Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-209

24 Az országgyűlés képviselőházának 209. ülése 1937 május 10-én, hétfőm velekben számolt be ottani tapasztalatairól. Mélyen megszerette ezt a dolgos, derék, becsületes népet, amelynek soraiban akkor hullámzott végig az első agrárszocialista mozgalom. Már akkor Öntudatos hivei voltak ennek a mozgalomnak. Vadnay Andor mégis leült ezekkel az emberekkel ott a vármegyeházán és mint testvér beszélt velük. Ezek mérhetetlen őszinteséggel elmondották sorsuk minden fájdalmát, keserűségét és nagy problémáikat. Vadnay Andor pedig könyvének végén a következő megrázó szavakat írta le (olvassa): »Mintha adósa volnék ezeknek a kérgeskezű, gyötrődő embereknek. Mintha ők becsületes, türelmes, szerény hitelezők és én fizetni nem tudó nagyképű adós volnék. Adós, akit felelősség alól nem ment az, hogy velem cgyütt az egész ország, a társadalom, a törvényhozás és a kormány egyetemlegesen kötelezettek. Minden dolognak érnie kell«. — folytatja tovább. — »Ha ma nem sikerül, meg fogom fellebbezni ezt a kérdést ahhoz a jövőhöz* amelyet hazám közéletében még megérnem adatott. Ha sohasem sikerül, akkor úgy veszem, mintha hiába éltem volna. Akkor hadd temetkezzem jeltelen sírba Fekete Nagy Balázs vagy Szegvári Szőke János mellé.« (Kun Béla: Ez 40 éve volt!) Igen t. Ház! Ez a probléma azóta is megoldatlanul áll itt a magyar nemzet közéletében. Mi ma a helyzet? A túloldalról is elmondották t. képviselőtársaim, hogy^ nagycsaládú, négy-hat-nyolcgyermekes földmíves emberek 200, jobb esztendőben 300 pengős évi keresettel tengetik életüket. Ebben a kérdésben egy interpellációban elmondottam a magam tapasztalatait, adatgyűjtésem eredményeit és ezeket az adatokat, továbbá a belőlük folyó konzekvenciákat akkor az egész Ház megértéssel hallgatta. A múlt hetek során egy aránylag jó esztendő után meg kívántam nézni, hogy milyen javulást hozott ezeknek a munkáscsaládoknak az életében a jobb aratás és a valamivel több kereslet. Két dolgot néztem meg. Az egyik az, hogy mennyi volt a mult^ esztendőben a cukorfogyasztás családonkint. Űgy találtam, hogy az ilyen földmunkáscsaládoknál — a boltosnál is ellenőriztem a dolgot — egy tiszta mtmkástelepülésben családonkint az átlag 2 és l

k kiló esztendőnkint. Megnéztem azt is, mennyi jutott ruhára az elmúlt esztendőben. Meg kell említenem, hogy ruházat szempontjából ez a réteg már régesrégen kikopott mindenből; nemcsak a ruhából, hanem az ágyneműből is és minden házifelszerelésből. Űgy láttam, hogy ez után a jó esztendő után ezek a szegény emberek fejenkint 4 pengőt tudtak ruházatúk valamilyen kiegészítésére fordítani. Megpróbáltam megállapítani, hogy mennyire volna hirtelen szükség, ha mindnyájan beszereznék maguknak a legszükségesebb ruhaneműt. Megállapítottam, hogy legalább 18.000 pengőt kellene befektetni, hogy ezeknek a családoknak a legelemibb és legszükségesebb ruhaszükségletét be lehessen szerezni. Természetes, hogy ez az életszint nagymértékű fizikai leromlást okozott ennél a munkásrétegnél. Panaszok vannak ma már a munkateljesítmény ellen s ezért megkérdeztem ezeket az embereket, mi ennek az oka. Ők maguk állapították meg a következőképpen: Igen t. uram, nem tudok már annyit dolgozni, mint régen tudtam. Dolgoztam 12—14 órát naponkint, most meg már a hatodik órában olyan fáradtnak érzem magamat, mint azelőtt valamikor régen napestekor. A fizikai leromlás már megvan ennél a rétegnél. Mérhetetlen nagy baj lenne, ha az erkölcsi leromlás is bekövetkeznék utána. Ezeken a vidékeken még nem ismerik az egykét. Ha megnézzük ezeket az alföldi telepesközségeket, ha megnézzük azokat a vidékeket, amelyeken a földmunkásság nagy rétegekben él, megállapíthatjuk, hogy ez a réteg népesedéspolitikai szempontból még mindig rezervoárja ebben a hazában a tiszta magyarságnak. Ez a réteg adja ma is a gyermekeket seregestül; a szomorú csak az, hogy ezek a gyermekek fizikailag úgy nőnek fel, hogy amikor ezek kerülnek majd a nemzetvédelem első frontjára, — azt hiszem, ez már ma is tapasztalható — egy elcsenevészedett és elerőtlenedett generációval fogunk szembenállm. Ebben a kérdésben határozott, nagyvonalú, organikus és gyors cselekvésre van szükség. Ha megnézem ezt a költségvetést és elismerés; sel adózom is annak a ténynek, hogy alföldi közmunkákra is az eddiginél sokkal jelentékenyebb összegek állíttattak be, mégis meg kell mondanom azt, hogy ezek azokkal a feladatokkal, amelyek itt az Alföldön szemünk elé merednek, semmiképpen nem állanak arányban. Lehetetlen ezt a kérdést csak a költségvetés keretén belül oldani meg, akár az állami pénzkészletből, akár a rendes költségvetési tételekből. Itt a nemzetnek egy nagy erőfeszítést kell tennie, ha ezt a kérdést a megoldás felé el akarjuk indítani. Megai-Meissner Károly képviselőtársam kikapcsolta e problémából a föld kérdését. Ez teljesen lehetetlen. (Úgy van! a baloldalon*) Ezek az emberek oda vannak kötve a földhöz, ezekből ipari munkás nem-igen lesz egy-két nemzedéken keresztül, ezeknek az embereknek minden létfeltétele az a föld, amelyen élnek; nem is mennek el róla szívesen, ott akarnak élni és ragaszkodnak ahhoz a földhöz, még akkor is, amikor az csak ilyen sovány megélhetést és nélkülöző életmódot biztosít számukra. A föld kérdését nem lehet és nem szabad kikapcsolni a magyar földmunkásság problémái közül. Csak egy a kívánatos, mégpedig az — és ezt elismerem — hogy ki kell kapcsolni a földkérdéssel kapcsolatban is minden izgatást. Mert ha visszanézünk a múltba, tapasztalatunk az, hogy amikor ez a munkásréteg szinte forradalmi megmozdulásokkal próbált javítani sorsán, amikor ez a munkásréteg hallgatott azoknak a beszédére, akik ezt a kérdést osztályszempo'ntok szerint és erőszakkal kívánták megoldani, akkor — a magyar történelem Dózsától kezdve egészen máig, mind azt mutatja — ezek után az erőszakos lépések és próbálkozások után mindig rosszabb lett a magyar föld kisembereinek a helyzete, mindig visszavetődtek, olykor egy századra, annak a fejlődésnek a vonaláról, amelyen előbbre kellett volna haladniok. Ki kell kapcsolni az izgatást ennek a kérdésnek a megbeszéléséből s én ezen a téren a legmeszszebb is elmennék és lehetetlenné tenném, hogy kint a szegény nép között agitátorok járjanak, akik nem jövőre és nem tíz év múlva, hanem holnapra és holnaputánra ígérnek paradicsomot ennek a népnek. (Andaházy-Kasnya Béla: Úgy van! Tagadhatatlan!) Ellenzéki párt tagja vagyok, de magam nem vagyok a legélesebb ellentétben azokkal, akik ezt a kérdést az izgatás vonalán próbálják megoldani,