalált népszínműkosztümokbe öltöztetve, üzleti vállalkozás keretében mutogassák öt világrészben. Az akkoriban kisürgetett védőrendelet egyelőre véget vetett ennek a producer-kísérletnek. De vannak jóindulatú naivak, akik ma is »terjeszteni«, »új formákkal bővíteni« és »stilizálni« akarják ezt a népművészetet, sőt horribile dictu, »művészi vezetés« alá akarják helyezni! (vitéz Tóth András: Meg is halna akkor!) Szomorú jellemzője a közvéleményben e körül élő eszmezavarnak az a tény, hogy akadt világhírű magyar muzsikus, aki azt vélte hiányosságnak, hogy a bokrétamozgalom nincs magasabb művészi vezetés alatt. Pedig a népművészet addig marad népművészet és addig marad meg hamisítatlan hamvas bája, amíg a javítani és stilizálni kívánó jószándék vagy műsor gyártó üzlet abba bele nem avatkozik. (Helyeslés./ Nem akarunk úgy járni a bokrétamozgalomban összefogott népművészettel, mint ahogy valamikor a mezőkövesdi matyó kézimunka járt, amikor az iparművészeti stilizáló törekvések azt megrontották és egyesek üzleti érdeklődése a maga prédájává tette a matyómunkát, úgyhogy még ma sem tudta, teljesen kiheverni azokat a károkat, melyeket annakidején szenvedett. Az üzlet maradjon üzlet, az iparművészet maradjon meg a maga egyéni művészetének nemes határai között, de ne akarják a maguk formáit vagy érdekeit rákényszeríteni a népművészetre. Nagyon tisztelem, becsülöm és elismerem az Országos Iparművészeti Társulat törekvéseit és Őszinte örömöm telik benne, ahányszor sikereket ér el: iparművészeti téren. De tiltakozom az ellen, hogy stilizáló szándékkal, vagy akármilyen, mondjuk nemesítő törekvéssel beleavatkozzék a borkétamozgalomban jelentkező népművészet ügyeibe. Ne akarja senki a néplélek egyszerű tulipánjait stilizálni. Elismerem készségcsen, hogy az a stilizált tulipán formára talán sokkal szebb lesz, de nem lesz többé népművészet. Nagyon kérem az iparügyi miniszter urat, aki a magyar népi gondolat bátorszavú hitvallójának mutatkozott min Jig, hogy roppant elfoglaltságában szakítson egyszer magának időt, amikor azután az egész kérdéscsoport, melyet most itt előadtam, alapos vizsgálat alá kerülhet. És akkor húzzuk meg a határt az iparművészet, a háziipar és a népművészet területei között! Ez a három kérdés nem keverhető össze, mint ahogy sajnos, összekeveri a közvélemény és igyekeznek összekeverni azok, akiknek ebből az összebonyolítáyuó! látható hasznuk van. Az iparművészet feladatkörét szükségtelen különösebben meghatározni, hiszen minden pontosabb definíció nélkül is meglehetősen látjuk. A háziipar kerete ugyancsak körvona-