Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-215

Az országgyűlés képviselőházának 215. ülése 1937 május 20-án, csütörtökön. %Ú vagy főiskolákon az atletizálással teljesen tisztában lévő ifjúság áll rendelkezésre, amely 'szívesen és szeretettel foglalkoznék a magyar embernek szinte testi és lelki szükségletet képező vívással, tornával és más testgyakorlási ágakkal. Azonkívül a leventeoktatás díjazásával kapcsolatban vagyok ibátor megemlíteni, hogy az a pár pengő, amelyet az (oktatók kapnak, nagyon kevés, még akkor is, ha azt mondják, hogy vasárnapi munkáért cigarettára, vagy borra elég. Nem tudom elképzelni, hogy a kultuszminiszter úr mint erkölcsi felettes ilyesmit helyeselni tudna és el tudná fogadni ezeket a szolgálatokat ezektől az emberektől, akik amúgy sincsenek jó anyagi viszonyok között. Az a munka pedig, amit végeznek, ,a magyar ifjúság testképzése és szellemi oktatása szempontjából nem közömbös. Ezért nagy örömmel látnám, ha erre a munkára külön kiképezhetők volnának a fiatalemberek, ha tervszerű tanrendbe, vagy tanügyi oktatásba bevont egyének foglalkoznának a magyar fiatalsággal. Mi, akik ismerjük a körülményeket, tudjuk, hogyan megy a leventeoktatás vidéken, és itt igazán nagy hibákat állapítunk meg. Például egyes helyeken nem tiltják a káromkodást s nem vonják felelősségre a leventéket, ha elmaradnak, másutt pedig nagyon szigorúan veszik az elmaradást és az ifjakat, vagy azok szüleit avagy a gazdákat pénzbüntetéssel, vagy elzárással sújtják. Ezt a szülők, az ifjak és a gazdák szempontjából is túlzottnak kell minősíteni. Nagyon kérem a kultuszminiszter urat, méltóztassék mindezt megszívlelni és a leventeoktatással kapcsolatban olyan változtatásokat eszközölni, hogy azok a nemzetépítés szempontjából hathatósak legyenek. Elnök: Szólásra következik ? Huszár Mihály jegyző: Dinnyés Lajos! Dinnyés Lajos: T. Képviselőház: Abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy előttem szólott t. képviselőtársam fejtegetéseibe belekapcsolódva, a magam részéről is kérem a t. kultuszminiszter urat, hogy a leventeoktatás kérdését méltóztassék revízió alá venni és az eddig leszűrt tapasztalatok alapján új szervezkedést í és új oktatási rendet méltóztassék meghonosi- ! tani. Előrebocsátom, hogy a fővárosban, a városokban, vagy a nagy falvakban, a mai rendszer is hevált és kisebb változásokkal fenntartható. A Duna—Tisza közén, az én vidékemen azonban tanyarendszer van, ahol vasárnap ezeknek a leventeköteles gyermekeknek nagyrésze — akik már mint napszámosok, vagy mint béresgyerekek, vagy mint'alkalmazottak gazdáknál, parasztgazdáknál, vannak — munkán van. tehát éppen a munkától vonnák el őket, mégpedig esetleg úgy, hogy 6—8, sőt néha 10 kilométert is kell nekik gyalogolniuk, míg odaérnek arra a helyre, ahol a leventekiképzés folyik. Ennek elbírálása tekintetében is egészen különféle a gyakorlat. Ott, azokon a helyeken, ahol a megértés uralkodik a vezetőkörökben, ebben a kérdésben nincsen haj, de vannak esetek és vannak helyek, ahol ezeket a kérdéseket, ezeket a késedelmeket a legnagyobb rigorozitással kezelik. Nem egy esetről tudok, amikor nemcsak az illető gazdát, hanem a gyermeket is megbüntették, megbírságolták és a büntetés be nem hajthatósága esetén leültették velük a büntetést, úgyhogy azt kell mondanom, hogy ezek a különféle anomáliák és visszásságok nem szolgálják azt a nemes célt, amelynek elérésére a leventeintézményt megvalósítottuk. Éppen azért kérem a kultuszminiszter urat, hogy a leventeoktatás kérdését vegye újból vizsgálat alá, s különösen és elsősorban a tanyavidékeken dívó állapotokban hozzon enyhítést és általában ezt az egész kérdést méltóztassék közmegnyugvásra elintézni. T. Ház! A kultusztárca költségvetésének egyik fontos tétele a testnevelés kérdése, amely különösen mai gimnaziális oktatásunk mellett vált nagyon fontos kérdéssé. Mens sana in corpore sano; ép testben ép lélek. Ezen a téren — hála Istennek — klasszikus fejlődésen mentünk keresztül a világháború óta. Emlékszünk fiatalságunkból arra, hogy voltak tanárok, akik azt a gyermeket, azt a gimnazistát, aki atletizálni mert, fekete listára tették, sőt meg is buktatták. (Csoór Lajos: Aki jó tornász volt, az nem lehetett jó tanuló!) Örömmel kell megállapítanom, hogy a kultuszkormányzat politikája e téren teljesen helyénvaló, mert a testnevelés terén elért eredmények mutatják, hogy helyes úton járunk. Ehhez hozzájárult még a cserkészet nem várt arányban való fellendülése is, amit mutat a,z, hogy cserkésziiaink a külföldi jamboree-kon mindenütt hírt és dicsőséget szereztek a magyar névnek, a magyar hazának. Azok a tanárok, akik a Testnevelési Főiskoláról kerülnek ki, —- de most a tanítóképző intézetből kikerülő tanítók is — olyan mértékű kiképzést kapnak, hogy az minden elismerést megérdemel. Es valóban. Csodálattal kell látnunk az elemi iskolában is azokat a mutatványokat és azokat a testnevelési produkciókat, amelyeket a tanítótól tanulnak a gyermekek. Ennek a programmnak folytatását látom én abban, hogy a Nemzeti Sportcsarnok költségeinek első részleteként 300.000 pengő van beállítva a költségvetésbe. Nagyon helyes, hogy ez a kérdés végre már megoldásra kerül. Szeretnék és szeretnénk azonban a miniszter úrtól határozott kijelentést kapni az irányban, hogy mi lesz a Nemzeti Stadionunkkal? Ez a magyar sport becsületbeli kérdése, (Vázsonyi János: Addig nem lehet olimpiász Pesten!) magyar nemzeti kérdés. A sport bebizonyította és megmutatta azt, hogy milyen fantasztikus tömegeket tud mozgósítani, mobilizálni és ha stadionunk lett volna, vagy már stadionunk lenne, akkor a jövőesztendei eucharisztikus kongreszszus kérdése is nagymértékben meg lenne könyryítve. Elég hivatkoznom a szomszédos Bécsre, amely már stadionnal rendelkezik. Én tehát az erre fordított pénzt minden tekintetben helyénvaló, célszerű jó befektetésnek tartom. Éppen az előbb említtt okok folytán — s minthogy a testnevelés hivatva van az egyént más téren is nevelni — a miniszter úr figyelmét felhívom arra, hogy méltóztassék a középiskolákban a repülést, a repülés technikáját és a modellezést elősegíteni és propagálni. Akár Németország, akár Olaszország példáját nézzük, azok e téren már évtizedekkel előttünk vannak. Nem gondolok én itt nagyobb befektetésekre vagy nagyobb dotációra. Arra gondolok, hogy a középiskolában foglalkozzanak a modellezéssel. Éppen ezért, kérem, hogy méltóztassék elősegíteni a bemutató repülések megtartását, s a vitorlás repülés bemutatását és a felsőbb évfolyamokban, — a VII.—VIII. osztályokban — s azokban az egyesületekben, amelyek eddig is foglalkoztak repüléssel, méltóztassék valamilyen úton-módon lehetővé tenni a tanulóknak, hogy mérsékelt áron repülőgépei