Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-213

236 Az országgyűlés képviselőházának 213. ülése 1937 május 14-én, pénteken. azt az intézkedését, amely lehetetlenné teszli, hogy azok a hadirokkantak, akik valamikor a járandóságaikról önként lemondottak s a járadékok folyósítását ismételten kérjék és azt visszakapják. Előttem teljesen érthetetlen az az ok, amely miatt a törvény büntetni kívánja azt a hadirokkantat, aki annakidején a gazdasági konjunktúra hatása alatt, mert megvolt a maga tisztességes megélhetése, hazafias felbuzdulásában önként lemondott a neki törvény szerint járó illetményekről. Azóta a gazdasági válság kapcsán ezek közül igen sokan teljesen tönkrementek, megélhetési lehetőségeiket elvesztették és most ezek számára lehetetlen további járadékot folyósítani, pedig ma a rokkantság után folyósított pár pengő tenné elviselhetővé a helyzetét. Igazságtalannak tartom azt, hogy valakit á hazafias gondolkodása miatt most büntetni kell, tehát kívánatos volna, egyelőre legalább is azokban az esetekben, ahol nyomor és nélkülözés tapasztalható, ezeknek a járadékoknak folyósítását ismét lehetővé tenni. Ezzel kapcsolatban határozati javaslatot terjesztek a mélyen t. Ház elé (olvassa): »Hatalmazza fel a Ház a honvédelmi miniszter urat, hogy azoknak a hadigondozottaknak és hadiözvegyeknek, akik járadékukról lemondottak, vagy végkielégíttettek, jogos és méltánylást érdemlő esetekben a hadirokkanttörvény módosításáig is a járadék ismételten történő folyósítását elrendelhesse a rendelkezésére álló anyagi fedezetek keretein belül.« T. Ház! Hálával és köszönettel nyugtázom a honvédelmi miniszter úrnak azt a nemes és bizonyos mértékiig eredményre is vezető törekvését, hogy rendkívüli segélyek folyósításával iparkodik a legnagyobb nyomorban levő hadigondozottak segítségére sietni. Sajnos azonban, ezek a rendkívüli segélyek sokszor még a legégetőbb szükségletek fedezésére sem elégségesek s éppen ezért meggyőződésem, hogy mindaddig, ^niíg a hadirokkanttörvény novelláris módosítása^ be nem következik, nem lesz mód és lehetőség a pénzügyminiszter úrtól hadigondozási; célra nagyobb összegeket igénybevennL A hadirokkantak és hadiözvegyek kellő mértékben történő segélyezése évről évre sürgetőbbé válik, hiszen az évek múlásával munkaképességük állandóan csökken, megélhetési lehetőségük egyre nehezebbé válik. Nem szabad a kérdés végleges rendezésével addig késni, míg a világháború legtöbbet szenvedett és legtöbbet vesztett áldozatai nyomorúságukban elpusztulnak. A hadirokkanttörvény novelláris módosítását azonban az alkalmaztatási lehetőségek szempontjából is fontosnak tartom. A gyáraknál, a vállalatoknál, ahol megvan a megfelelő ellenőrzési lehetőség, nem igen van hiba, mert itt az ellenőrzést a miniszter úr intenciói szerint megfelelő módon gyakorolják és ott, ahol valami visszaélést találnak, szigorú büntetést is rónak ki; azonban éppen az intelligens középosztály köreiből kikerült rokkantak, akik magasabbfokú képzettséggel rendelkeznek, nem találnak megfelelő segítségre akkor, amikor állásokért folyamodnak, amikor megélhetésük biztosítását kívánják. Hasonló a helyzet a falvakban levő hadirokkantaknál is. Ismételten előfordult, hogy az állami, városi, községi állások betöltésénél a hadigondozottak előnyei csak papíron voltak meg és a gyakorlatban ezt egyáltalában nem érvényesítették, és a törvényben biztosított elsőbbséget az állások elnyerésénél semmibe sem vették, mert tudták, hogy nincsenek büntető szankciók, amelyek ezzel kapcsolatban őket fenyegetik^ Ennek azután az a következménye, hogy éppen azok a hadirokkantak, akik a maguk intelligenciájuknál, képzettségüknél fogva alkalmasak lennének arra, hogy a hadigondozottak nagy tömegét vezessék, az azokban levő nemzeti és áldozatkész szellemet fenntartsák és munkájukat hazafias szempontoktól vezérelve, tovább irányítsák, nem képesek ennek a feladatnak betöltésére, mert maguk is kenyérgondokkal küszöködnek és a lelkükben felhalmozódott keserűség erre a fontos szerepre őket alkalmatlanná teszik. Komoly gondot okoz a hadigondozottak számára gyermekeiknek megfelelő módon történő nevelése. Különösen ott, -ahol nincsenek megfelelő számban állami iskolák, látjuk, hogy a hadigondozottaknak a törvény szerint biztosított előnyeit a felekezeti iskolák, sajnos, nem nyújtják. De még nagyobbak ezek a nehézségek, amikor ezeknek a hadigondozottaknak elhelyezkedéséről van szó. Éppen úgy, mint a hadiárváknál, a hadigondozott gyermekeknél is a 24. életév betöltésénél megszűnik a hadigondozottság, megszűnik mindenféle támogatás az állam részéről, éppen akkor, .amikor az intelligens gyermekek, akik pláne főiskolát is végeztek, elhelyezkedhetnének és amikor ezek a gyermekek szüleiknek, akik rokkantságuk folytán munkaképességüket úgyis sókkal hamarább elvesztik, segítségére lehetnének és támaszaikká válhatnának. Jogos kívánsága tehát a hadirokkantaknak az, hogy ha már az állam a járadékok emelése formájában nem tud rajtuk segíteni, és ha már egyenesen nem tud a helyzetükön javítani, akkor legalább ilyen közvetett módon, gyermekeik állásbajuttatásával iparkodjék segítségükre sietni és iparkodjék megélhetésüket megkönnyíteni. Néhány szóval kénytelen vagyok meg a hadirokkant törvényhez mellékelt orvosi utasítás egyes hibáira is felhívni a mélyen t. Ház figyelmét. Ebben az orvosi utasításban ugyanis a százalékolás módját kell először kifogásolnom. Ez úgy intézkedik, hogy felosztja a különféle sérüléseket, betegségenként százalékos csoportokba s ezek a csoportok 25—49, 50—74 százalékos beosztásúak. Már most a kikerekites sohasem fölfelé, hanem mindig lefelé történik és így előfordul az, hogy egy 49%-os hadirokkant csak a 25%-os rokkantságnak megfelelő járadékot kapja és csak a negyedik járadékosztályba sorolják. Kívánatos lenne tehát ennek a hiányzó egy százaléknak a hazzáadasa, hogy igazságtalanságok ezen a téren ne következhessenek be. Ugyancsak meg kell állapítanom azt is, hogy egyes sérüléseket nagyon alacsonyan osztályoznak, így különösen a vegtag-serulesekre gondolok. Egy lábhiányt, egy kézhiányt csak 50 százalékos rokkantságnak minősítenek, holott különösen az iparosoknál és a földmunkává] foglalkoztatott egyéneknél, napszámosoknál egy ilyen végtaghiány száz százalékos rokkantságnak felel meg. Kívánatos lenne tehát a novellával kapcsolatban ennek módosítása is abban a mértékben, ahogyan az igazságosnak látszik. Mélyen t. Ház! Az általam vázolt módosítások azonban más módon, mint a törvény novel1 láris módosításával nem vihetők keresztül.