Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-214

336 Az országgyűlés képviselőházának kerülni, szemben a legszorgalmasabb, legtehetségesebb és kiválóan jeles tanulókkal. A legnagyobb hibát azonban kétségtelenül abban látom, hogy néhány diák miatt a tanulók zöme nem részesül a kellő és szükséges testnevelésben, T. Ház! Egy nemzet kultúrájának igazi fokmérője az, hogy az átlagos műveltségen kívül tudományban és (művészetben mit képes produkálni. Éppen ezért a magyar művészet európai színvonalon való tartása és a nyugati művészeti áramlatokkal való kontinuitásának fenntartása egyaránt érdeke a magyar művészetnek és a magyar művészeknek. Ezt a fontos célt szolgálják egyrészt belföldi, másrészt pedig külföldi kiállításaink. Kívánatos lenne,, ha az elsősorban vásári jellegű kiállítások helyett a Műcsarnok reprezentatív kiállításokat rendezne, amelyeket az idegenforgalom miatt nyáron is nyitva kellene tartani. A Műcsarnok kötelessége lenne műtörténeti szellemű kiállítások rendezése, ahol az egyetemes művészet fejlődéstörténetének illusztrálására egy-egy korszak művészete lenne bemutatandó. Erre a célra mind az állam tulajdonában lévő, mind a magánosoknál lévő darabok, műtárgyak öszszegyüjtendők lennének. Tiltakoznom kell — amennyiben információim helyesek — az új főigazgatónak az ellen a terve ellen, hogy az új magyar képtárat beolvasszák a régi képtárba, mert ennek ott a jelentősége teljesen elveszne. Ellenkezőleg, ennek az új f képtárnak" továbbfejlesztését tartanám szükségesnek azáltal, hogy oda a legkiválóbb ma élő művészeink legjobb alkotásait összegyüjtenők és ha erre nincsen meg a fedezet, úgy a gyűjtőkhöz kell fordulni, akik bizonyára maguk is nagyon szívesen adnak, vagy pedig cserélnek az^ állammal. Művészi nevelés szempontjából a vidéki múzeumok anyagát is meg kellene rostálni és a Szépművészeti Múzeum pincéiben pusztulásra váró anyagot szét kellene közöttük osztani. A továbbfejlődés biztosítására vásárlásra kellene kötelezni a törvényhatóságokat. Külföldi kiállításaink, sajnos, ma legtöbbször teljesen ötletszerűek és így céljukat is tévesztik. Csak töredékeket mutatnak be a magyar művészetből és pedig akárhányszor az európai művészet szempontjából jelentéktelen helyeken. Egyetlen vándorkiállítást kellene rendezni a legjobb és a teljes magyar anyagból, amely teljesen hű képet adna a magyar művészet színvonaláról és azt kellene Európa nagy városaiban kiállítani. A vásár szempontjából rendezett külföldi kiállítások anyaga pedig szállítás előtt be volna mutatandó az Országos Képzőművészeti Tanácsnak, vagy más szakértő fórumnak és a katalógus előre kinyomandó lenne, nehogy utólag rossz anyagot csempésszenek bele. A megbízhatatlan műkereskedők könnyen tönkretehetik a klüföldön presztízsünket és azáltal, hogy csak rajtuk keresztül juthat ki_ az a művész külföldre, esetleg kiuzsorázhatják magukat a művészeket is. Éppen ezért kívánatos lenne, ha külföldi képviseleteink csak azokon a külföldi kiállításokon jelennének meg, amelyek a kultuszkormány jóváhagyásával rendeztetnek. A díjak és kitüntetések szabályzatait is megreformálandónak tartom, mert a tisztán művészekből álló zsűrik legtöbbször elfogultak és csak a művek jobb vagy rosszabb technikáját nézik, de a művészettörténeti és spirituális szempontokat nem értékelik, mellőzik. Éppen ezért megfelelő, jól képzett, jóízléssel rendéiig, ülése 1937 május 18-án, kedden. kező, hozzáértő laikusokkal kellene a zsűribizottságokat kibővíteni. Az állami és fővárosi vásárlások mai rendszerét elhibázottnak tartom. Legtöbbször nem annyira művészi, mint inkább karitativ szempontok érvényesülnek itt, ezek vezetik az illetékeseket, pedig ezt a két szempontot szigorúan^ el kell egymástól különíteni. Az állam és a főváros csak a legjobbakat, a muzeális értékű darabokat vegye meg. Ha segíteni akar a művészeken, ám tegye meg, nyújtson nekik segélyeket, de semmiesetre se vásároljon tőlük karitativ szempontoktól vezetve rossz képeket. A művészi kultúra terjesztését az országban vidéki kiállítások rendezésével kellene biztosítani. Ezek megrendezését azonban egy arra való hivatalosan megbízott egyén kezébe kellene letenni. Ha a kultuszminiszter úrnak sikerülne a Máv,-tól az ingyenes szállítás céljára egy üres vagont és egy szabadjegyet szerezni, akkor aránylag kis állami szubvenció mellett a készkiadások sem okoznának nagyobb gondot. Egy ilyen állandó vándorkiállítás az országban egyaránt szolgálná a közízlést, a művészi kultúrát és amellett magukat a művészeket is, mert meggyőződésem szerint ezek megfelelő forgalmat is tudnának ott lebonyolítani. Kívánatosnak tartanám, ha a kultuszminiszter úr a nagy tőkével rendelkező vállalatokat, például a Gyosz.-t, a Tébe.-t stb. felszólítaná arra, hogy művészi célokra is fordítsanak és vegyenek fel költségvetésükbe bizonyo ; összegeket. A megvásárlandó műveket egy előre összeállított zisüri-névsorból kellene közvetlenül a vásárlás előtt sorshúzás útján megalakuló bizottságnak kiválogatni, hogy így az illetéktelen befolyásolhatást és a protekciót minden körülmények között el lehessen kerülni. Ugyancsak kívánatosnak tartanám, hogy ha ezen az alapon történnék az állami portrék kiosztása is, azonkívül a vidéken felállítandó emlékműveket ugyancsak nyilvános pályázat útján lehetne kivitelre adni és pedig olyanformán, hogy kívánatos volna^ha ezekbe a zsűrikbe szakértőket ds delegálnának. T. Ház! A művészi utánpótlást a Képzőművészeti Főiskola ma nem tudja megfelelő módon ellátni, mert olyan nagyszámban vannak ott tanulók, hogy azok csak a művészi proletariátust fokozzák. Ez a kis ország nem bír el anynyi képzőművészt, mint amennyi nálunk van és ez a nagy tömeg egyrészt az igazi művészeknek a megélhetését teszi lehetetlenné, másrészt pedig maga is nyomorog. Kívánatos lenne tehát, ha a Képzőművészeti Főiskolában megszigorítanák a felvételi lehetőségeket, vagy pedig a művésznevelést kettéosztanák és a tanulóknak egy részét a rajztanári pálvara szorítanák^ és csak az egészen kiváló tanulóknak a számára biztosítanák a művészi kiképzést. Az ifjúság továbbképzése egyrészt^ külföldön, másrészt pedig belföldön, a vidéki művésztelepeken kellene, hogy történjék. A Collegium Hungaricumok egyoldalúságát megszüntetendőnek tartom és hibáztatnom kell azt, hogy a külpolitikai szempontok a művészi politikában is irányadó szerepet töltsenek be. Paris még ma is a művészetek Athénje ^ és méííi s amíg Parisba évente legfeljebb egy művészt tudunk kijuttatni, addig Rómába efrész serPTPk mennek ki, A hazai művésztelepeket meg kel-