Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-209

34 Az országgyűlés képviselőházának Î adók formájában kerül az államkincstárba. Ez annál nagyobb baj nálunk, ahol a kis jövedelmek tényleg olyan kicsik, olyan alacsonyak, valósággal törpejövedelmek, hiszen az egy emberre eső évi jövedelem nálunk az 1934-es statisztika szerint nem tesz ki többet, mint 200 pengőt, akkor, amikor Angliában 1200 pengőt tesz ki. Éppen mostanában hozták az összes magyar lapok azt a londoni jelentést, amely szerint a nagy angol fegyverkezési beruházásokat most szavazták meg az angol képviselőházban. Cham* berlain pénzügyminiszter, aki rövidesen miniszterelnök lesz Angliában, nyújtotta be ezt a javaslatot és ennél a javaslatnál csoda történt, hogy az ellenzéki pártok épenúgy, mint a kormánypártok, egyhangúlag szavazták azt meg. Miért? Azért, mert Chamberlain úgy állította össze a fedezetet, hogy az egyenes adófizetőket rótta meg csupán, s közvetett adót, antiszociális adót egy fontot ki nem vetett. Megrótta ellenben az egyenes adókat fizetőket és a nagy vállalatok jövedelmét. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Angliában, ahol hatszorosan nagyobb az átlagjövedelem, az úgynevezett szabad jövedelem, mint nálunk, ráeszméltek arra, hogy nem lehet tovább feszíteni a húrt és nem lehet széles társadalmi osztályokat továbbra is közvetett adókkal sújtani. Nálunk azonban, ahol hatszor kevesebb az átlagjövedelem, a kormányzat még mindig nem jött erre rá. T. Ház! Egy új adópolitika nyomait nem látjuk sehol. A múlttal szemben tehát változást nem látunk, csak a költségvetés emelkedésében, de nem látunk nagyobb változást a tételek egymáshoz való arányában sem. A kisebb változás nem jó tendenciát mutat. Éveken keresztül igyekeztek az ittvolt képviselők lenyomni a költségvetési tételeket. Boldogok voltaik, ha egy-két millióval kevesebbet kellett megszavazniok. Most azonban ennek éppen az ellenkezőjét látjuk. Megint megindult a költekezés, emelkedik a költségvetés és elfeledkeznek arról, hogy sokkal könnyebb az igényeket kielégíteni, bizonyos színvonalat elérni és könnyebb a tételeket folyton emelni, mint később a színvonalat leszállítani, lefaragni. Igaz, hogy a deficitünk 75 millióval csökkent, de ez nem vigasztaló ránk nézve, amikor azt látjuk, hogy viszont a tételek minden téren emelkedtek. (Hunyadi-Vas Gergely: Jobb azért, mintha szaporodott volna a deficit!) Az olyan mindegy. Ez egyszerű könyveléstechnikai kérdés, igen t. képviselőtársam. (Béldi Béla: Zárszámadási!) Az technikai kérdés, hogy mit vesznek deficitnek és mit nem. Ellenben annál aggasztóbb, hogy amikor mindig azt halljuk emlegetni, hogy a trianoni teher csökkenni fog évről-évre, ugyanakkor viszont a tisztviselők és nyugdíjasok száma mégis aggasztóan emelkedik. A szanálási korszak kezdetén a költségvetés félmilliárd körül járt. A magyar polgárok adókapacitása, teherbírása körülbelül egy milliárd körül jár, most azonban költségvetésünkben az állami közigazgatás és az üzemek öszszege maga 1267 millió pengő. Ehhez jönnek még a közületek, autonómiák adói, amelyek együttesen 383 millió tesznek ki. Egész költségvetésünk tehát 1.650,0O0.000-t tesz ki. Az emelkedés három év alatt összesen 117 millió pengő. Azt mondhatnók, hogy mindez helyes volna abban az esetben, ha általános nagy ja.vulást látnánk az egész vonalon s ha a lakosság teherbírása tényleg egyszerre felszökkent 79. ülése 1937 május 10-én, hétfőn. volna. A pénzügyminiszter úr is azt mondja azonban, hogy csak bizonyos rétegekre terjed ki a javulás. De még továbbmegyek. A Pk. elnöke, Keresztes-Fischer Ferenc, a következőket mondotta (olvassa): »A konjunktúra javulási tünetei csak a közvetlen pénzyilággaj kapcsolatos nagyobb szervekig és intézményekig jutottak el«. Sajnos, hogy ez autentikus nyilatkozat. Kérdem, hogy a magyar társadalmi osztályok szélesebb rétegei mikor voltak kapcsolatban a pénzügyi világgal? Sajnos, soha. T. Ház! A pénzügyminiszter úr lehet kitűnő szakember, — ezt én nem vonom két; ségbe — bár most újabban az új pénzügyi tanok azt mondják, hogy a pénzügyminiszternek nem is kell szakembernek lennie. A jó pénzügyminiszternek nem is ez a kritériuma, hanem elsősorban az, — ezt mondják — hogy erős akaratú és állhatatos ember legyen, aki szembe tud szállani és ellen tud állani született ellenfeleivel, a többi miniszterrel és a képviselőházzal, mert ezek természetüknél fogva költekezni akarnak. Sajnos, a költségvetésből nem látom, hogy a jó pénz ügy miniszternek ezek ta kritériumai jelentkeznének, mert úgylátszik a t. pénzügyminiszter ur nem tud ellenállni többi minisztertársának és az emelkedő tendenciának sem. Az adókivetés nem egyszerű matematikai művelet, amelyben a számoszlopokkal úgy tudunk dobálózni, ahogyan akarunk. A költségvetés számoszlopai mögött családok, emberi sorsok és maga a nemzet van. Aki tehát nem igazságosan veti ki az adót vagy pedig rossz költségvetést szavaz meg, az tulajdonképpen erkölcsi feladatát rosszul teljesíti és az egész nemzetnek kárára van. Az igazságtalanság pedig mindig rombol és destruál. Még a gazdagok kárára elkövetett igazságtalanság is rombol, mennyivel inkább rombol tehát a szegényebb társadalmi osztályok kárára elkövetett igazságtalanság; (Igaz! Ügy van! a bál középen.) pedig ez adódik elő a legtöbbször, mert a szegényebb társadalmi osztályok nem tudják saját igazságukat kiverekedni, gyámoltalanabbak, ellenben a gazdagabb társadalmi osztályok inkább elérik céljukat. (Hunyadi Vas Gergely: Hát az egyszoba-konyhás lakások adójának elengedése?) T. képviselőtársam, ez nagyon kevés. Az adókivetésről beszéltem. Ez és az adók felhasználása nem könnyű dolog. Es ha a? állam egyszerűen hozzányúlna az emberek jövedelmeihez a nélkül, hogy a legszükségesebb dolgokra fordítja azokat, abban az esetben a magántulajdonhoz nyúl hozzá indokolatlanul. Az adókivetés és az adó felhasználása együtt-bár két külön aktusnak létszék is s százan és ezren végezzék is — tulajdonképpen felelősség szempontjából egyetlen osztatlan morális akció, amelyért, a pénzügyminiszternek, az egész minisztériumnak és a képviselőháznak a felelősséget vállalnia kell. Nekik kell tehát látniuk azt, hogy honnan lehet elvenni és hova lehet juttatni, mert a költségvetés nemcsak jövedelem eloszlást jelent és sokszor ez nem is baj> ha szociális irányban hat — de már vagy oneloszlást is jelent. A költségvetés ugyanis bizonyos társadalmi osztályoktól vagyont vesz el, viszont másoknak adókedvezmény és egyéb formában vagyont juttat, tehát az egész magyar gazdasági élet struktrúráját s ennek következtében morális értékét is átformálja.