Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-215

398 Az országgyűlés képviselőházának 215. dottam, csekély költséggel és nagy szerencsével folytak ezek a fúrások és nem szeretném, ha az állam kiadná a kezéből ezeket, mert itt különféle .szempontok, ezek között honvédelmi szempontok is szerepet játszanak; továbbá pedig az 1933 :XIX. te. értelmében az ebben lefektetett szerződési egyezmény következtében a dunántúli kutatás úgyis magánkézen van. És harmadsorban méltóztassanak megengedni, hogy kételyemet fejezzem ki abban a tekintetben, hogy minden magántőkének feltétlenül érdekében áll-e ezeknek .a kutatásoknak a továbbfolytatása. Ezeket voltam bátor megjegyezni. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik Petainek József képviselő úr! Petainek József: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam bevezető szavaiban kijelentette, hogy nem követi a parlamenti szokást. {Fábián Béla: Hogy került sorra?) En is csatlakozom előttem szólott t. képviselőtársamhoz, aki rövidre szabta felszólalását, méltóztassanak azonban megengedni, hogy eltérjek a parlamenti szokástól annyiban is, hogy hálás köszönetemet fejezzem ki előttem szólott képviselőtársamnak, de egyúttal sajnálkozásomat is azért, mert éppen lovagiasságánál fogva csak rövid ideig élvezhettük egyébként mindenkor nagyrabecsült, értékes és nagy figyelemmel hallgatott felszólalását. A költségvetés általános vitájában mérnöki szempontból vizsgáltam az állam vezetését és bátor voltam ennek a vezetésnek tengelyébe a villamosenergiák felhasználását odaállítani. Az iparügyi tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával nagyon hálás feladat lenne egy mérnök részére, ha sorban végigmehetne az összes szellemi, anyagi és fizikai energiákon és azoknak legjobb felhasználási lehetőségeit tárgyalhatná, mert hiszen az államvezetés tulajdonképpen abban áll, hogy az ország összes rendelkezésre álló energiáit a nemzeti munkán keresztül úgy alakítsuk át nemzeti értékké, nemzeti vagyonná, hogy az a nagy nemzeti célok szolgálása mellett minél több, lehetőleg minden magyar ember boldog megélhetését és jövőjét biztosítani tudhassa. Sajnos, a rendelkezésemre álló idő meglehetősen rövid, és nem mehetek végig sorban az összes energiaforrásokon. Legyen szabad kiragadnom az energiaforrások közül a szerény véleményem szerint legértékesebbet, az embert. Ennek is az Ipari tárcával szorosabb vonatkozásban álló kategóriáját, a kisiparos-társadalmat akarom vizsgálat tárgyává tenni, hogy ez a kisparos-társadalom, mint nemzeti energiaforrás» mint nemzeti erőtényező az állam nagy üzemében milyen helyet foglal el és melyek azok a nemzeti üzemi viszonyok, amelyeknek fennforgása esetén, amelyeknek keretében ez az értékes, ősi társadalmi réteg az optimumot tudj a a nemzet érdekében biztosítani. Nem érdeképviseleti szempontból kívánom tehát a kisiparostársadalom problémáit vizsgálni, nem a kisiparossérelmeknek akarok hangszórója lenni, hanem mint tárgyilagos mérnök-politikus, a nagy nemzeti érdekeknek kívánok szerény kutatója lenni. Nem kívánok most rámutatni arra, hogy az egyes iparágak milyen nagy megbecsülésben részesültek már honfoglaló őseink idejében. Nem kívánok most rámutatni arra, hogy milyen korszakalkotó jelentősége van a kisiparnak a városok fejlődése és a városalakulások terén, annak fontossá; gára sem kívánok rámutatni, hogy a mai ülése 1937 május 20-án, csütörtökön. eszmeáramlatok közepette mit jelent a nemzet részére ez az Önálló, független, öntudatos társadalmi osztály, hanem rögtön, minden multbatekintés nélkül, közvetlenül mint a ma problémájával kívánok ezzel a kérdéssel foglalkozni. Az utolsó évek statisztikája szerint Magyarországon az önálló kisiparosok száma 210.000, az általuk alkalmazott, foglalkoztatott egyének száma kereken 300.000, vagyis összesen 510.000 a kisiparban foglalkoztatott egyének száma. Hozzácsapva ehhez személyenként két-három családtagot, azt állíthatjuk, hogy körülbelül 1—1-5 milliót, tehát a lakosságnak egyhatodát teszi ki azoknak a száma, akik a kisiparból élnek. Már ezek a számuk egymagukban is élénken bizonyítják, milyen fontos szerepet játszik a kisiparostársadalom a nemzet életében. Ha ehhez hozzáveszem azt, hogy csonka hazánk minden négyszögkilométerére 94 lakos esik, tehát a magyar föld a magyar lakosságot eltartani nem tudja, annál inkább kidomborodik az iparfejlesztés fontossága. Amikor az iparfejlesztés fontosságáról beszélek, ezt természetesen nagyiparra és kisiparra egyaránt vonatkoztatom. Ez alkalommal azonban nem kívánok a nagyipar problémáival foglalkozni, sőt még a nagyipar és a kisipar közötti határt sem kívánom megvonni, azt sem akarom vizsgálni, hogy a nemzeti termelésben, a nemzet szempontjából mi a leghasznosabb elosztási mód nagyipari és kisipari termelés között. Ez érdekes, de nagyon messzemenő tanulmány lenne. Ez alkalommal kizárólag a kisipar problémáival kívánok foglalkozni. Bár mint mérnökember, megállapítom, hogy megfelelő állami ellenőrzés mellett és megfelelő vezető szellem mellett a gyáripar nem kell, hogy okvetlenül ellensége legyen a kisiparnak, mert a termékeny és egészséges nagyipar termékenyítőleg és fejleszthetőleg hathat a kisiparra. (Kun Béla: Igen, de most elnyomja a kisipart!) Megállapításom önmagától értetődik, mert hiszen a kisiparos álmai között nem szerepel az, hogy lokomotívokat gyártson, hanem a kisipar természetszerűleg a kvalitás optimumára törekszik. (Esztergályos János: A gyár azonban készít bakancsot!) Hiszen csak a kisipar tudja az anyagban azt a lelket, azt az egyéniséget adni, amelyet a nagyipar sohasem fog tudni megadni és az igen t. szociáldemokrata közbeszóló képviselő úr közbeszólására bátor vagyok egy nagyon érdekes tünetre felhívni az igen t. Ház figyelmét. Az igazi marxista szellem a nagyiparnak, a gyáriparnak és a kisiparnak szembehelyezése alkalmával valamikép inkább a gyáripar mellett foglal állást, valószínűleg Marxnak arra a kijelentésére támaszkodva és azt követve, hogy helyesebb fejlődés az, ha a termelési tényezők fokozatosan mentől kevesebb kézbe futnak össze, mert akkor, ha eljön a nagy pillanat, amikor a kizsákmányoltak lesznek a kizsákmányolók, sokkal kevesebb egyéntől kell ezeket a termelési tényezőket elvenni. Visszatérve az általam említett statisztikai adatokra, bátor vagyok megemlíteni, — bár a statisztikai adatok nem egészen egybevágók — hogy például 1936-FTan cca 500 millió pengővel vette ki részét a kisipar a nemzeti jövedelemből és cca egymilliárd pengőt jelentett termelésének értéke. Ha ezzel szemben a gyáriparnak a közteherviselésben való, részvételét vizsgálom, egészen elképesztő számadatokat kapok, mert míg a mezőgazdaság kereken 15%-kal, a gyáripar 14%-kal vette ki részét a közterhek-