Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-215

372 Az országgyűlés képviselőházának 215. fűteni, mert erre pénzt nem kap. Ezt egy ' konkrét esetből kifolyólag hozom fel. Ea magam láttam egy községben, hogy körülbelül 42 , gyermek volt háromfokos hidegben fűtetlen jskolateremben. A belülről lerakódó pára, a • gyermekek lehellete a szörnyű hidegben rá- j fagyott az ablakra, olyan látvány tárult elém, j hogy attól a legridebb ember szíve is elfacsarodik. A másik kérdés, amelyet fel akarok vetni, akkoir merül fel, amikor a gyermek végre az elemi iskolából elkerül a polgáriba. Aki utazik és járja a vidéket, az latja, hogy különösen átszálló állomásokon ezek az apró magyarok, akik öt órakor kelnek, félhatkor zimankós hidegben vakoskodnak a mellékvágányon lévő sötét vagonban, ott bifláznak, ott tanulnak, ott próbálnak még készülni. Ha látóin azt, hogy az a szegény gyermek min megy keresztül, míg ember lesz, akkor kalapot kell emelnem előtte, ezzel szemben a városi embernek minden kényelem rendelkezésére áll. (Benárd Ágoston: Ez igaz! De mit csináljunkt) Felvetette a kérdést, képviselőtársam, hogy mit csináljunk. Méltóztassék megengedni, hogy konkrét prepozíciót tegyek. A szegény, apró kis emberkék vonata a szörnyű zimankós időben sokszor a tanítás megkezdése előtt egy órával érkezik meg és két-három órával a tanítás befejezése után indul vissza. Tiszteletteljes kérésem az volna: méltóztassék gondoskodni egy olyan melegedő helyiségről, egy olyan napközi otthonról, ahol ezek a gyerekek ebédelhetnek. Mert nagyon sokszor megesik az, hogy például egy órakor, vagy félkettőkor vége van az előadásnak, de a gyerek négy óráig nem tud hazaindulni abból a községből, ahová

( be kell mennie a polgáriba. Ott van az a szegény gyermek étlen-szomjan. Végre hazamegy, de csak reggelizik és vacsorázik otthon. {Benárd Ágoston: Kitűnő gondolat! A miniszterelnök úr be is jelentette, hogy megcsinálja.) Ez nem olyan nagy dolog; nem hiszem, hogy ez akkora tétel lenne, hogy a költségvetést felborítaná. Ez annyira emberi és természetes dolog, hogy úgy hiszem: ha e kérést megszívlelnék, nagyon hasznos munkát végeznének. (Benárd Ágoston: A miniszterelnök úr bejelentette a megvalósítását!) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Senki sincs feljegyezve ! Elnök: Kérdem, kíván-e még valaki szólni

Î (Lázár Imre szólásra jelentkezik.) Lázár Imre képviselő urat illeti a szó. Lázár Imre: T. Ház! A javadalmazásos kántortanítók ügyéről kívánok szólni. Nagyon áldatlan állapotok vannak még ott, ahol párbérrel fizetik a kántortanítót. Gróf Esterházy Móric t. képviselőtársam előbbi felszólalása ban szintén sérelmezte ezt, mire az igen t. miniszter úr válaszában kijelentette, hogy a terményjárandóságos kántortanítók illetménye már rendezve van. Kendezve van, de olyan módon, hogy minden községben, ahol még java dahnazásos kántortanítók vannak, a párbér el van osztva annyi részre, ahány család van. A családtagok fele egyáltalán nem tud fizetni, a másik fele pedig nem fizet, mert azt mondja, hogy elég, amit köz adóba befizetnek. Nem szívesen tűrik a régi rendszert, a gabona erőszakos behajtását. A legáldatlanabb állapot ez, mert valóttággal élére van állítva a helyzet a község lakossága és a kántortanító közt. A kántortanító a legényegyletben, a kultúrintézményekben és más mindenféle téren ép- t pen úgy elvégzi munkáját, mint az állami taülése 1937 május 20-én, csütörtökön. nító, de fizetésben sehogy sincs része. Egyik községemnek 4000 lakosa van, az ottani kántortanító párbére 736 családban van felvéve és a 736 család közül két év alatt nem tudott többet behajtani, mint 700 pengő értékűt, tehát a két évre járó több ezer pengő fizetése helyett mindössze csak annyit tudott behajtani csendőrszuronyok segítségével. Hiába járunk el a kultuszminisztériumban, ott nem találunk megértést ebben a tekintetben, s csak azt mondják, hogy annak a kántortanítónak rendezve van a javadalmazása és hogy szedjék be párbérbe. Sokkal helyesebb volna azonban, ha a kultuszminisztérium a mai állapotot rendeletileg megszüntetné, közadók módjára vetnék ki a párbért, hiszen az adófizető polgárok is szívesebben fizetnék be ezt adó címén, mintha külön véka-búzánként kell befizetni, a legtöbb helyen pedig csak ocsuval, rozszsal és hasonló terményekkel tudnák csak a párbért fizetni, amit azonban a kereskedő nem fogad el. Szóvá kívánom tenni a szegénysorsú gyermekek beiratási díját is. Ez régebben csak 20 fillér, illetve 10 fillér volt, most pedig az utóbbi időben 1 pengőt kell fizetni a legszegényebb sorsú családok gyermekeinek is. Ha például egy szegényebb sorsú családapának 5—6 gyermeke van, akkor mindjárt 5—6 pengőt kell beiratási díj címén fizetni. Ez a külön beiratási díj nagy elégedetlenséget kelt, mert bizony 5—6 pengőt a legtöbb esetben nagyon keserves dolog kifizetni akkor, amikor a gyermekek egyéb szükségleteiről, ruházatról és tankönyvekről is gondoskodni kell. Kérem a kultuszminiszter urat, Hogy a szegényebb sorsú gyermekeket, akikről a hatóság igazolja, hogy szegénysorsúak, legalább az 1 pengő beiratási díj befizetése alól mentesítse. Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom s a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a 8. címet elfogadni? (Igen!) Ha igen, úgy azt határozatképpen mondom ki. Következik a 9. cím. Kérem a jegyző urat, hogy a címet felolvasni szíveskedjék. Brandt Vilmos jegyző (olvassa a 9. címet): Meizler Károly! Meizler Károly: T. Ház! A Dunántúl sérelmét akarom szóvátenni a szakoktatással kapcsolatban. (Élénk helyeslés half elől. — Halljuk! Halljuk!) A Dunántúl tudniillik nemcsak mandátumban kap kevesebbet, hiszen hússzal kevesebbet kap, mint ia Tiszántúl. (Ellenmondások half elől.) így van, tessék a statisztikát megnézni... (Esztergályos János: Ügy van!) hanem szakiskolák tekintetében is egészen háttérbe van szorítva. Az a tiszteletteljes kérésem a kormányzathoz, hogy egy-egy mezőgazdasági szakiskolát létesítsen a Dunántúlon is. Mert mi a helyzet jelenleg? A helyzet a következő. Van öt felső^ mezőgazdasági iskola, mégpedig Békéscsabán, Orosházán, Kecskeméten, Gyöngyösön és Budapesten, tehát a Dunántúlon egyetlenegy sincs. Vagy méltóztassék - megnézni a következő iskolatípust, az önálló gazdasági népiskolát és a gazdasági továbbképző iskolákat. Itt helyzet, hogy összesen 52 ilyen önálló gazdasági népiskola és továbbképző van. Ezek közül 21 állami van s ebből a 21-ből egyetlenegy van a Dunántúlon, mégpedig Tatatóvároson. (vitéz Somogyváry Gyula: Lesz Győrött is!) A többi 31 községi jellegű és ezekből mindössze öt van a Dunántúlon. Nem tudom