Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-214
324 Az országgyűlés képviselőházának 21 A. ülése 1937 május 18-án, kedden. sebb fizetést kap, vagyis voltaképpen az egyik állásért kapja a teljes fizetést, a másikat pedig teljesen ingyen kénytelen ellátni. Ez olyan súlyos sérelem, amelyet a felekezeti tanítók már sokszor felhoztak. Ezt a két állást el kellene választani egymástól. A kántori állás legyen teljesen különálló a tanítói állástól, mert különben végeredményben azt kellene megtenni, hogy ha egy tanítónak az egyik hitelszövetkezetnél van tiszteletdíja, akkor azt is be kellene számítani a tanítói fizetésébe, vagy ha a másiknak valamilyen más egyesülettől volna tiszteletdíja, azt is be kellene számítani. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: A kántort nem fizetheti az állam!) A kántort nem is fizeti az állam, azt a hitközség fizeti. (Tasnádi Nagy András államtitkár: Nem tudják fizetni!) De nem is fizeti az állam. Az állam a tanítót fizeti, az adja az államsegélyt. A kántornak a hitközség adja a fizetést, akármilyen csekély összeget is. En tudok egy kántorról, aki 100 pengőt kap és ez az összeg be van számítva az ő tanítói fizetésébe, ennyivel kevesebb állami segély kap, tehát meg van rövidítve. Éppen ezért ne méltóztassék úgy venni a dolgot, mintha a hitközség nem tudna fizetni, nem tudna teremteni önálló kántori állást. Az én községemben például önálló kántori állást tudtunk kreálni, teljesen függetlenül a tanítói állástól. A kisebb községekben azonban a hitközség nem bírja el ezt a terhet, mert a kántor fizetéséhez az állam egy fillérrel sem járul hozzá. (Egy hang a jobboldalon: De annyival kevesebbet kap a tanító.) Éppen azt nem akarjuk, hogy a tanító- kevesebbet kapjon! Azt akarjuk, hogy a tanító kapja még a fizetését és ami a kántornak jár, azt 'kapja külön. Ahogy az, amit a tanító a hitelszövetkezet ügyeinek vezetése címén, vagy pedig az iskolán kívüli népnevelés körül végzett munkája címén külön díjazásul kap, nem számít bele a tanítói fizetésbe, épp úgy ne számítsák bele a tantói fizetésbe azt. amit a tanító a kántori teendők elvégzéséért kap. Ezt kérik. Van olyan hitközség, amely belátta, hogy ez igazságtalan helyzet, s ezért újólag szavazott meg .bizonyos honoráriumot a kántornak. Es erre mi történt? Az űiabb összeírásnál ezt beszámították és ennyivel megint csak kevesebbet kapott, mert nem szabad többet kapnia egy megállapított összegnél. (vitéz Makray Lajos: Az én kántoromnak 8000 pengőt kellett visszafizetnie!) Ez leheltetlen helyzet, amelyen feltétlenül segíteni kell. Kérem a t. miniszter urat, gondolkozzék e felett és amennyire lehetséges, szíveskednék ezt az igazságtalan sérel; met (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Megvizsgáljuk!) nemcsak megvizsgálni, hanem orvosolni is. Ez volna az egyik kérésem. : A másik azokra a tanítókra vonatkozik, akiknek földjük van. A föld értékeléséné] bizonyos egységek vannak, s ezeket az egységeket rendszerint túlértékelik % magasabbra értékelik, mint amilyen a valódi értéke. Itt is igazságtalan a helyzet, de ez més-sem annyira igazságtalan, mint az előbbi. Ha az egységet magasabbra értékelik, mint amilyen a piaci ár, akkor az ilven földes tanító megint csak roszszabbul jár. mint az a tanító, aki készpénzben kanja fizetését. (Hóman Bálint vallás- és köznfetatásüffyi miniszter: Néha rosszabbul, néha jobban jár!) Az ritkám fordul elő! Ezenfelül azt kéri a felekezeti tanítóság, hagy azokban a kedveziminéyékben, amelyeket az állami tanítók élveznek, ők is részesülhessenek. Ne^ legyen itt különbség sem a vasúti jegy illetékmegtérítése, sem a hadipótlék, sem a Pénzintézeti Központ által engedélyezett rövidlejáratú kölcsönök tekintetében. Az egyik tanító épp úgy elvégzi a kötelességét, mint a másik, ne tegyünk tehát különbséget köztük, mert a különbségtevés fáj. Ha úgy van, amint a miniszter úr mondotta, hogy tudniillik ma nem az a tendencia érvényesül, hogy minden iskolát államosítsunk, akkor ezen a helyzeten segíteni kelh (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Csak az urak kívánják az államosítást!) Dehogy kérem, én nem kivárnom! Ha tudnámi, visszacsinálnám. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ez mind odavezet! — Tasnádi Nagy András államtitkár: Felekezeti tanító állami fizetéssel!) Örömmel hallom, hogy iskolaépítésre nagyobb összeget vesz fel az idei költségvetés. Ehhez a kérdéshez kívánok most hozzászólni. Az iskolaépítések dolgában rendesen a képviselő urak szoktak megállapítani, hogy hová kell iskola, és hová nem kell. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem tudom, melyik országban?) Én tudom! (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Rosszul méltóztatik tudni!) Például ha az én kerületemben kell iskola, utánajárok, hogy legyen iskola. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: De nem azért lesz! Vagy szükséges, vagy nem! — Meizler Károly: Annak dacára lesz, hogy a képviselő eljár!) Vannak olyan vidékek, amelyek teljesen kívül esnek az új iskolák építésének a körén. Kaptam például levelet Jászkisérről, ahol 150 iskolaköteles gyermek közül csupán 39 jár iskolába, — amikor tud járni — mert 5—10 kilométernyi távolságra laknak az iskolától. S meg vagyok győződve, hogy nemcsak egy ilyen hely va,n az országban, ahol a iskolaköteles gyermekeknek csak ötödrésze tud néha-néha iskolába járni. Amikor ezeket látjuk, okulnunk kell a multakon. Tudjuk, a békeévekben az Alföldön elhanyagolták az új iskolák létesítését, elmentek a hegyek közé, ott megszüntették a felekezeti iskolákat és építettek gyönyörű állami iskolapalotákat, a helyett, hogy itt <az Alföldön építettek volna iskolákat és a magyar nép művelésére többet fordítottak volna. (Tasnádi Nagy András államtitkár: Ezt akarjuk most!) Örömmel veszem tudomásul. Ezt koncedálom, ezt elismerem és •• örülök, hogy ilyen nagy összeg van erre a ' célra felvéve. C&ak azt akarom, hogy a vidékre is terjeszkedjék ki a miniszter úr figyelme még abban az esetben is, ha a község elzárkóznék a segítségtől. Elvégre nemcsak annak a községnek érdeke ez, hanem nemzeti érdek és ha a község nem akarja megadni a szükséges területet, akkor meg kell azt szerezni, mert a gyermek nemcsak a községé, hanem az egész nemzeté és a gyermek neveltetéséről az egész nemzetnek kell gondoskodnia. Ez alkalmat fog szolgáltatni némileg arna is, hogy ezek is hozzájáruljanak, másrészt pedig hogy a túlnépesedés is megcsappanjon. Azok a szomorú adatok, amelyeket Tildy Zoltán t. barátom ma reggel itt elmondott, minden iskolánál így vannak. Ahol osztatlan iskolák vannak, ott mindenütt 100—150 gyermek van egy osztályban. Ezekkel a tanítók igyekeznek lelkiismeretesen foglalkozni, de természetesen jó eredményt elérni nem tudnak* De
