Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-209

S2 Az országgyűlés képviselőházának volna még elég. Ehhez szükséges az is, hogy a jövedelmen, a vagyonon kívül figyelembe ve­gyük az adózó személyi, családi viszonyait, azokat a személyeket, akiket az adózónak el kell tartania, mert először mindenkinek köte­lessége önmagát, családját, hozzátartozóit el­tartani és csak, amikor ezen az ellátáson felül megmarad valami jövedelméből, nyúlhat hozzá ahhoz az államháztartás. Természetes dolog, hogy ikisjövedelmeknél a maradvány sokkal kisebb lesz és ha egy állam a közterheket oly­képpen próbálja összeállítani, hogy hozzányúl ehhez a tartási összeghez, ezáltal hozzányúl egy olyan kvantumhoz, amely nem őt illeti. Tehát a létminimumon aluli jövedelmeknek közvetett vagy bármely más módon való adóz­tatása tulajdonképpen beleütközik az adóeti­kába és azonkívül bizonytalanná teszi az adó­alapot is. (Csoór Lajos: Beleütközik az etikába a fejenkénti 100 pengő fogyasztási adóteher.) A kis jövedelmeket tehát kímélni kell. Elő­ször is .a létminimum elvét kell felállítani, má­sodszor a létminimumon túlmenő kis jövedel­meknél kedvezményezett tételeket kell beve­zetni, harmadszor az adózó személyi és családi viszonyait kell nézni, azt, hogy eltart-e valakil és hány embert tart el, végül pedig, amennyi­ben mégis kénytelen az állam hozzányúlni a létfenntartási összeghez is, abban az esetben bizonyos gráduszokat kell megállapítani a fo­gyasztási és forgalmi adók terén, hogy azokat a cikkeket, amelyeket a széles társadalmi osz­tályok fogyasztanak, kisebb tétellel, míg a gaz­dagabb emberek által vásárolt cikkeket na­gyobb és súlyosabb tétellel adóztassák meg. (Helyeslés a balközépen.) T. Ház! Ha már most ezeket az adókivetési erkölcsi normákat keressük és kutatjuk a mi költségvetésünkben, akkor azt kell megállapí­tanunk, hogy ezeket, sajnos, alig lehet abban megtalálni. (Csoór Lajos: Én egyáltalán nem találom meg!) Különösen a létminimum gon­dolata egyáltalán nincs, vagy csupán nagyon kis mértékben van kiépítve s a kedvezményes adótételek a kis jövedelmeknél egyáltalán nin­csenek, vagy csak nagyon kevéssé vannak be vezetve. Itt van például a kormány által a leg­utóbb kiosztatott, 1935. évre vonatkozó adósta­tisztika. Egyenesen megdöbbentő, hogy milyen kis összegeket tesznek ki a kis emberek kedvez­ményezett adótételei. Azután a személyi szem­pontok figyelembevétele, — különösen a nagy családok figyelembevétele — szintén egészen kis mértékben jelentkezik a költségvetésben. Ellenkezőleg, legtöbb adónemünk nem veszi ezeket figyelembe, hanem a kis jövedelmekre túlságosan és aránytalanul nagy terhet ró, sőt mondhatnám, hogy ezekre a jövedelmekre a kifejtettekkel merőben ellentétesen, egy fordí­tott progresszivitás szempontjából veti ki az adót. (Ügy van! Ügy van van! a balközépen.) A helyett, hogy a konjunkturális jövedelmeket, tehát például a tőzsdei jövedelmeket adóztat­nék meg jobban, a helyett, hogy a vámkedvez­ményekkel, a tarifakedvezményekkel és a hitel­kedvezményekkel gazdagított jövedelmeket venné az állam elsősorban igénybe, hozzányúl­nak közvetlenül a munkabérekhez, a munkások béreihez, hozzányúlnak a magántisztviselők és a kistisztviselők fizetéséhez, ezenkívül pedig kiépítik a közvetett adóknak azt a rendszerét, amellyel a kisemberek létfenntartási összegeit is erősen igény beveszik és pusztítják. Ha az 1935. évi adóstatisztika adatait, ame­lyeket most kaptunk meg, és ennek a költség­vetésnek tételeit összehasonlítjuk és kivessz ük 209. ülése 1937 május 10-én, hétfőn, ezek közül azokat a tételeket, amelyek a leg antiszociálisabbak, tehát azokat» amelyek a kis­embert aránytalanul sújtják, akkor a követ­kező feltűnően igazságtalan tételeket találink 1 még az egyenesadóknál is. Itt van az alkal­mazottak különadója. A.z alkalmazottak fizetik a rendes kereseti adót, ezenfelül van azonban az alkalmazottak különadója, amely 24"8 millió pengős tétellel szerepel. Itt van a közmunkaváltság, ' amely^ a legigazságtalanabb adónem és itt van a víz­szabályozási járuiék, amely ugyan nem kive­tésében, de eredménytelenségében lesz igazság­talan. Ezek együtt 46 "4 millió pengőt tesznek ki. Itt vannak a vegyesadók, amelyek tételeibe és cünébe bele van foglalva a budapesti ház­bérfillér, a vízdíj és a szemétdíj, amelyeket ugyan a háztulajdonos fizet, ámde ezeket a háztulajdonos a lakbérben áthárítja a lakókra, s ennyivel drágább lesz a lakbér. Ezek tehát szintén tulajdonképpen a szélesebb társadalmi osztályokat sújtják aránytalanul.^ Itt van a közlekedési adó, amely a perifériákon lakókat sújtja. Ezek a vegyesadók együtt 33 millió pengőt tesznek ki. Itt vannak azután a forgalmi adók. Nem számítom ezek közül az antiszociális adók közé a. fényűzési adót és az értékpapír adót, de igenis annál inkább ideszámítom magát az ál­talános forgalmi adót, amely a cukorrépa forgalmi adójával együtt 147 millió pengőt tesz ki. Az illetékek közül megdöbbentően igazságtalan az, hogy pár évvel ezelőtt éppen a kis szubsztrátumú ügyeknél emelték az ille­tékeket. Ez az emelkedés körülbelül 4 vagy 5 millió pengőt tehet ki. De ezenkívül itt van az adóbehajtási illeték is, amely tényleg a leg­szegényebb adózókra nehezedik rá, azokra, akiket már árvereznek és végrehajtanak. Itt van a helypénz, a vágóhídi díj, a szemledíj és itt vannak a vásárdíjak. Ezek együtt 12*7 millió pengőt tesznek ki. Itt vannak továbbá a fogyasztási adók. Nem beszélek fogyasztási adók közüla szeszadóról, a söradóról, a ciga­rettapapír-adóról, nem beszélek az italmérési engedélyekről, mert azt mondhatnók, hogy ezekkel nem elsődleges szükségleti cikkeket .rónak uiek, ezek tehát nem annyira igazság­talanok. Ámde ezeken felül még van itt 82 mil­lió, amit fel kell említeni. A fogyasztási adóknál ütközik össze ugyanis legélesebben a fináncérdek a szociá­lis érdekkel. Miért? Először azért, mert a fogyasztási adó kiterjeszti az adózóknak a számát a jrendes adózókról úgyszólván min­denkire, aki fogyaszt, tehát a családapáról minden gyermekre. Ha például 12 gyermek van a családban, akkor 12 adózó polgárt te­remt a fogyasztási adó. Ez a legigazságtala­nabb dolog, mert a családfő helyett az egész családot megadóztatja, szóval a családban mindenkit sújt, aki fogyaszt és mindig új adó­alanyokat kreál. Másodszor azért is ütközik itt a kincstári szempont a szociális szemponttal, mert hiszen a fogyasztási adó áradó^ lévén, minél magasabb a fogyasztási cikkek ára, ter­mészetesen annál nagyobb összeg folyik he az államkincstárba, az államnak is érdeke tehát, hogy dráguljanak a fogyasztási adó alá eső cikkek. Természetesen ez a fogyasztónak nem érdeke. Harmadszor pedig minél kisebb jövedelmű valaki, aránylag annál nagyobb összeget kény­telen ebben az adónemben, fogyasztási adóbaa, adóképen lefizetni. Miért? Mert ha valakinek

Next

/
Oldalképek
Tartalom