Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-215
392 Az országgyűlés képviselőházának 215. — Taps balfelől. — Czirják Antal: En is napszúrást kaptam már! — Derültség. — Br Berg Miksa (a jobboldal felé): Tapsolni! Tapsolni! — Zaj a jobboldalon.) Elnök: Dulin Jenő képviselő urat illeti a szó. (Zaj. — Czirják Antal: Tökéletes volt! Nagyszerű! A Gyosz.-t még soha senki így nem támadta, mint az előadó úr! — Rassay Károly: Ezek után menjen le az előadói székből, de a pártjából is!) Dulin Jenő: T. Ház! Végtelen türelemmel hallgattam az igen t. előadó úrnak önmagával folytatott polemizálását. (Zaj. — Gr. Festetics Domonkos: Ez igaz! Így van! — Taps jobbfelől-) Az előadó úr beszéde kezdetén tulajdonképpen sérelmezte, hogy őt egyesek nem tartják az iparügyi tárca alkalmas előadójának. (Zaj.) Őszintén megvallva, különösen beszédének második részében állandóan azt néztem, vájjon a karteltárca, vagy az iparügyi tárca van-e jelenleg tárgyalás alatt. Csak az állami költségvetés IV. füzetének állandó szem előtt tartása győzött meg arról, hogy ezúttal az iparügyi tárcáról van szó. (Propper Sándor: Én meg azt hittem, hogy a Gyosz. közgyűlésén vagyok! — Derültség és zaj.) Az igen t. előadó úr olyan hatalmas és olyan nagystílű védőbeszédet tartott a gyáripar s a kartelek mellett, mely mindenesetre a legnagyobb elismerést érdemli, azonban az előadói beszéd szerény véleményem szerint csak annyiban volt bizonyos kapcsolatban a kisiparral, hogy a beszéd tartósnak és majdnem elszakíthatatlannak mutatkozott. (Derültség. — Br. Berg Miksa: Mint a Guttmann-nadrág!) A kisipar költségvetésének tárgyalása kapcsán méltóztassanak megengedni, hogy a rendelkezésre álló most már egészen rövid idő alatt foglalkozzam ezzel a tárcával is. Amikor az iparügyi minisztériumot felállítottuk, akkor az iparügyi minisztérium felállítására vonatkozó törvényjavaslatot örömmel megszavaztam, mert meg voltam győződve arról, hogy ez a minisztérium fogja a kisipar intézményes védelmét szolgálni. (Felkiáltások jobbfelől: Sokat is tett!) Őszintén megvallom, e tekintetben nem volt okom arra, hogy csalatkozást érezzék, mert az iparügyi miniszter úr meleg, érző szívvel viseltetik a kisipar iránt. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon, a középen és a baloldalon.) Természetesen roppant nehéz lehet a helyzete, amikor olyan törekvésekkel találkozik ,mint amelyet az igen t. előadó úr részéről tapasztal. (Derültség és zaj.) T. Ház! Az kétségtelen, hogy óriási harc folyik a nagyipar és a kisipar között. Az is bizonyos, hogy teljesen egyenlőtlen erővel. A kisipar — ezt helyesen állapította meg az előadó úr — nemcsak gazdasági kérdés, ez egy nagy társadalmi réteg életkérdése. Ennek a rétegnek életét tehát azzal a bizonyos állandó elsenyvedési folyamattal szemben, amely a kisiparban mutatkozik, minden körülmények között meg kell védeni. Ha tehát lehet egyáltalán szó arról, hogy az államhatalom valaha segítőleg odaálljon a gazdasági küzdelmekben, akkor — azt hiszem — a gyengébb oildalon kell beavatkoznia. (Ügy van! Ügy van balfelől. Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) A nagyipar mindig meg tudta és meg is fogja magát védeni. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon.) Az a harc, amely a kisipar és a nagyipar között folyik, teljesen egyenlőtlen, először is azért, mert a nagyipar olcsó nyersanyagokat tud beszerezni és azokat a nyersanyagokat, amelyeket ezután a kisiparnak ad, a legtöbb- I ülése 193? május 20-án, csütörtökön. szőr kartelirozva tartja birtokában. A nagyipar rendelkezésére továbbá korlátlanul áll hitel, ha kell, közbelép a Nemzeti Bank, a kisipar azonban, amint méltóztatnak tudni, hitel tekintetében teljesen elhagyatott. A nagyipart védi azután a vám; a nagyipar adóztatása is aránytalanul enyhébb és liberálisabb, mint a kisiparé.. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Bárczay János: Társulati adó!) Ha tehát azt óhajtjuk, hogy a kisipar némileg versenyképes legyen a nagyiparral, — tehát nem azt kérjük, hogy valami különös támogatásban részesüljön, csak azt, hogy lábraállíttassék — abban az esetben éppen ezen a vonalon kell mindenütt a kisipar nyomatékosabb, hatályosabb megsegítésére sietni. Először is a nyersanyagokat és félgyártmányokat drágító karteleket a legkönyörtelenebbül meg kell rendszabályozni. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) mert amíg ez nem történik meg, adig a kisipar csak vegetál, nyomorog. Másodszor: gondoskodni kell arról, hogy a kisipar megfelelő hitelhez jusson, hogy hitelhez jusson egyfelől az a kisipari réteg, amely megfelelő garanciát is nyújt atekintetben,. hogy a kölcsönt visszafizeti, másfelől gondoskodnunk kell azokról a kisiparosokról is, akik nem rendelkeznek megfelelő anyagi garanciával, akiknél a tisztesség és az iparosbecsület az egyetlen garancia arra, hogy az esetleges állami támogatást visszatérítik. Egészen új rendszerrel lehetne talán kísérletezni a kisipari kölcsön tekintetében. Nevezetesen a kisiparos valószínűleg szívesen engedményezné a vállalkozás összegét és ha a vállalkozási összeget engedményez, akkor azt hiszem, különösebb nehézség nélkül lehetne a kisiparost megfelelő segítségben részesítenünk. Mindezt természetesen nem azért hozom elő, mintha nem lennék meggyőződve arról, hogy az iparügyi miniszter úr, aki mindezekkel állandóan törődik, ne tudná mindezt sokkal jobban, mint én. (Brogli József: Most csinálja!) Pusztán csak a közhangulatnak akarok itt kifejezést adni, és azt hiszem, összes képviselőtársaim, akik ennél a tárcánál felszólalnak, mind megütik ezt a témát. (Rajniss Ferenc: Egységesek vagyunk ebben!) Hiszen ezezl kap az ország házában visszhangot az az általános óhaj, amely az országban kétségtelenül megvan. Különösen akkor, amikor állandóan azt hangoztatják,, hogy elszakadtunk a néptől, nem egészen közömbös, hogy az emberek lássák, hogy itt a parlamentben igenis nap-nap mellett állandó visszhangja van azoknak a jogos követeléseknek, amelyeknek megvalósítását reméljük. Az iparosok még nem unták meg bajaikat panaszolni és nekünk is egy kis lelki áldozat ezekkel a talán unalmas témákkal folyton visszatérőleg, állandóan foglalkoznunk. Hogy egy másik témára térjek át, az iparosszékházak amortizációja roppant nagy nehézségbe ütközik. Kérem az igen t. miniszter urat, — iparos küldöttségek valószínűleg számtalanszor kérték már erre — hogy ha a pénzügyi lehetőségek erre megvannak, méltóztassék ezeket az annuitásokat átvállalni. Azt hiszem, ezek évente 165.000 pengőre rúgnak az állami költségvetésiben. Nem olyan irdatlan nagy összeg ez, viszont az iparosszékházak tekintetében igen nagy jelentőségű a kérdés megoldása. Méltóztassék továbbá olyan irányban kezdeményezést eszközölni, hogy az ipar-