Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-209

Az országgyűlés képviselőházának 2t gedni, hogy megmondjam: a legnagyobb bajban, a legnagyobb nyomorban és a legnagyobb nélkülözések közt tiszántúli és az alföldi vidéken él. (Ügy vén! Jobb felelői.) Ezeiket a imon•kásokat mind az a közös vonás jellemzi, hogy •jó magyarok, nagycsaládúak, szeretnek és tudnak is dolgozni. Ezeknek az embereknek megmentése, fölemelése, (Farkas István: Földet nekik! Földet!) életszínvonaluk visszaállítása a magyarság elsőrangú érdeke és nemzeti köte-. lesség. i Rá fogok térni arra a közbeszólásra is, hogy földet juttassunk nekik. Ez nem megoldás, mert elsősorban nem lehet mindegyiknek földet juttatni, másodsorban pedig ez nem oldja meg a kérdést. Politikai szempontból és nem tárgyilagosan, hanem szakszerűtlenül kezelve a kérdést, kétségtelenül legkönnyebb beledobni a jelszót a közvéleménybe, hogy mindeeryiknek földet kell adni. Ezt nem lehet megoldani és ez különben sem segít a helyzetükön. (Farkas ïstvafc: A munkásvédelmet, a szociálpolitikát ,az egész vonalon meg lehet csinálni! Létminimumot állapítsanak meg!) Ha megnézzük a helyzetet, akkor azt látjuk, hogv a me-, zőgazdasági munkásság egyik legfőbb baja az, hogy nem jut az év minden hónapiában munkához. Igen soknak mindössze két-három hónap alatt kell megkeresnie azt az anvagit, amellyel az egész évet, de különösen a téli Ínséges hónapokat ki tudja húzni. Figyelem.be kell vennünk, hogy amikor arról beszélünk, hogy a megélhetésre szükségeseket néni tudja előteremteni, akkor nemcsak az élelmet veszem figyelembe, hanem mindazokat a príma életszükségleteket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy család fennmaradjon, így például az élelmet, a ruházatot, stb. Rá akarok mutani arra, hogy ruhában például a Tiszántúlon olyan nagy hiányok vannak, — ezt, azt hiszem, tiszántúli képviselőtársaim megerősíthetik,— hogy a gyermekek iskoláztatása nehézségekbe ütközik és hogy a munkások sokszor a kínálkozó munkaalkalmat sem tudják kihasználni éppen a ruhátlanság miatt. Azt mondják, hogy a ibiéke idején más volt a helyzet, hogy a békeidőben jobb módban volt a mezőgazdasági munkásság. (Farkas István: Akkor sem volt jobb! Rutén munkásokat hoztak a helyére! Kiszorították a magyar munkást!) Nem tudom, milyen volt a békeidőben, de ha jobb volt, akkor^ törekednünk kell arra, hogy megjavítsuk az állapatokat. A mai állapot mindenesetre nem megfelelő és ezen feltétlenül segítenünk kell. (Ügy van! Ügy van!) Meg, kell szüntetnünk ezt ia téli tétlenséget nemcsak azért,, mert az illető nem jut keresethez, hanem azért is, mert munkátlanul, munka nélkül nem volna szabad élni ebben az országban. Ennek érdekében olyan intézkedéseket kellene hozni, amelyek igenis alkalmasak a segítésre. Bátor voltam javaslatba foglalva a kormányzat elé juttatni azt az elgondolásomat, hogy miképen lehetne és kellene Magyarország gazdasági és földmunkástársadalmát helyes és okszerű intézkedésekkel a jelenlegi adottságok figyelembevételével segíteni. ' Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy nálunk Magyarországon a békeidőben 200 napot dolgozott a mezőgazdasági munkás. Ma ez a statisztikai adatok szerint 150 napra csökkent. (Farkas István: Kiszorította a gép!) Most, amikor a statisztikai adatok sze. ülése 1937 május 10-én, hétfőn. 7 rint 200 pengő az átlagos évi keresete a mezőgazdasági munkásnak (Malasits Géza: Ez még a jobbik eset!) ebből megélni semmilyen körülmények között nem tud és éppen ez okozza, hogy az alföldi vármegyékben olyan siralmasak a munkások viszonyai és általában az egészségügyi viszonyok. Nem kívánok olyan kérdésekkel foglalkozni, amelyek végereményben nem tartoznak a Ház elé. de nemzetvédelmi szempontból sem kívánatos, hogy ez az állapot továbbra is így maradjon. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk továbbá azt a körülményt. isem, hogy a statisztika szerint körülbelül 250.000 fővel több mezőgazdasági munkásunk van, Nagy-Magyarországhoz viszonyítottan, mint amennyit Csonka-Magyarország eltartani képes. Ezek azok a problémák, amelyeket feltétlenül meg kell oldanunk. Elismerem, hogy ezen a téren is voltak kormánvzati intézkedések. Voltak különböző ínségsegélyek, ínségmunkák. Ezeket nem tartom alkalmasaknak és megfelelőknek. Ezt a kérdést sem ínségsegéllyel, sem ínségmunkával, sem pedig kairitatív úton megoldani nem lehet: itt intézményesen kell segíteni. (Ügy van>! a balközépen.) Felmerült az is, — és különösen a hazai nagy közgazdászok, vagy a magukat nagynak nevező közgazdászok említették ezt — hogy a mezőgazdaságban is he kellene hozni azt a munkakorlátozást, amely az iparban megvan. Ezt a mezőgazdaságban megcsinálni nem lehet és ezért ezzel az utópisztikus gondolattal egyáltalában komolyan nem is kell foglalkozni. Abban látom ennek a kérdésnek megoldását elsősorban, hogy az állam megfelelő közmunkákat nyújtson. Nem akarok ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozni, azért, mert hiszen a költségvetés keretében az állami beruházásokban — hála Istennek — olyan nagy összeg áll rendelkezésére, amely — legalább is átmenetileg — bizonyos fokig rendezi ezt a kérdést. Legyen szabad csak arra rámutatnom a közmunkák megindításával és az inségmunkákkal kapcsolatban, — mert hiszen a közmunkákon kívül még inségmunkák is vannak folyamatban, — hogy az inségmunkák végeredményben a legimproduktívabb munkák, mert a legtöbb helyen ezzel olyan munkákat végeznek, amely improduktív. Arra volna szükség, hogy ezeket az ínségmunkával is produktív munkákat végezzük el. Méltóztassék megengedni, hogy csak egykét kérdést említsek. Ebben az országban több, mint egymillió katasztrális hold többé-kevésbbé megjavítható szikes terület van, egymillió katasztrális hold megjavítható 'homokos terület, amelyet, mint éppen a gyakorlati példa mutatja, meg lehet javítani és igen sok százezer katasztrális hold mocsaras, vizenyős terület van, amelyet megfelelő munkával ugyancsak hasznossá lehetne tenni a mezőgazdaság számára. Ezek mind olyan kérdések, amelyek az inségmunkák keretében megoldhatók. Legyen szabad éppen Kecskemét példáját felhoznom. Limez hasonló futóhomok-terület, amilyen Kecskemét körül van, az Alföldön igen sok van. Kecskemét polgármestere, Kada Elek volt az, aki ezt a munkát Kecskemét környékén véghezvitte és ezzel virágzó várossá tette Kecskemétet. Az Alföldön rengeteg ilyen terű-