Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-214

310 Az országgyűlés képviselőházának amelyeket a mai napon a szónokok itt már elmondottak. Mivel azonban egységes és áttekinthető egészbe kívánom foglalni mindazt. amit erről a tárgyról elmondani akarok, nem törődöm azzal, ha ismétlésekbe is bocsátkozom, hanem kereken és a főbb szempontokat lehetőleg kimerítve kívánom előadni mondanivalóimat. Amit most mondok, az szolgáljon reflexióul előttem szólt t. képviselőtársam beszédére is. (Dinnyés Lajos: Felolvasására! Nem beszéd volt, hiszen felolvasta!) T. Ház! Megállapítom azt, hogy a költségvetési vita tanulsága szerint ebben a Házban a gyökeres nagy kérdésekben a jobb- és a baloldal között — legalább is a beszédek után ítélve — úgyszólván nincs különbség, nincs nézeteltérés. Ugyanazokat az igazságokat ismerik fel jobbról és balról egyaránt, ugyanazokat a követelményeket támasztják jobbról és balról egyaránt; tényleg a lelkek oly konszenzusa érkezett el, — ha a szavaknak hinni lehet és a kijelentések őszinteségében bízni lehet — hogy legjobb meggyőződésem szerint abban az esetben, ha mindenki levonja állásfoglalásának következtetéseit és mindenki a szerint is cselekszik, ahogyan beszél, akkor ez a nemzet elérkezett abba a szerencsés történelmi pillanatba, amikor tényleg fogunk valamit alkotni, amikor tényleg meg tudunk indulni a pozitív, eredményes munka útján. (Rajniss Ferenc: Meg nem érkezett el az a pillanat!) Ha Rajniss képviselőtársam szerint nem érkezeti el, akkor ez annyit jelent, hogy a két oldal közül valamelyik nem őszinte. A szavak ugyanis teljesen kongruensek, a vélemények teljes konszenzust mutatnak, ha tehát teljes konszenzus mellett, a lelkek ilyen harmóniája mellett nem tudunk elindulni és nem tudunk valamilyen fejlődést felmutatni, akkor ennek csak egy magyarázata lehet: valamelyik oldal nem őszinte. Majd a következő évek vagy évtizedek meg fogják mutatni azt, hogy ki volt őszinte és ki volt nem őszinte. Áttérve már most magára a tárgyra, meg kell állapítanom azt, hogy a mai nevelési rendszer, így ahogy van, tovább fenn nem tartható. Miért nem tartható fenn? Az első és legnagyobb hibája nevelési és. oktatási rendszerünknek az, hogy nem az élet számára tanít és nevel. Az az igazság, amelyet olyan sokszor hallottunk az iskola padjaiban, hogy »Non scholae, sed vitae discimus« — nem a iskola, hanem az élet számára tanulunk — nagymértékben meg van cáfolva, mert a valóság, közoktatási rendszerünk eredményei pontosan ennek ellenkezőjét mutatják, hogy tudniillik az iskolának tanulunk és nem az életnek. Hogy ezt mindjárt dokumentáljam is, leszek bátor néhány adatot ismertetni. Azok közül a tanintézetek közül, amelyeket mint középfokú intézeteket jelölhetnék meg, van Magyarországon 166 gimnázium és reáliskola, 50 felsőkereskedelmi iskola, 11 alsófokú ipariskola, 3 felsőfokú ipariskola, 10 mezőgazdasági szakiskola, 12 téli gazdasági iskola, 2 mezőgazdasági középfokú iskola, 20 női ipariskola, 2 kertészképző iskola, 428 általános irányú polgári fiú- és leányiskola, egy kertmunkásképző iskola. Lakosságunk 55*7% -a él őstermelésből, 21-6%-a az ipari foglalkozásokból, 8-7%-a kereskedelemből és közlekedésből, ami együttesen 86%-ot tesz ki. Ezzel szemben középfokú intézeteink közül 2% ipari és 4% mezőgazdasági jellegű. Nyilvánvaló tehát, hogy tervszerűség nincs és nem volt ebben a fejlődésben, ahogyan a viszonyok véletlen alakulása hozta magával, 21U- ülése 1937 május 18-án, kedden. úgy sodródtunk ide és tény, hogy ma nem az életre, nem a gyakorlati magyar életre neveljük a magyar ifjúságot, hanem bizonyos teóriák és véletlen kialakulások szülte iskolarendszer szerint, úgy, ahogyan az éppen megvan. A lakosság 51-8%-a él többé-kevésbbé közvetlenül a mezőgazdaságból, ennek ellenére középfokú intézeteinknek csak 4%-a agrárjellegű. Ezzel szemben rá kell mutatnom arra, hogy egy olyan országnak, amely elsősorban agrárország, mint Magyarország, egész oktatási rendszerét úgy kellene beállítania, hogy ezt az agrárius jelleget szolgálja és mozdítsa elő. (Rajniss Ferenc: Nagyon igaz!) P. Biró Ferenc, a jezsuiták magyarországi tartományfőnöke egy értekezésében a következő megállapítást teszi erről a kérdésről (olvassa): »Aki a magyar nemzet természetét, a magyar haza földrajzi, fizikai természetét és fekvését komolyan szemügyre veszi, rögtön észre is veszi, hogy a mi iskolai rendszerünk egyáltalában nem a hazai specialitás bélyegét, az agrár szellemet hordja homlokán. Egy agrárországban az iskolarendszerben ki kellene domborodniuk a mezőgazdaság fejlesztésére irányuló típusoknak és az. azzal természetesen kapcsolatos ipari és kereskedelmi iskoláknak, a kiképzés, a nevelés minden fokán. A tudósvilág nevelésére fenn kell tartanunk a gimnáziumokat, a klasszika-filológiai gimnáziumot, de még ennek is és az egyetem tanításának is az agrár szellemtől kell áthatva lennie.« Ennek a félszeg rendszernek, amelyet voltam bátor röviden ismertetni, eredménye azután az, hogy az az alsóbb mezőgazdasági réteg, amely tulajdonképpen az ország fundamentuma, tehát a mezőgazdaságunknak az <t része, amely nem tud gazdasági akadémiát vagy középfokú gazdasági tanintézetet végezni, hátrányos helyzetben van a többig foglalkozási ágakkal szemben. Ezt a réteget nyomja á nagybirtok súlya, az egyenlőtlen adózási rendszer, ránehezedik az agrárolló, azután nyomja a teljesen elsekélyesedett vidéki hitelélet, amelyről a pénzügyi tárca költségvetésénél leszek bátor bővebben szólni; de mindennél jobban nyomja a saját tudatlansága. Ez a réteg • teljesen ki van szolgáltatva a vele érintkező, üzletileg összeköttetésbe kerülő rétegeknek. Nagyon jól tudjuk, hogy azok az ügvnökök, kereskedelmi megbízottak, akik a mezőgazdasági lakosságot otthonában felkeresik, neki árukat eladásra kínálnak, milyen selejtes erkölcsi felfogással vannak többnyire hazulról elbocsátva és nagyon jól tudjuk azt, hogy a képzetlen, tudatlan és tanulatlan paraszt milyen könnyű zsákmányává válik ezeknek a könnyű erkölcsű embereknek. Érdemes volna eltűnődni azon. hogv a magyar agrárlakosságnak milyen széles rétegei mennek tönkre annak következtében, mert az ügynökök, a velük kereskedelmi összeköttetésbe kerülő kereskedelmi megbízottak, kijátszva az ő tudatlanságukat és tanulatlanságukat. egyszerűen falhoz állítják és b^sanjpk őket. T. Ház! De a nemzeti termelés szempontjából is lehetetlen a helyzet és elmaradottság, hiszen tudjuk azt, hogy ugyanaz a föld szakképzett kezekben három-négyszer annyit tudna nrodukálni, mint ha az ősi primtív rendszerekkel dolgoznak azon. A niaeról fogalma nin^s ennek az elmaradott agrárrétegnek és ha ad az Isten termést, ha a maga megcsontosodott régi termelési szisztémája mellett mégis tudott valamit produkálni, azt számtalanszor kénytelen