Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-213

Àz országgyűlés képviselőházának 213. ülése Id37 május iU-én, pénteken. 231 zott eltekinteni nem lehet, a csapatgyakorlati költségek emelkedése, az üzemanyagok tobbszüksegietének költsége, azonkívül a toborzási es ápolási költségek emelkedése. A rendkívüli kiadásoknál beruházásokra ebben az evoen 1,500.000 pengővel több l'ordíttatik, mint a múlt költségvetési évben, pontosan 3,320.000 pengő összegben, úgy hogy a bonvédelmi tárca kiadásai 110,1)02.000 pengőre emelkednek, ami, — mint voltam bátor az előbb említeni — 12,452.000 pengővel tesz ki többet, mint az elmúlt költségvetési évben. A rendes bevételeknél különösebb eltolódás nem mutatkozik. , A magyar közélet, sajnos, nagyon hajlamos a nagy problémáknak szép szavakkal való elintézésére. Mi azonban nem kinyilatkoztatásokat, hanem cselekedeteket várunk. A magyar közvélemény türelmének is van határa. Mi azt várjuk, hogy az új, erős, fundált magyar honvédség korszakának eszméje áthasson ebben az országban mindenkit, egyeseket épp úgy, mint intézményeket. Mi azt várjuk, hogy az iskolától kezdve a mindennapi életen át az agrártársadalomban, a közéletben, a közhivatalokban, az iparban, a kereskedelemben eszme, géniusz, vezérlő gondolat legyen a magyar hadsereg. Ne bocsássunk útjára olyan fiatalságot, amelynek szemében a katonai szolgálat csupán hosszabb vagy rövidebb ideig tartó kénytelen-kelletlen szolgálatot jelent. A hadsereg,, in ultima analisi, ma nem más, mint pénz, anyag és tudomány. Ezenfelül azonban a magyar hadsereg és honvédség a nemzeti géniusznak letéteményese is, (Ügy van! Ügy van!) nemcsak munició és ágyú, nemcsak tank és ember, nemcsak rohamsisak és szurony, hanem eszme is, (Ügy van! Ügy van! — Taps.) amelynek hangtalanul és névtelenül, de soha meg nem szűnő izzással ott kell fényeskednie ennek a szétmarcangolt magyar életnek horázontján. (Elénk helyeslés és taps.) Tisztelettel kérem a költségvetés elfogadását. (Elénk éljenzés és taps a Ház minden oldalán.) Elnök: vitéz Shvoy Kálmán képviselő urat illeti a szó. vitéz Shvoy Kálmán: T. Képviselőház! Azt hisezm, nincs senki itt a Házban» de nyugodtan merem mondani, az egész országban sincsen senki, aki Farkas Elemér képviselő előadó úrnak ezeket a honvédségről mondott szép szavait (Ügy van! Ügy van!) százszázalékig ne osztaná. En a magam részéről mindenben, az elsőtől az utolsó szóig, csatlakózom hozzá és aláírom az előadó úr előadását. A honvédelmi tárca költségvetése kell, hogy a honvédségnek, a mi hadseregünknek összes szükségleteit fedezze, hogy a magyar i'egyveres erő felszerelése, szelleme, fegyelme, külseje, anyagú ellátása biztosítva legyen és hogy belső értéke biztosítva legyen. Általában véve minden hadsereg, így a mienk is, a nagy nyilvánosság elől elvont, belső életet él és egész munkaköre,, feladatai olyanok, hogy a hadsereg nem szerepelhet minden alkalommal a mindennapi életben nyilvánosan. Vannak azonban ritka alkalmak, — nálunk Magyarországon egészen ritka volt eddig — amikor a hadseregnek is megvan a módja és lehetősége, hogy a közvélemény ele, a közönség szeme elé kimenjen, reprezentálja magát, megmutassa, milyen és mi az érteke. Bár itt a Házban már erre vonatkozólag elhangzott egy kritika, mégis kénytelen vagyok visszatérni erre és rámutatok a közelmúltban az osztrák köztársasági elnök úr budapesti tartózkodása alkalmával végbement díszszemlére, amely olyan alkalom volt, amikor honvédségünk egy része, a budapesti helyőrség, a nagy nyilvánosság előtt megjelent. Méltóztassanak megengedni, hogy egészen rövid időre igénybe vegyem a t. -tiáz ügyeimet és türelmét és mint szaKértö, aki végignéztem ezt a katonai díszszemlét — még pedig közismerten igen erősen kritikus szemmel — véleményemet nyilvánítsam a t. Ház előtt arról, hogy mit mutatott meg a honvédség 'belső értékéből az a külsőség, amelyet láttunk. Teljes mertekben tisztában vagyok azzal, hogy egy hadsereg igazi értékét a harci kiképzés adja meg, de arra, hogy milyen a hadsereg fegyelme, [JJgy van! Ügy van!) milyen a szelleme, milyen a felszerelése és a külseje mit árui el, a legnehezebb vizsga mindig egy katonai díszszemle. Méltóztassanak csak figyelembe venni azt, hogy ha a világ bármely országában az ország hadserege a katonai díszszemlék során megjelenik a nagy nyilvánosság előtt, a laikus is mindjárt meglátja, vájjon jó, értékes, vagy kevésbé értékes-e az a hadsereg. En, aki ismerem a honvédség majdnem minden részét, nyugodtan merem mondani, hogy nemcsak a díszszemlén résztvett budapesti helyőrség olyan, amilyennek reprezentálta magát, hanem egész honvédségünk is ily eh. De mit láttunk? Jellegzetes az egyöntetű, nem túlzottan feszes, nem erőszakos drillt, hanem öntudatos, önérzetes fellépást eláruló szép tértnyerő lépés és az emberek Ön

L tudatos, bátor, nyilt tekintete, amellyel belenézték az államfők szemébe. Ez mutatja a belső szellemet. De mutatja ezt a felszerelés kifogástalansága és egyöntetűsége, amely a részletekbe menő kiképzés próbaköve, valamint a lószerszám, mind pedig a hámszer; szám kifogástalan felillesztése és olyatén való alkalmazása, ahogyan az elrendeltetett. A lovak külseje, — annak ellenére, hogy a tavaszi szőrváltás ideje volt — feltűnően jó, pedig tudjuk, hogy minden hadseregben a lóanyag tavasszal kritikán alul rosszul mutat. Kerékpárosaink, akiket a nagyközönség alig ismer, bravúros — azt monhatnám — mutatványt végeztek. (Ügy van! Úgy van! — vitéz Ujfalussy Gábor: Ez helyes!) Hadseregünk, a toborzási rendszerből „kifolyólag teljesen különböző kiképzési időkkel rendelkező katonákból áll — az egyik ember még csak három hónapja szolgál, a másik viszont már hat éve — ezt a különbséget azonban a díszszemlén nem láttuk sehol. (Ügy van! Ügy van!) Ez mutatja, milyen óriási munka fekszik a kiképzésben. Láttuk az összes fogatoknak kifogástalan voltát és kis motoros gépkocsizó parkunknak — vagy magyarul: készletünknek — mintaszerű gondozott, ápolt állapotát. Ez mind azt mutatja, hogy óriási szorgalmas, mély munka folyik a honvédségben. Mint katona, azt mondhatom, a t. Képviselőháznak, hogy az egyöntetűség és az ebből az egyöntetűségből kiáramló önérzetes szellem volt a legimponálóbb, amivel a mi honvédségünk fellépett és ha ezt így megállapítom, akkor önkéntelenül én is csatlakozom Farkas Elemér előadó úr dicsérő, elismerő és köszönőszavaihoz. De nemcsak a jelenlegi tisztikarnak, a jelenlegi altiszti karnak és legénységnek szól ez az elismerés, amely kétségtelenül megérdemli mindezt, hanem a köszönet, a hála és az elismerés szavával kell megemlékeznünk 34*