Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-216

416 Az országgyűlés képviselőházának 216. ülése 1937 május 21-én, pénteken. töttsége is. A világgazdasági javulást különösen a külkereskedelmi forgalom növekedése mutatja, amellyel kapcsolatban az ipari munkanélküliség világszerte csökkent. Nagyon érdekes az a kimutatás, amelyet a nemzetközi statisztikai intézetek közölnek e tekintetben. Nevezetesen legerősebb az ipari munkanélküliség csökkenése Németországban, ahol 3,900.000ről egy milliónál kevesebbre csökkent a munkanélküliek száma; erős a csökkenés Angliában is, 2,400.000-ről 1,600.000-re. Amerikában az Egyesült Államokban 15 millióról 8 millióra csökkent a munkanélküliek száma. Egy nagy ország van csak, ahol a munkanélküliek száma nem csökkent, hanem emelkedett és ez Franciaország, ahol a legutóbbi időben 200.000-ről 400.000-re emelkedett a munkanélküliek száma: nyilván a kommunistapárt által befolyásolt szociális és gazdasági politika következménye ez a helyzet. Bár nem tartozunk a fegyverkező államok közé, kétségtelenül megállapítható, hogy Magyarországon a világgazdasági fejlődésnek jótékony hatása szintén tapasztalható és a gazdasági élet nálunk is fellendülőben van. Ez a fellendülés nem egyenletes. A^ budapesti kereskedelmi és iparkamara beszámolója elismeri, hogy az »1936. évi adatai gyáriparunk nagyarányú fejlődéséről tesznek tanúságot és ha összehasonlítjuk ezt a fejlődést az általános gazdasági javulásnak az egyéb ágazatokban is mutatkozó, de jóval szerényebb jeleivel,, akkor megállapítható, hogy a magyar gazdasági fellendülés középpontjában gyáriparunk áll«. A nemzetközi statisztikával még csak rá akarok nmtatni arra, hogy a gyáripar fejlődésében csakugyan Magyarország áll a tíz állam között az első helyen, — mint a Magyar Gazdaságkutató Intézet közli — mégpedig az 1932-es, tehát a mélyponton lévő évvel szemben 1306-os indexszámmal, azután következik a legerősebb fellendülés Anglia 120'9-es, Németország 107-es indexszámmal, és itt megint Franciaország az, amelynél nem fellendülés van, hanem visszafejlődés a mélyponttal szemben 77-es indexszámmal. Visszatérve a magyar fejlődésre, meg kell állapítanunk, hogy r gyáripari fejlődésünk a termelés mennyiségét illetőleg kétségtelenül olyan konjunktúrába jutott, amilyenben a háború óta még nem volt. Általános nemzeti szempontból örülni kellene ennek a fejlődésnek, azonban megjegyzés nélkül nem lehet elmenni e fejlődés megállapítása mellett, mert ez a fejlődés nincsen teljes harmóniában a többi termelési ág fejlődésével. Hazai nagyiparunk fejlődésére vonatkozó észrevételeimet három csoportra osztom: a munkáskérdésre, az árpolitikára és a népesség eloszlására. Ami a munkáskérdést illeti, nagyon vigyázni kell arra, — és nem szabad alkalmat elmulasztani — hogy üzleti konjunktúrában van a legjobb alkalom arra, hogy a^ szociális politikát a törvényhozás és a kormányzat tökéletesen kifejlessze. Most van tehát itt az idő arra, hogy az egész munkás jól éti politikát — értve ezen a munkabér, a munkaidő és a munkáslakások ügyét — iparkodjunk megszervezni. A munkabér kérdése ismét kétfelé oszlik. Az egyik a minimális munkabérek megállapítása, a másik a családi munkabér megvalósítása. Ami a minimális munkabéreket illeti, a miniszter úr költségvetési .bejelentésében utal arra, hogy^ az iparvállalatoknál a munkáslétszám 25 százalékánál meg van állapítva a minimális munkabér. Azóta természetesen, amióta a költségvetés elkészült, kétségtelenül előrehaladt ez a helyes szociálpolitika. A munkások 20. százalékánál átmenetileg felesleges .a minimális munkabérek megállapítása, 25 százalékánál pedig most van megállapítás alatt és így körülbelül 30 százalék az, ahol még a minimális munkabér rendezetlen. Ami a családi munkabért illeti, különösen hangsúlyoznom kell, hogy most az üzleti konjunktúrában minden módon arra kell törekednünk, hogy a családi munkabért megvalósítsuk. A miniszter urat e tekintetben nagy elismerés illeti, mert volt bátorsága elsőnek kimondani, hogy a családi munkabért iparkodik az ipar egész területén megvalósítani. A nagy pápa, XIII. Leó, Be rum No varum kezdetű encikldkájának ez a hatalmas kezdeményezése egyedül alkalmas arra, hogy békét teremtsen a társadalmi osztályok között (Ügy van! Ügy wan!), mert kétségtelenül szükség van arra, hogy a munkás ne csak magának keressen, hanem családjának is és ne legyen kénytelen a sokszor apró gyerekekkel bajlódó anya munkába menni, otthagyni gyermekeit és a kiskorú gyermekeknek se kelljen munkába menniök. A miniszter úr intézkedéseit, azt hiszem, a Ház egyhangú helyesléssel kíséri (Ügy van! Ügy van!) és amikor költségvetési jelentésében megállapítja, hogy a családi munkabért már nagyon sok ipari vállalatnál sikerült megvalósítania és reméli, hegy jogalkotásra e tekintetben nincsen szükség, azzal bátorítom a miniszter urat, hogy amennyiben azt látná, hogy jogalkotásra van szükség, akkor készek leszünk ebben a jogalíkotási munkában támogatni. A munkaidő tekintetében a heti 48 órai munkaidő bevezetésére vonatkozólag a miniszter úr körülbelül ugyanazokat mondotta, mint a minimális munkabérekre vonatkozólag, hogy itt is rendezetlen még a munkásság 50 százalékának a munkaideje. Kétségtelen, hogy ma már a munkaidő tekintetében külföldön előrehaladottabb állásponton vannak, de a fokozatos haladás különösen gazdasági téren nagyon indokolt. Ezt azzal szögezem le, hogy az üzleti konjunktúrát ebben a tekintetben is ki kell használni. Ezek a tények önmagukért beszélnek. Ezekben a tényekben látom a keresztény reálpolitikát, amelynek az ipari életben különösen meg kell nyilatkoznia. (Ügy van! a jobboldalon.) A keresztény reálpolitikának, az emberszeretet politikájának további fontos követelménye a munkáslakások kérdése. Egészen más a lelkülete, az érzése annak az embernek, akinek van saját otthona, aki családi körét ott látja a maga kis tulajdonában. (Ügy van! Ügy van!) Ezért arra kérem a miniszter urat, — bár tudom, hogy erre is nagy gondja van — hogy a munkáslakások kérdésében méltóztassék szociálpolitikáját kiegészíteni és a munkáslakások kérdésében minden más tényezővel szemben messzemenő igényekkel fellépni. Erre különben beszédem későbbi fonalán még visszatérek. Meg kell emlékeznem a negyedik pillérről, a munkaközvetítés kérdéséről. A modern állam, amelyben különösen a lakosságnak túlnyomó része él a két keze munkájából, nem fokozhatja le a munkaközvetítést oda, hogy azt tisztán társadalmi szervekre bízza, hanem saját felada-