Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-211

166 Az országgyűlés képviselőházának 211. ülése 1937 május ,12-én, szerdán. alább az az előnye volt meg, hogy a város biztosította számára azt, hogy ha a tanyai kisgazda vagy családtagja bejött a város piacára aprólékát, csirkéit, stb. eladni, nem fizetett helypénzt. Ez volt az egyetlen ellenértéke úgyszólván annak, hogy adójával hozzájárult a város rendjének fenntartásához, a város piacának kiépítéséhez és tisztántartásához. Mondom, ez a tanyai lakosság semmi egyebet nem élvezett abból, amit a városi adók lerovása által magának tulajdonképpen meg kellett volna szereznie, mint azt, hogy helypénz fizetése nélkül jelenhetett meg az ő aprólékos eladnivalójával a piacon. 1930-ban a város rettenetes nyomasztó helyzete folytán, — amit talán csak azzal legyen szabad jellemeznem, hogy olyan adósságai vannak, hogy a számítások szerint csak a kamatok napi ezer pengőt tesznek ki s amit megmagyaráz az az egyszerű körülmény, hogy míg a város forgalmiadó-bevétele 1928-ban 210.000 pengőt tett ki, addig ez most 8000 pengőre süllyedt — kénytelen volt, vagy azt hitte, hogy kénytelen ezt a kedvezményt is megvonni a tanyai lakosságtól és a tanyai lakosságot is alávetette a piaci díj fizetésének. Nekem, aki nem vagyok kormánypárti képviselő, talán örömöm telhetnék abban, hogyha, azt mondom, hogy ezt a nyiregyházi tanyai lakosságot semmiféle politikai kérdés, semmiféle társadalmi kérdés, vagy amint ina mondani szokták, semmiféle világnézeti kérdés nem fogja forrongásba .hozni, nem fogja kedélyhangulatát lázadássá forralni, de az a körülmény, hogy az egyetlen előnyt, amit az olyan nehezen megfizetett városi adójával szemben élvezett, elvonták tőle, valljuk be, olyan hangulatot teremtett, amely mindenféle politikai és egyéb társadalmi változásnál súlyosabban érintette a nép lelkét, úgyannyira, hogy a legrosszabb gazdasági viszonyok s^ a város nyomasztó adósságainak terhe dacára is a város kitűnő polgármestere erkölcsileg, lelkileg is kényszerítve érezte magát arra, hogy helyreállítsa a régi status quot és a város tanyai lakosságát újból felmentse a helypénz fizetésének kötelezettsége alól. A tanyai lakosságnak ezt a helypénz alól való felmentesítését azonban — elvégre ennek az elhatározásnak végeredményben mégis csak a város polgármestere és a város autonómiája, amely azt örömmel szavazta meg, kellene, hogy bírája legyen — a vármegye törvényhatósága nem hagyta jóvá. Most, amikor a város a minisztériumban érdeklődött aziránt, hogy vájjon a régi állapotot helyreállító szabályrendeletet jóvá fogják-e hagyni, a kereskedelemügyi miniszter úr részéről azt az információt kaptak, hogy a kormány legújabb gyakorlata értelmében a helybeli lakosság javára szolgáló ilyen megkülönböztetést nem hagyhat jóvá, vagyis ez anynyit jelent» hogy annak a szerencsétlen tanyai lakosságnak a maga nyomorúságában, a maga védtelenségében, a maga minden ellenérték nélkül való adófizetési kötelezettségében örökre meg kell maradnia. Ez teljesen igazságtalan intézkedés azért, mert hiszen még mindig 20—25 olyan városa van az országnak, amelyeknek szabályrendeletei a tanyai lakosságuk számára helypénzfizetés alól való mentességet tartalmaznak. Ezeken a szabályrendeleteken a kormánynak nincs is módjában változtatni — ezt a rendelkezést amúgy sem lehet általános rendelkezéssé tenni — és lehetetlen, hogy egy olyan szerencsétlen város lakosságának, mint Nyíregyháza, amely a maga elnyomottságában, gazdasági elmerültségében 1930-ban még ehhez a bevételi forráshoz is kénytelen volt hozzányúlni, örök időkre meg kelljen szenvednie az akkor hozott határozatáért. Azt szokták mondani, hogy ennek oka a kormány azon állásfoglalásában keresendő, mely szerint a városon kívül lakó mezőgazdasági lakosságnak a városi , lakossággal teljes jogegyenlősége van. Nem értem a kormánynak ezt az elvi álláspontját. Ennek az elvnek ebben az esetben a legkisebb jogosultsága sincs, hiszen a város a befolyó adójövedelmekből építtette és tartja fenn, tartja rendben,, tartja tisztán a piacot s annak egész rendészetét. Ezekhez a fenntartási költségekhez pedig hozzájárul a tanyai lakosság is. Amikor tehát a város tudatában van iannak, hogy mindezért semmit sem nyújt s nem is képes semmit sem nyújtani annak a tanyai lakosságnak, akkor, szerény vélekedésem szerint, nemcsak joga, de ;a szociális béke fenntartása érdekében jól felfogott és jól alkalmazott kötelessége volt a város vezetőségének legalább ezt a kis megkülönböztetést megtenni a tanyai lakosság javára. T. Ház! Néhány évvel ezelőtt egy választási körút alkalmával jártam ezekben a tanyákban és az egyik tanyacsoportban találkoztam egy, a legrettenetesebben felindult néptömeggel, amely valóságos forradalmi jelenséget tüntetett fel és akkor kiderült, hogy annak a szörnyű izgalomnak, amely ott a lakosságot elfogta, az volt a forrása, hogy egy szegény asszony, akinek egy krajcára sem volt,^ bement a városba, hogy eladjon két pár csirkét és abból a pénzből magát kisegítse, mivel pedig nem bírta a helypénzt rögtön megfizetni, mert a csirkét még nem adta el, a helypénzszedő kitépte a kesébpl a csirkét és az az asszony viszszatért abba a tanyabokorba úgy, hogy sem pénze, sem csirkéje nem volt. Ezek olyan jelenségek, amelyeknek elhárítására egy valóban szociálisan gondolkozó, megértő és okos polgármester, a városi törvényhatósági bizottsággal egyetértve, nem tehet egyebet, m'int hogy helyreállítja az 1930. év előtti rendszert. T. Ház! Említettem előbb, hogy a város forgalmiadó bevétele úgyszólván teljesen megszűnt, mert nincs gyáripara s megszűnt a mezőgazdasági termények elhelyezésének lehető; sége is, mert hátterét a szerencsétlen trianoni szerződés elpusztította. A háhorú előtti időben az állam a kaszárnya használatáért körülbelül 100.000 pengőnek megfelelő bért fizetett, ma azonban nem fizet egy fillért sem, a város eladósodott, és mint említettem, minden terhéhez kénytelen a tanyai lakosság hozzájárulna, anélkül, hogy bármiféle előnyt élvezne. Ismétlem, nem azért kérem a mélyen t. kormányt, hogy ne foglaljon el egyoldalú álláspontot ebben a kérdéshen, mintha ezzel a •magam pozícióját akarnám a -választó-közönségem előtt alátámasztani. Nem! Az én koromban nagy naivitás volna ilyen évekre előremenő programmökat szabni az embernek magának, de ha ezt tennérn, semmi jobb programmot nem kívánhatnék magamnak, mint ellenzéki képviselő, minthogy az agitációnak ezt a fegyverét hagyja meg a kormány, mert méltóztassék elhinni, hogy azt a tanyai lakosságot nagyobb sikerrel, biztosabb hatással fellázítani és a kormány elleni hangulatra bírni nem lehet, mint ezzel a kérdéssel, amelynek megöl-