Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-214

326 Az országgyűlés képviselőházának ; kultuszminiszter úrhoz intézett két kérésemmel. Az egyik a görögkatolikus segédlelkészek családi pótlékára, a másik pedig annak az igazságtalanságnak a megszüntetésére vonatkozik, amelyben a felekezeti tanítóságnak része van. Ismerjük az ő keresztény, hazafias munkásságukat: ők sem kevésbbé értékesek, mint az állami tanítók s mint nemes vetélytársak állnak egymás mellett. Kérem tehát, hogy a felekezeti iskola tanítója se legyen ennek a nemzetnek mostohagyermeke, hanem érezze, hogy munkáját egyformán értékelik, egyformán becsülik és se kinevezés, se iskolalátogatás alkalmával ne érezze, hogy felekezeti tanító volta miatt hátrányosabb helyzetben van. Ha egyenlő bánásmódban lesz részük, sokkal buzgóbban fogják kötelességüket teljesíteni. ^Ezekben kívántam a kultusztárca költségvetéséhez hozzászólni. Elnök: Schandl Károly képviselő urat illeti a szó. Schandl Károly: T. Ház! A falu kultúrája emelésének fokozott szükségességéről kívánok röviden szólni. Rendes körülmények között — és nem egy gazdasági válság után — nem is tartanám szükségesnek, hogy ezekről a kérdéseikről itt

f bővebben [beszéljek. Szólnom, kell azonban.róla azért, mert a falu érezte meg leginkább a hatását annak a súlyos világválságnak, amely hét esztendeig tartott és amelynek enyhülése körülbelül a múlt év végén következett be. Ügy érzem, hogy hatáskörhöz jutottunk és olyan agrárország, mint Magyarország, ahol a lakosság nagyobb része, körülbelül öt millió lélek, a falvakban él, kötelességének kell hogy tartsa,^ hogy a falusi nép kultúrájával e határkőnél külön foglalkozzék. rr Néhány esztendővel a gazdasági válság előtt azt mondottam ezen a helyen, hogy minden kultúra között nehéz időkbén első a kenyérkultúra és csak iha mindenkinek a kenyere feltétlenül biztosítva van, következik a szellemi kultúra. Ma már világszerte fejlődik a gazdasági élet és Magyarországon is a gazdasági élet fokozatos javulását lehet remélni. Amikor az államháztartás abban a helyzetben van, hogy hiányok helyett most már hónaprólhónapra feleslegeket mutat ki, nem térhetünk ki a falu kultúrájának áldozatos emelése elől. A falu szellemi és gazdasági kultúrájáról egyaránt kell beszélni, de ennél a tárcánál különösen a falu szellemi kultúráját emelem ki. Egy országnak akkor tökéletes a kultúrája, ha annak alapépítménye tökéletes. Minden körülmények között arról kell tehát gondoskodni, hogy a falusi elemi iskolák tökéletesek legyenek és amennyiben ott hiányok vannak, akár személyi, akár dologi tekintetben, azokat az államháztartás lehetőségeinek megfelelően kiküszöböljük. Ha ezeket a nehézségeket nézem, elismeréssel kell adóznom a kultuszminiszter úrnak, hogy immár harmadik esztendeje vesz fel a falusi elemi iskolák építésére és tataronagyobb hiteleket. Szükségesnek tartom ezt leszögezni azért, mert hiszen évekkel előbb magam, voltam az, aki úgy a pénzügyi bizottságban, mint itt a Ház plénumában ezt szorgalmaztam és rámutattam arra, hogy a nyomorban levő falvakban, különösen a Dunántúlon, omladozó iskolák jelzik, hogy a gazdasági válság után egy lelki és erkölcsi krízis is következett be. Kifejezetten ia dunántúli iskolákról szólottam, nem azért, mintha követne akarnám azokat, akik az oxszágot részekre oszt? lit. ülése 1937 május 18-án, kedden. ják, hanem azért, mert méltóztatnak jól tudni, hogy a Klebelsberg-féle nagyszabású iskolaépítő akció különösen az Alföldre terjeszkedett ki, amire nagy szükség is volt s a tanyavilágban és az alföldi városokban mintegy 5000 iskolatermet épített. Semmikép sem lehet kifogásolni ezt a nagyszabású akciót és a megboldogult kultuszminisztert csak elismerés illeti azért, hogy az elhanyagolt Alföldet felemelte az iskolák révén. Amikor azonban a Dunántúlra tért volnia, át, bekövetkezett a gazdasági válság, és így már nem voltak meg a pénzügyi feltételei annak, hogy a Dunántúlon ugyanezt az iskolaakciót folytassa. Már pedig köztudomású, hogy a Dunántúlon apró felekezetek, apró falvak századokkal ezelőtt megtették kötelességüket az iskolaépítés és az iskolafenntartás terén, tehát erkölcsileg sem lenne helyes, hogy a Dunántúlon az elhanyagult falusi elemi iskolák rendbehozatala meg ne történjék. Éveken keresztül szorgalmaztam ezt és kritikát gyakoroltam abban a tekintetben, hogy még nem érkeztünk el erre. Most lojalitásból kötelességemnek tartom, hogy amikor a miniszter úr nem másodszor, hanem már harmadszor vett fel 900.000 pengőt és enmél magyob^ összeget iskolaépítésre és tatarozásra, a miniszter úrral szemben elismerésemet nyilvánítsam. A bizottságban már szóvátettem azt a körülményt, hogy nagyon sok falusi iskolában túlzsúfoltak az elemi iskolai osztályok. A mi niszter úr megnyugtatott aziránt, hogy elsősorban arra törekszik, hogy az ilyen túlzsúfolt osztályokat megossza és az ilyen helyeken építsen új tantermeket. Teljes mértékben honorálom azt az elhatározását a kultuszminiszter úrnak^ hogy elsősorban azoknál a falusi iskoláknál épít új tantermet, ahol 90-nél több növendék van egy osztályban, hogy így azután a növendékeket elosztva új tanítói állásokat kreálva tökéletesítse az elemi iskolai tanítást. (Esztergályos János: És nem tart soknak a képviselő úr egy osztályban 90 tanulót?) Meghallgattam, míg képviselő úr befejezte közbeszólását. Ha megvárta volna a képviselő úr, míg befejezem mondanivalóimat, feleslegessé vált volna közibeszólástei. Ügy tudom, hogy a kultuszminiszter úr azt határozta el, hogy elsősorban azokhoz az iskolákhoz fog új tantermet építeni, ahol 90-nél több tanuló van egy osztályban, ott fogja az osztályokat elkülöníteni. Teljes mértékben honorálom álláspontját, hogy a túlzsúfoltságon iparkodik elsősorban segíteni. (Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor foglalja el). Legyen szabad azonban tisztelettel megjegyeznem, hogy vannak iskolák, amelyekben, ha nincs is meg ez a 90-es létszám, maga az egyetlen tanterem düledezik. Csak Veszprém vármegyében tudok néhány ilyen iskolát; az egyikben 85 a létszám, a másikban 65, azonban a gerenda megrepedt, és alá van támasztva fával az iskolaterem. Arra kérném a miniszter urat, hogy ahol kisebb is a létszám, mint 90, de az egyetlen tanterem düledezik, méltóztassék özeket az első sorba venni és ezekre az iskolaépítésekre is megadni a segítséget. Amikor a pénzügyminiszter úr <az expozéban arról beszélt, hogy körülbelül 200—240 új segédtanítói és helyettes tanítói állást' szervez a kormány, én ezt a bizottságban is — megvallom — keveseltem. Tudomásom szerint kö-