Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-215

394 Az országgyűlés képviselőházának 215. Kissé talán kényelmetlen nekem, midőn mint első szónoknak, erről az oldalról nekem is hasonló tenorban kellene beszélnem a költ­ségvetési tervezetről, annál is inkább, mert az igen t. előadó úr beszédével nem minden te­kintetben értek egyet személyemben sem. (Fel­kiáltások a jobboldalon: Egyikünk sem! — Zaj a középen. — Egy hang balfelöl: Dühöng az egység!) Rám is kissé kellemetlen, ameny­nyiben izig-vérig iparostestvéreim között töl­töttem életemet, tehát inkább a miniszter úr szavainak és intencióinak megfelelően az elő­adói javaslatban is annak a kisiparnak szere­tetét szerettem volna visszatükrözve látni, de azt hiszem, nemcsak az én egyéni véleményem ez, hanem az itt ülő igen t. képviselőtársaim véleménye is. (Ügy van! Ügy van! — Zajos taps a jobboldalon és a középen.) Méltóztassanak megengedni, hogy először a bevezetésben egy­két szóval kiterjeszkedjem éppen a kisiparnak ilyetén támogatására. (Zaj.) Mélyen t. Képviselőház! A költségvetés számadatai, bevételi és kiadási rovatainak ösz­szegei azt bizonyítják, hogy az iparügyi minisz­ter úr szeretete és figyelme az egész kisipar anyagi helyzetének minden területére, nemkü­lönben munkásainak szociális helyzetére is ki­terjed. Amidőn a számadatokat és a címeket ol­vassuk: kisipari hitelintézet, ipari hitelek, fede­zet nélküli kisipari hitelek, nyersanyagfeltárás, ipari decentralizáció, villamosított kisipari üze­mek, ár védelem, irányárak, munkaidő, munka­bérek, családi munkabérek rendezése, családi házak építése, ipari továbbképzés, mestervizsga rendszeresítése és tovább való kiépítése, mind­ezek éppen a kisiparosságnak nagy szeretetéről és anyagi áldozatkészségének idedobásáról tesz­nek tanúságot. E hideg számadatok között keresem ennek a költségvetési tervezetnek lelkét és talán meg­találom abban, hogy az igen t. miniszter úrnak szándékaihoz és terveihez, szívéhez igen közel áll az egész kisipari terület. Ezt szándékolta az ő ipari törvénytervezete és annak végre­hajtása, nemkülönben szándékolták az előbb felolvasott címek, az ezekre kiutalt segélyek, az iparos öntudat emelése és az iparos élet­pályának, az iparos hivatásnak, magának az iparos szakmának tisztelete és becsülete befelé is az egyénekben, valamint kifelé is annak tár­sadalmi felemelése és társadalmi megbecsülése. (Fábián Béla: Vigyázzunk, hogy ez ne legyen halotti beszéd a kisipar felett. — Egy hang jobbfelöl: Nem engedjük!) Ennek az ipari ön­tudatnak, ennek az iparos életpálya megbecsü­lésnek a nevelés, az iparosokkal való foglalko­zás útján kell elhintődnie és elkezdődnie. Az iparosnevelés ne legyen csak ipari szakoktatás, de legyen erre az ipari élethivatásra való neve­lés. Az iparosifjúsággal való foglalkozás maga is — kezdve a tanoncoktól — ezt a célt szolgálja. Maradok mindjárt a tanoncoktatásnál. A tanoncokkal való foglalkozást mondom, tehát nem közvetlenül egyéni nevelést. Igen nagy örömmel látjuk, ha azokat az iparostanoncokat sokszor azokban a javakban részesítik, amelyekben a magyar ifjúság más elemei is részesülnek, ha olvassuk, hogy iparos­tanoncok jaehtolnak a Balatonon, tanoncok mennek síelni a Mátrába. Csak örülök annak, ha végre szegény gyermekekre is rávirrad az egyenlő megbecsülés és testvéri elbánás órája. (Rassay Károly: Helyes!) Ezt nagyon r helyes­nek tartom, ugyanakkor azonban hozzáteszem, hogy ennek nem szabad odafajulnia, hogy az > ülése 1937 május 20-án, csütörtökön. iparostanoncokat elnevelje és elkedvetlenítse az ő tulajdonképpeni életszükségletétől, iparos szakmájától, (Rassay Károly: Ez természetes!) mert sem a tanoncfoglalkoztatás utáni időkben, sem a segédség éveiben szociális helyzete nem lesz olyan, hogy ezeken a területeken kiélhesse ilyen ambícióit. Inkább tehát segítőeszközként kell ezeket kezelniök, hogy az ipari szakma te­rületén, az ipari élethivatás területén, az ipa­ros öntudata terén inkább segítőeszközök le­gyenek, ne^ pedig, hogy elneveljék őket. Felemlítem, igen t. Képviselőház, az ipa­rostanoncoknak valláserkölcsi oktatását és ne­velését. Sokszor és sok alkalommal az életben bizonyos tekintetben antipátiával találkozunk eziránt, pedig nem tudom, hogy annak a ta­noncnak mi kára származhatik abból, ha meg­tanulja Istenét tisztelni, (Rassay Károly: Ügy van!) és megtanulja az ő valláserkölcse sze­rint a gyakorlati mindennapi életét élni. A tanoncokkal ilyetén valláserkölcsi alapon való foglalkozás biztosítja azt a tanoncot, hogy valóban abban az élethivatásban komoly élet­hivatást, szakmájának megbecsülését látja, iparos Öntudattal telik el és ha a társadalom­nak, a hatóságoknak, a minisztériumoknak és a városoknak anyagi támogatását is megkapja szociális helyzetének emelésére, akkor valóban bátran és büszkén vallja magát iparosnak és nem fog ebből a társadalmi osztályból mene­külni. • . 1 ' Most legyen szabad még az iparostanoncok szociális emelkedése szempontjából hangsú­lyoznom, hogy azokban az üzemekben és gyá­rakban, — főleg nagyobb gyárakban — ame­lyek állami ellenőrzés és felügyelet alatt álla­nak, azt látjuk, hogy a tanoncok helyzete va­lóban kielégítő. Egészségügyi szempontból a legteljesebb mértékben és a legminuciózusabb gonddal viseltetnek egészségügyi állapotuk iránt és szellemi nevelésük a munkaidőn túl is teljesen megfelelő. En azoknak a tanoncok­nak a sorsára hívom fel a miniszter úr figyel­mét, akik más műhelyekben dolgoznak, hogy ezeken a helyeken is hasonló nívóra helyeztes­sék a tanoncok szociális és egészségügyi vé­delme. A tanoncsorból átjön a fiatalember a se­gédkorba. Ennek a segédkornak is meg vannak a maga igen nagy nehézségei, amelyek vég­eredményében odavihetik azt az iparossegédet, hogy szakmájától elkedvetlenedik, reményét elveszti, jövőjét nem látja, munkakedvét el­veszíti. Ezek a nehézségek mindjárt a felsza­badulás idején kezdődnek. Sok alkalommal, főleg a kisipari műhelyekben, amikor a tanonc felszabadul, a mesternek nincsen elég jó anyagi helyzete, hogy segédjét továbbra is megtartsa, elkezdődnek a kóborlások, a munkáért való koldulás és kunyerálás. Egy ilyen fiatalember élete, akinek a hol dolgozás, a hol nem dolgo­zás között kell vergődnie, borzasztó nagy lelki katasztrófára vezethet. Idetartozik a kisipari műhelyek szezon­munkája is. A legtöbb iparban, — a szabóknál, a cipészeknél és az építőipar legtöbb ágában — az a segéd egy pár hónap leteltével veheti ismét a vándorbotot és mehet újból munkát keresni. Ha pedig nem talál munkát, azt a kis tőkét kellene elköltenie, amelyet gyűjtenie kellett volna, ha erre meg lett volna a lehe­tősége. A segédeknél nagyon nehéz a társadalmi el­helyezkedés. Méltóztatnak látni, hogy ezekkel a segédekkel szisztematikusan nem is igen

Next

/
Oldalképek
Tartalom