Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-215

356 Az országgyűlés képviselőházának 215. ülése 1937 május 20-án, csütörtökön. ségvetésben nem látom azt, hogy olyan mértékben gondoskodnának arról, hogy ez a szellemi fölény tényleg ki is domborodhassak, úgy, amint azt a magyar nemzet a maga lelkiségénél fogva meg is érdemelné. Ha megnézem, hogy mi van felvéve művészeti célokra, bizony azt kell mondanom, hogy rendkívül kevés, sőt, ha megnézem, hogy rendkívüli kiadások, átmeneti kiadások, dologi kiadások címnél és más helyen mi van ezekre a célokra felvéve, azt látom, hogy összesen^ 34.000 pengő többlet jelentkezik csak és az egész összeg olyan elenyészően csekély, amellyel eredményesen biztosítani egy művészi élet kontinuitását és annak a művészeti törekvésnek sikerét, amelyet a nemzet kifejt, sajnos, nem lehet. A Collegium Hungaricumoknál, amelyekről már nagyon sok szó esett és amelyeknek tételét nagyon sokszor kifogásolták, ugyancsak azt látom, hogy most sok esztendő után igazolva van az az ócsárolt Klebelsberg Kunó, mert sok esztendő után a Collegium Hunagricumok bebizonyították, hogy életképesek, hogy az ott nevelkedett fiatalság elsajátíthatja, amire neki ott lehetőséget nyújtanak és bebizonyították ezek az intézetek. hogy azon a magaslaton állanak, amit joggal reméltünk tőlük. Nekem azonban, mint ellenzéki képviselőnek természetesen nem az a célom, hogy feltétlenül csak dicsérjek. Vannak itt bizonyos hibák, amelyekre bátor vagyok felhívni az igen t. távollévő miniszter úr figyelmét. A hibát főleg abban látom, hogy bizonyos gócokra nem helyezünk kellő súlyt. A római, a berlini és a bécsi Collegium Hungaricum — ezt kénytelen vagyok elismerni — a körülményekhez képest igen jól van dotálva, ez azonban még mindig nem elég, különösen most, amikor a művészeti irányítás szerepét Róma, illetőleg Olaszország teljesen átvette. Ezt nem mi állapítjuk meg, akik baráti viszonyban állunk Olaszországgal, de akik tisztában vannak a világ különböző művészeti irányzatainak fejlődésével, láthatják, hogy a novecentisták és más mostani olasz irányzatok azok, amelyek magukhoz ragadták az egész világ művészeti irányítását és vezetését. Azt hiszem, sokkal helyesebb lenne, ha ezekre a tételekre nagyobb összegeket fordítanánk, mert amint elismerem, hogy a középiskolai oktatásnál és egyáltalán az alsóbb népoktatásnál a kultúra magas foka az. hogy nincs analfabéta, illetőleg, hogy minél szélesebbkörű egy bizonyos átlagos műveltség, a művészetben pont fordítva van, a művészetben csak a csúcsteljesítmény jelent pozitívumot és ér valamit, a mediocritás és az átlagos művészi munkák nem jönnek komolyan tekintetbe. Fontosnak tartanám tehát, hogy a csúcsteljesítményekre tessék különösebb gondot fordítani és az egyes kiváló embereknek tessék megadni a módot és lehetőséget, hogy képességeiket a haza és a nemzet érdekében minden körülmények között virágoztatni tudják. A jelen pillanatban abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy amikor a római Collegium Hungaricumról emlékezem meg, hálás köszönetet kell mondanom erről a helyről Viktor Emánuel Őfelségének, Olaszország királya és Aethiopia császárjának, akinek országa nemcsak vendégszeretetével biztosította mindig az oda menő magyar művészfiataliság tanulási és továbbfejlődési lehetőségét, hanem tapasztaladból tudjuk, hogy nemcsak a királyi udvar, hanem az olasz állam is mindenkor elöljártak művészeti vásárlásokban és lehetővé tették, hogy kiállító művészeink részhen otttartózkodhassanak, részben pedig képeiket értékesíthessék. Erről a helyről is a leghálásabban köszönetet mondok ezért és arra kérem Őfelségéiket, tartsák meg további jóindulatukban azt a tehetséges fiatal gárdát, amely minden tekintetben méltó arra, hogy a nagy nemzetek művészgárdájának társa lehessen. Mélyen t. Képviselőház! Nagy sajnálattal kell látnom, hogy amikor egyfelől a Collegium Hungarioumok jól szerepelnek a külföldön és a kiállításokat is meglehetősen helyesen rendezik, ugyanakkor másfelől amint az iparban és a kereskedelemben divattá lett az egykéz-rendszer, lassan divattá lesz a művészetben is. Eddig, ha valahol egy nemzetközi kiállítást rendeztünk, juryt állítottunk össze és ez a jury választotta ki a képeket. A kiválasztott képeket küldtük ki külföldre és ott bizottság rendezte az anyagot. Ma azt látjuk, hogy a művészek nem tudják, mikor lesz a kiállítás, vagy pedig csak utólag tudják meg olyanoktól, akiktől bekértek anyagot. Elismerem, hogy a. kiállítás egyöntetűségét jobban lehet biztosítani, ha a körülbelül ugyanolyan karakterű művészeket hívom meg és azoknak a műveiből állítom össze az anyagot, mert így talán jobban kidomborodik egy bizonyos irányzat. Ezt kénytelen vagyok elismerni, de arra az álláspontra kell helyezkednem, hogy egy ember esetleg tévedhet, de több ember nem annyira. (Tasnádi Nagy András államtitkár: Jury csinálja!) Nem egészen így áll a dolog, erre majd rátérek! Az volna a tiszteletteljes kérésem, hogy a nemzetközi kiállításokra a művészek ne csak meghívás alapján, hanem előzetes értesítéssel jury útján hívassanak meg. A másik dolog, amit meg kell említenem, a párizsi kiállítás. A mostani 1937-es párizsi kiállítás ugyan nem kifejezetten művészi kiállítás, de azért a művészet számára igen szép tér jutott. Az ide meghívott művészek szerintem képességük és nagyszerű tudásuk alapján a lehető legjobban megoldják a feladatot, de aki hosszabb ideig élt Franciaországban — mint magam is — az kénytelen konstatálni, hogy az oda kiküldendő anyag a francia ízlésnek nem fog megfelelni. Ezt aggályosnak tartóim abból a szempontból, mert az, amit odakint látunk, nem egészen magyar, de nem is franciái. Egészen más lenne a dolog, ha egy erősehben magyar színezetű művészeti anyaggal mennénk ki, mert akkor nem kellene a többi nemzetek anyagához igazodni. De ha sikert akarunk elérni egy ilyen kiállításon, akkor arra is tekintettel kell lennünk, hogy mi érdekli legjobban az illető országot. Arra kérem tehát az igen t. miniszter urat, hogy a legközelebbi jövőben hasonló esetben legyen szíves megkérdezni a művészeti és irodalmi tanácsot, amelyet a miniszter úr hívott életre és amely meg is alakult, mert sajnálattal látjuk, hogy ez a művészeti tanács mindent ad, csak tanácsot nem. T. Ház! Még csak egy kérdésről szeretnék megemlékezni, amely ugyan nem tartozik kifejezetten a miniszter úr hatáskörébe, mert hiszen a népművészet a kereskedelemügyi minisztérium hatáskörébe van utalva, a háziipari munka keretébe. Mindazonáltal arra szeretném kérni a miniszter urat, hasson oda, és igyekezzék bizonyos fokig ellenőrzést gyakorolni, hogy a háziipari munkák — a kézimunka, szövés, fonás és az ezekkel kapcsolatos munkák —bizonyos ellenőrzés alatt gyakoroltassanak. Sajnálattal kell ugyanis tapasztalnunk, hogy bizo-