Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-211

Az országgyűlés képviselőházának % nak volt igazuk, akik azt a tanácsot adták, hogy ne legyen soha semmi szélsőség, csendesen beszéljünk, ne izgassuk fel az embereket. Ha azonban ez a determinált költségvetési keret az évek folyamán valahol megtörik, ha nem lehet vele Magyarországon a rendet és nyugalmat fenntartani, akkor azoknak van igazuk, akik a radikális változtatást, a teljesen új költségvetési formát követelik és a költségvetés alá új magyar gazdasági életet követelnek A Valóságos felelősségük azonban a költségvetésért és a költségvetés követkeményeiért azoknak van, akik a valóságos hatalmat tartják a kezükben, mert ők a tudói az igazi yiszonvoknak, az erőforrásoknak és a lehetőségeknek ebben az országban, nem a nép és nem a képviselők. Igen t. Meizler képviselőtársam, a kormánvpárti képviselők sem felelősek, csak azok, akik a hatalomnak tényleg valóságos birtokosai. (Fábián Béla (Bornemisza Géza kereskedelmi és iparügyi miniszter felé): Nos. miniszter úr, így áll a helyzet? — Patacsi Dénes: Mellékkormány is van: a Gyosz.! — Zaj a baloldalon.) T. Ház! Parlamentáris országokban a rendszer rettentő hatalma csodálatosan bonyolult viszonylatokban oszlik meg a miniszterek, a magasrangú bürokráciái a pénzemberek, a tőkések és a vállalkozók, a bankok, kartelek, gazdasági érdekszövetségek, a pártok, osztályok és rendek között. Ez olyan összefüggő és végtelenül 'bonyolult hatalmi gépezet, hogy mindig tudatlanságot és politikai műveletlenséget jelent éppen parlamentáris országokban azt mondani, hogy »a kormány csinálta, a kormány felelős, a kormány tudja a dolgokat megváltoztam«. Ez csak diktatórikus országokban igaz, parlamentáris országokban sohasem. Parlamentáris országokban a gazdasági rendszer, amelyre a költségvetést és az állami életet fel lehet építeni, sok évtizedes fejlődés eredménye s a költségvetést csak akkor lehet megváltoztatni, ha előbb a közgazdasági rendszert is megváltoztatjuk. E nélkül csak foltozó munkát végezhetünk. (Zaj a baloldalon, — Fábián Béla: Eizt nem értjük! — Tildy Zoltán: Nem értem! — Fábián Béla: Magyarázatot kérünk! — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. — Zaj. — Fábián Béla: Miniszter úr, igaz ez így, hogy a miniszter uraknak nincs itt semmi batalmukf — Meizler Károly: Ha Fábián kérdezi, akkor igaz! — Fábián Béla: Ha ez így igaz, akkor össze kell fognunk! — Zaj. — Elnök csenget) A parlamentarizmusnak éppen az a lényege, hogy a képviselői kerületek territoriális megosztásával, a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétosztásával, a többségi elv uralmával és az összes európai országokban jelentkező osztályképviseletekkel, a pártrendszer kifejlesztésével és annak mechanizálásával minden parlament régi formájában a fennálló rendszert szolgálja 99%-ig. Lasky professzor, a parlamentarizmus egyik legnagyobb tudósa, radikális baloldali ember, azt mondja (felolvassa): »A parlamentarizmus válságának oka, hogy a XIX. század parlamentjei leginkább politikai kérdésekkel foglalkoztak, a XX. század parlamentjei pedig túlnyomóan gazdasági kérdésekkel kényszerülnek foglalkozni. Ez a világjelenség pedig azt jelenti, hogy a parlamentarizmus egész munkarendszere minden európai állanmban politikai kérdések megoldására van berendezve és képtelennek bizonyul a gazdasági kérdések megoldására. (Zaj a baloldalon. {, ülése 1087 május 12-én, szerdán. 143 — Gr. Festeties Domonkos: Öt képviselő vitázik, a többi pedig alszik! — Zaj.) Tessék megnézni a magyar parlamentet! Nincs már valóságos pártkülönbség, minden part a gazdasági kérdésekben lényegileg ugyanazt hangoztatja. Semmi különbséget nem lehet tenni az ellenzéki és kormánypárti beszedek között éppen a legfontosabb gazdasági kérdésekben. (Haám Artúr: Annál több a személyi kérdés!) A parlament válsága pedig abban jelentkezik, hogy egy ilyen csodálatos lelki összhang mellett, amely mellett senkinek sincs tovább joga vádolni a másikat a tehetetlenségért, semmi sem történik. (Fábián Béla: Mert nem gondolják az urak komolyan azt, amit beszélnek! — Zaj.) Fábián képviselő úr csak akkor követelhetné meg önmagának azt a jogot, hogy őszintének tartsuk beszédeit, ha elismeri mások őszinteségét is, máskülönben nem. (Fábián Béla: Az urak többségben vannak, mindig beszélnek és mégsem történik semmi! — Patacsi Dénes: A Gyosz.-magyarok nem engedik! — Fábián Béla: Miért* A Gyosz. megfogja Patacsit? — Zaj.) Ha ma egy intelligens magyar emberrel egy képviselő bárhol szóbaáll, az illető egy félóra alatt száz problémát, száz törvényt jelentő kérdést hoz fel, mint azonnal megoldandó kérdéseit a magyar életnek. Ebben a költségvetési vitában, ha leszámítom a teljesen radikális és lehetetlen javaslatokat, akkor is legalább 500 törvényre való eszme merült fel a jelenlegi vita folyamán. Hasonlítsuk össze a helyesnek, a jónak tartott töméntelen követelést az eddig elvégzett parlamenti munkával, hogy egyszerre rádöbbenjünk arra, miért beszél mindenki hiába és miért van csődben a jelenlegi parlamenti munkarendszer. A Darányi-kormány alatt letárgyaltunk összesen hét rendes törvényjavaslatot és öt tisztán technikai jellegű törvényjavaslatot. A rendeletek özönéhez tudniillik a parlamentnek édeskevés köze van, azt rajtunk kívül, a parlament munkáján kívül készítik el. Ez a hét törvény, amelyet megalkottunk, szintén nem foglalható össze értékrendszer szerint úgy, hogy azt mondhassuk, hogy valóban Magyarország fontos, legfontosabb és legégetőbb kérdéseit rendezte volna, korszerű, végleges formában. Itt van a postatörvény, amely az 1850-es császári pátens reformja. A 33-as bizottság naponként húsz ilyen rendeletet adhatna ki, mint amilyen az itt a Házban letárgyalt postatörvény volt. Itt van az ügyvédi rendtartás, a 62 évvel ezelőtti törvény reformja. Itt volt a városrendezési törvény, amelyet legalább 12 vagy 15 évvel ezelőtt meg kellett volna csinálni. Az ajánlási rendszer törvényjavaslata volt talán az egyetlen korszerű politikai törvényjavaslat az egész vonalon. (Br. Berg Miksa: Ezt is már régen kellett volna idehozni!) De az összes új törvények, amelyeket megalkottunk, nem érnek többet hét munkanapnál, a nyolcadik munkanap már ráadás lett volna. Ezekkel a törvényekkel töltöttük el az egész időt, a többi időt elpazaroltuk azért, hogy egy honatyát négy honatya napokon és heteken keresztül hallgasson itt a Házban. (Fábián Béla: Ki csinálja?) Bocsánatot kérek, a jelenlegi rendszer csinálja, a helytelen parlamenti munkamódszer, amelyben töméntelen sokat csak azért beszélünk, hogy a lapok közöljék, hogy többek között szeretett képviselőnk is felszólalt. En azt állítottam, hogy ez a sok hiábavaló beszéd a parlamentarizmus lényegéhez tartozik