Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-195

90 Az országgyűlés képviselőházának 195. ülése 1937 "március 5-én

f pénteken. Országos Mezőgazdasági Kamara fenntartásának fele kiadásait. Ez természetesen nem volt helyes azért, mert az egyes kamarák illetékbevételei igen különbözők. Méltóztassék megengedni, hogy felsoroljam az 1935. évi zárszámadási adatokat annak kimutatására, hogy milyen különbségek állnak elő e tekintetben. Ezekből az adatokból azt látjuk, hogy például a kamarák 1935. évi zárszámadási adatai szerinti, vagyis a ténylegesen befolyt kamarai illeték az egyes kamarák között a következőképpen alakult: az alsódunántúli kamaránál 201.000 pengő volt aiz illetékbevétel, a DunaTisza-közi kamaránál 193.000 pengő, a felsődunántúli kamaránál 169.000 pengő, a tiszántúli kamaránál 196.000 pengő, a tiszajobbparti kamaránál pedig csak 97.000 pengő volt az illetékbevétel; nem igazságos és nem méltányos tehát, hogy ebben az esetben az Országos Mezőgazdasági Kamara fenntartási költségeinek felét az egyes mezőgazdasági kamarák egyforma arányban viseljék. Ezért a törvényjavaslat nagyon helyesen kimondja, hogy a jövő'ben a hozzájárulás költségeiben való # részesedés mértékét a kamaránként kivetett illeték összegének arányában kell megállapítani. T. Ház! Nincs ugyan a törvényjavaslattal szoros összefüggésben, de mégis szükségesnek és indokoltnak tartom a kamarai illeték kérdésével is foglalkozni. Amíg a kamarai illeték kérdését, helyesebben amíg a mezőgazdasági kamarák anyagi ügyeit nem fogják rendezni, addig a mezőgazdasági kamarák megfelelő eredményes és céljaiknak szolgálatában álló nagyarányú munkásságot nem tudnak kifejteni. Hiszen az előbb felsorolt adatokból is láthatjuk, hogy igen alacsony, igen kevés az a bevétel, amely az egyes kamarákhoz illeték címén befolyik. Nálunk Magyarországon úgyszólván szokássá vált, ha a mezőgazdasági kamarák munkásságáról beszélünk, hogy összehasonlítást teszünk a német, például a porosz vagy más kamarák munkásságával. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Kétségtelen, hogy ezek a külföldi, különösen a nénW mezőgazdasági kamarák sokkal intenzívebb, nagyobbméryű munkásságot fejtenek ki, nagyobb átütőerővel rendelkeznek, de méltóztassék megengedni, hogy azt mondjam, hou'v viszont sokkal magasabb és nagyobb az illetékbevételük is. Hiszen, hogy csak egypár példát említsek, itt van például az alsóausztriai mezőgazdasági kamara, amelynek 5,600.000 schilling az évi illetékbevétele, tehát hatszorosa az összes magyar mezőgazdasági kamarák illetékbevételének. (Meizler Károly: Tessék több segélyt adni a kamaráknak! Ez a helyes!) Nálunk a segély csak 80.000 pengő, nem is lehet tehát kívánni, hogy ebből az összegből egy ilyen nagy, több vármegyére kiterjedő hatáskörű mezőgazdasági kamara a törvényben előírt f«•

1 adatait, céljait tényleg el tudja érni és a mezőgazdaságnak tényleg életerős érdekvédelmi szerve lehessen. Állandóan a német mezőgazdasági kamarákkal hasonlítjuk össze a mi kamaráinkat. Itt van egypár adat. A pomerániai mezőgazdasági r kamarának 4,490.000 márka az évi költségvetése igaz. hogy ebből csak 1,400.000 márka a kamarai illeték, a többi állami hozzájárulásból, illetőleg segélyből fedeztetik. A legnagyobb német kamara, illetve. amelyet lee jobban ismerünk, a hal lei mezőgazdasági kamara több mint hétmillió márkás költségvetéssel dolgozik, az illetékbevétel azonban itt is csak egyharmadrésze a költségvetési Összegnek, a többi állami hozzájárulásból fedeztetik. Igaz, hogy ezzel szemben a mezőgazdasági kamarák Németországban több olyan irányú és olyanfajta munkát fejtenek ki, amelyet ma még a földmívelésügyi igazgatás végez nálunk. Abban az esetben, ha több állami hozzájárulást adnak a mezőgazdasági kamaráknak, több olyan feladatot tudnak vállalni, amely végeredményben érdekképviseleti feladat, amelyet azonban ma a kormányzat, illetőleg a kormányzat megfelelő szerve lát el. T. Ház! Itt feltétlenül fel kell vetni nemcsak az állami hozzájárulás, vagy segély felemelésének, hanem magának az illetékkulcs felemelésének kérdését is, hiszen érdekes, hogy a ma^ar agrártársadalom részéről, amely ezzel a kérdéssel végeredményben még nem is foglalkozott, de más oldalról is éppen az illetékkulcs felemelése ellen beszélnek, mondván, hogy a magyar agrártársadalomra nagyobb terheket nem lehet már ráróni. Ezt készséggel koncedálom, de engedelmet kérek, inkább más adókat és más súlyos terheket kell a mezőgazdaságról levenni, mert ezt az illetékterhei a mezőgazdaság nagyon szívesen vállalja, hiszen végeredményben a saját érdekében teszi. (Gyömörey Sándor: Adminisztrációra megy el!) Nincs is szó illetékfelemelés esetén valami nagy összegről, amint a tisztántúli viszonyokra vonatkozóan ki is számítottam. Ma a tiszántúli mezőgazdasági kamara illetékbevétele kat. holdanként elosztva körülbelül hat fillért tesz ki és egy mondjuk. 100%-os, tehát a kétszeresére történő illetékfelemelés esetén sem haladná meg a 12 fillért. Ez semmiesetre sem olyan nagy összeg, amit a mezőgazdaság saját érdekében nem tudna elviselni. Abban az esetben, ha a mezőgazdasággal foglalkozók, a mezőgazdasági érdekeltségek azt látják, hosry a mezőgazdasági kamarák megfelelő működést feitenek ki és tényleg életerős szervei a mezőgazdaságnak, igenis azt hiszem, hogy szívesen és önként fosnák ezt az illetékfelemelést vállalni. Mindig össze szoktuk hasonlítani a mezőgazdasági kamarák '• munkásságát a kereskedelmi és iparkamarák, vagv más érdekképviseletnek munkásságával. Méltóztassanak megengedni, még az ország határán belül is azt látjuk, hogy ezeknek a különböző társadalmi osztályoknak érdekképviseletei sokkal nagyobb költségvetésekkel dolgoznak, mint a mezőe-íw.rifisáéi kamarák, nedig a legnagyobb tömegekkel és R legnagyobb területen éppen a mezőgazdasági kamarák dolgoznak. T. Ház! A vegyes és záró rendelkezések közt csak a 21. l-t kívánom megemlíteni. A 21. § sz-erint a mezőgazdasági törvényes érdekképviselet bármely tagozatából magasabb tagozat csoportjába csak olyan tagokat lehet választani, akik az alacsonyabb tagozatban is ugyanannak a csoportnak választott tagjai voltak. Ezt azért kellett bevenni a törvénybe, mert az alaptörvény kétségre adott okot, amennyiben igen gyakran megtörtént, hogy valakit megválasztottak a községi mezőgazdasági bizottság első kúriájába és ugyanakkor a vármegyei mezőgazdasági bizottságban már a második kúriát képviselte. De megtörtént az is, hogy a kamarák keretén belül, a kamarák tagjai sorában az első kúriát képviselte^ az, aki a vármegyei mezőgazdasági bizottságban a negyedik kúria képviseletében volt megválasztva. A törvényjavaslatnak ezt a rendelkezését tehát helyesnek tartom, mert az alaptörvényben kétségre adott okot. T. Ház! Ezekben voltam bátor nagy vonásokban vázolni a szóbanforgó törvényjavas-