Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-209

Az országgyűlés képviselőházának 20Ü. ülése 1937 május 10-én, hétfőn. Ü irányban. (Farkas István: Egyelőre csak szóbeszéd, semmi más!) Itt elvi vita folyt a laissez faire, laissez aller kérdéséről. Nekem, mint szocialistának, az a meggyőződésem, hogy a laissez faire álláspontjához maradéktalanul visszatérni lehetetlen. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Lehetetlen most és lehetetlen lesz a jövőben is, viszont az állami beavatkozás kérdését tekintve, ' az állami beavatkozás helye, annak jogosultsága és mértéke tekintetében ez a probléma nem lehet párnázott ajtók közötti megegyezés dolga a kormányhatalom és a, kapitalista érdekeltségiek között. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon) Az ilyen jellegű és az ilyen torz beavatkozások nem eredményezhetnek mást, mint egyoldalú előnyök biztosítását befolyásos rétegeknek, nem eredményezhetnek mást, mint a veszteségek szocializálását, (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) hogy azután az üzletmenet megfordultával, a nyereséges üzletmenet beálltával bekövetkezzék az, amit a német úgy mond, hogy Rekapitalisierung vagy Reprivatisierung. Az ilyen módszer mindig protekciós egyének tömegét juttatja a centralizált, az, államilag ellenőrzött és dédelgetett gazdasági szervekbe és csúcsintézményekbe és szóhoz juttatja a gazdasági dilettantizmust, ugyanakkor, amikor kenyértelenné teszi a szakembereket, azokat a szakembereket, akik egyformán távoláílanak a bürokráciától és a kapitalista nagytőkétől. Mi lehet itt a megoldás? Egészséges kompromisszum a laissez faire elve és a kollektív tendenciák között, a szabadság s a demokrácia irányítása és ellenőrzése mellett. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Én nem a régi formájú demokráciára, hanem egy új demokráciára gondolok, valahogyan olyan formában, amint az Belgiumban hangzott el a közelmúltban, amikor Degrelle ellen és a fasizmus ellen felsorakozó belga erők kiadták a »démocratie dinamique« a cselekvő demokrácia kitűnő és hatásos jelszavát, azt a jelszót, amely mögött felsorakozva tulajdonképpen már évek óta egy nagyszerű újjáépítő munka folyik a kis Belgiumban, valamennyi társadalmi és politikai erőtényezőnek, valamennyi konstruktív erőtéuyezőnek a bevonásával. T. Képviselőház! A demokrácia a mi megítélésünk szerint teherbíróképes akkor, hogyha azért a tömegek szenvedtek, harcoltak és áldozatokat hoztak. Magyarországon ez a ..lelyzet. A magyar történeti múlt és az 1912 »nájus 23-ának nemsokára visszatérő 25-ik évfordulója mindmegannyi jelzése annak, hogy itt az alulról feltörő erők régen kívánták az államélet keretén belül való érvényesülési jogukat és hogyha a demokratikus államberendezkedés meglesz, annak a szilárdságához minden bizonnyal hozzá fognak járulni, mert egy demokratikus állami berendezkedésnek és egy kicsi országnak az ellenállóképessége attól függ, hogy vájjon biztosítja-e a legszélesebb rétegéknek a legelemibb szociális igényeit és szükségleteit. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Viszont egy egészséges demokratikus népközösség — és ez a nagy-nagy előnye — immúnis és hozzáférhetetlen minden diktatúratörekvéssel szemben, akár jobbról, akár balról jöjjön az, mint ahogy a felnőtt ember is immúnis és hozzáférhetetlen a gyermekbetegséggel szemben. A kapitalista világválság átmeneti enyhülésének ezt az időpontját kell tehát — véleményem szerint — felhasználni helyes és nagyszabású szociális megelőző rendszabályokra, olyan rendszabályokra, amelyek alkalmasak arra, hogy a tőkés gazdálkodás vad folyamának gátakat emeljenek, azt szabályozzák és megszelídítsék. Az új földreform ebben a tekintetben a legelsődlegesebb feladat és követelmény. Minden oldalról megállapították, hogy 3 millió agrárproletárt ez a kis 9 milliós ország nem bír el. Ezen a helyzeten segíteni, változtatni kell. A belső erőfeszítések egészét az agrárkérdés, a földkérdés megoldására kell fordítani, a falu közegészségügyi és kultúrszínvonalát emelni, a komoly falusi betegségi biztosítást megoldani (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és pedig olyan komolyan és olyan széleskörűen, annyi szeretettel és annyi áldozatkészséggel, ahogy ez a nagy kérdés megérdemli. T. Ház! Ha az ember felül a gyorsvonatra és elutazik innen 3 ój*a távolságnyira, azt hihetné, hogy a Wells időgépén utazott, mert visszament a múltba 150 esztendővel. (Kéthly Anna: Háromszázzal!) Fájdalmas dolog ez, t. Ház, fájdalmas különösen azoknak, akik a falut ismerik, akik ott születtek, — mint jómagam is — akik látják, hogy mi megy ott végbe és mi történik a falun. Pedig előttünk vannak a példák a kis országoknak a nemzetépítő és átalakító munkája, — Dánia és Svédország példája — és talán az, ezetken is túlemelkedő jelentőségű finn példa, amire nem tudom elég nyomatékosan felhívni a t. Ház figyelmét. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Példaképpen áll itt a rokonnépnek mondott finn nép a maga hatalmas erőfeszítésével, amely erőfeszítések az agrárdemoíkrácia irányában egészen hihetetlen eredményeket mutatnak. (Farkas István: Néhány év alatt óriásit fejlődtek!) És ha itt Magyarországon a középosztály és a parasztság közöit valami közeledés mutatkozik, ha látunk nálunk is egy narodniki mozgalmat, ha megindul a küzdelem Magyarországnak a felfedezésére, ennek a közeledésnek jelei biztatóak és örvendetesek — csak aztán ne maradjon ez valami üres paraszt romanticizmus, amely lelkendezik, amely csak a külsőséget és a sallangot látja és nem hatol a problémának a gazdasági és szociális mélyére. Ne legyen ez valamely váll veregető leereszkedés, mert ha valaki, akkor a : magyar paraszt ezt úgy sem veszi be. (Malasits Gézâ: Már pedig ennél tovább nem mennek!) A szabad szervezkedés joga a széles agrártömegek részére politikai és gazdasági tekintetben, ez a kiemelkedés egyedüli útja. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Rájuk kell bízni, hogy ők válasszák meg és termeljék :ki a vezetőiket. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Meg fogják majd választani a maguk Veres Pétereit, vagy az új Veres Pétereket, akárhogyan is fogják őket nevezni és ebben a tekintetben, azt hiszem, különösen a magyar politikai életben a középrétegeknek szól az, amit Szekfü Gyula a középosztály és a választójog kérdéséről írt. Szekfü a maga mindenkor keményen igazságos, érdes és szókimondó módján fogja meg ezt a kérdést is és többek között felveti a következőket (olvassa): »Nem tudom, minő jogon félünk mi, középosztálybeliek attól, hogy a szegény nép politikai hatalommal felruházva áldozatává válhatik mindennemű propagandának, amikor középosztályunkban ugyanezt látjuk«. (Farkas István: Sőt!) »Középosztályunk tekintélyes része illúziókba burkolózva képtelen a politika valóságait elfogadni. Azt kell hinnünk, hogy